Mélységesen felháborítja a Magyar Anyák és a Tanítanék Mozgalom tagjait, hogy a gyerekeik ellen gumibottal, könnygázzal és fogva tartással léptek fel a rendőrök szerdán, részben ezért is fognak tiltakozni anyák napján a Karmelita kolostor előtt.
A Wagner orosz magánhadsereg marad Bahmutban, miután ígéretet kapott erősítésre és lőszerutánpótlásra Moszkvától - jelentette be vasárnap Jevgenyij Prigozsin, a kelet-ukrajnai város ostromában meghatározó szerepet játszó zsoldoscsapat vezetője, aki korábban erői kivonásával fenyegetett.
A tüntetéseket a keresztény többségű naga és kuki törzs szervezi, tiltakozva a szerintük egyébként is tehetős, hindu meitei népcsoport további támogatása ellen.
Szigorodott az autósok bírságolása. Május elsejétől megszűnt a toleranciahatár, szigorították a sebességhatárok átlépését, így a rendőrség már 1 km/órás gyorshajtásért is bírságot szabhat ki.
Egy nyolc órás repülőút végén az egyik utas úgy gondolta, hogy neki joga van mindenkinél gyorsabban elhagyni a gépet. A kapitány ezt nem tudta szó nélkül hagyni és szépen megleckéztette a türelmetlen nőt.
Bár láthatóan ez sem egy friss portré Apró Piroskáról, a nyilvánosság előtt ritkán látható pillanatot mutatott meg anyák napja alkalmából az egykori miniszterhelyettesről és cégvezetőről a lánya, Dobrev Klára.
Hétezer éves út maradványaira bukkantak horvát régészek a tenger alatt Soline település közelében, Korcula szigetén, Korcula várostól mindössze 2 kilométer távolságra - közölte vasárnap a zárai (Zadar) egyetem.
A Wagner orosz magánhadsereg marad Bahmutban, miután ígéretet kapott erősítésre és lőszerutánpótlásra Moszkvától - jelentette be vasárnap Jevgenyij Prigozsin.
A szoftveralapú autóipari fejlesztések trendjére reagálva átalakítja autóipari beszállítói tevékenységét az ágazat világszerte legnagyobb szereplője, a Bosch - ismertették csütörtökön Stuttgartban a német technológiai óriáscég éves üzleti jelentésének bemutatóján.
A termelési folyamatok, illetve az energiafelhasználás optimalizálása a mezőgazdaságban kulcskérdéssé vált az elmúlt időszakban, amely tőkeigényes, azonban megtérül, éppen ezért ennek támogatása kiemelt jelentőségű az agrártárca számára - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért és vidékfejles
Az ellenzéki párt fotókat is közzétett közösségi oldalán az akcióról, amellyel a rendőrség szerdai tüntetésen tanúsított brutalitására akarják felhívni a figyelmet.
Nagyobb a magyar bankok állami terhe, mint a bérköltségeik - jelentette ki Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke. A szakember szerint a hitelportfólió ellenálló, a bankszektor pedig stabil, a nem teljesítő hitelek aránya stagnál.
Az elmúlt évtizedekben az alumíniumtermelés világszerte tovább nőtt. Ugyanakkor egyre több kínai vállalatot találhatunk a legnagyobb gyártók között. Ezek a vállalatok rendelkeznek a legnagyobb elsődleges alumíniumtermeléssel (a 2021-es adatok szerint): Kik a legnagyobb gyártók? Chinalco, Kína, 6,7 millió tonna Hongqiao, Kína, 5,7 millió tonna Rusal
Az Alpine ügyvezető igazgatója, Laurent Rossi közel sem elégedett a csapata eddig szereplésével. A francia szakember szerint eddig túl sokszor viselkedtek „amatőrökként” csapatszinten. A francia istálló nagy ambíciókal vágott neki az idei szezonnak a teljes mértékben francia pilótapárosukkal, Esteban Oconnal és Pierre Gaslyval. Azonban az első 5 ve
A magyar államfő nemcsak hazánk képviseletében volt ott III. Károly király koronázásán, hanem egy távoli rokonaként is megtisztelte. Kiderült, hogy királyi vérkötelék fonódik Novák Katalin családfájához.
Bár láthatóan ez sem egy friss portré Apró Piroskáról, a nyilvánosság előtt ritkán látható pillanatot mutatott meg anyák napja alkalmából az egykori miniszterhelyettesről és cégvezetőről a lánya, Dobrev Klára.
Az ország legnagyobb borászati seregszemléjének 1995 indulása óta a legtöbb, 160 borász várja idén a vendégeket a pénteken kezdődő Szegedi Borfesztiválon - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
Javult az MNB tartalékmegfelelési mutatója a tavalyi negyedik negyedévben elsősorban az energiaárak zuhanása miatt – derül ki a jegybank most megjelent fizetési mérleg jelentéséből. Azt azonban most sem árulta el az MNB, mennyi devizát kellett a tartalékból felhasználnia az energiaszámla kiegyenlítéséhez.
Nemsokára a hazai belföldi forgalomba is bevezetik az akár 160 km/h-val száguldó vonatokat. A MÁV Start Zrt. mesélt arról, milyen fejlesztések várhatóak náluk.
Mélységesen felháborítja a Magyar Anyák és a Tanítanék Mozgalom tagjait, hogy a gyerekeik ellen gumibottal, könnygázzal és fogva tartással léptek fel a rendőrök szerdán, részben ezért is fognak tiltakozni anyák napján a Karmelita kolostor előtt.
Létezik univerzális recept a szófogadó gyerekhez? Nyilván nem. Akad azonban néhány kapaszkodó, ami segíthet, hogy ne érezd úgy: a szülőség végeláthatatlan utasításokból és kérlelésekből áll.
A faápoló szakma fiatalnak számít, az Amerikai Egyesült Államokban az 1900-as évek elejétől, Európában még később lett önálló szakirány. Napjainkra azonban a nyugat-európai országokhoz hasonlóan hazánkban is ismert ez a hivatás, a faápolás módszere, technikája pedig folyamatosan fejlődik.
Közleményben cáfolta a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár állításait, miszerint Magyarország teljesítette az Európai Uniónak tett minden eredeti vállalását a befagyasztott támogatások megszerzéséért, ezért a gyakorlatban már „sem jogi, sem elvi akadály"
A magyar államfő nemcsak hazánk képviseletében volt ott III. Károly király koronázásán, hanem egy távoli rokonaként is megtisztelte. Kiderült, hogy királyi vérkötelék fonódik Novák Katalin családfájához.