A bárányhimlő ellen csak védőoltással lehet hatékonyan védekezni. Mivel nagyon fertőző, hosszú lappangási idővel rendelkező betegség, önmagában a higiénés szabályok betartása és a betegek elkerülése nem akadályozza meg a járvány kialakulását.
Egy a bhg.com-on megjelent cikk szerint a táplálkozási szakértők körében nemrégiben készült felmérése rávilágít arra, hogy 2023-ban mely szuper ételek lesznek a legnépszerűbbek. A listát 11 éve állítják össze, és idén először csak növényi alapú élelmiszerek kerültek rá.
Ferenc pápa lő... és góóól! – ezt a jelenetet örökítette meg a rajzán egy magyar kisfiú, az alkotás pedig nem csupán eljutott a szentatyához, de az örömmel fogadta és azonmód le is csapott rá. Gulyás Balázs, a Gulyáságyú Média alapító szerkesztője, egyházi témákkal is foglalkozó szakíró kisfia, Vince nem most először rajzolt Ferenc pápának, így ha
Úttörő technológiát és forradalmi CGI-animációt használva keltették újra életre az ősvilág legikonikusabb lakóit – T. rextől a mamutig, megalodontól a kardfogú tigrisig. Az Elveszett vadak: Előásva című hatrészes dokumentumsorozat (itthon a Viasat Nature sugározza 2023. május 6-ától szombatonként 20:00 órától) olyan titkokat árul el az ősi állatokr
London – A világ politikai elitje, több uralkodója, továbbá számos világsztár társaságában követheti figyelemmel III. Károly királlyá koronázását szombaton Londonban a magyar köztársasági elnök, Novák Katalin. Az államfő exkluzív ajándékokkal készül meglepni a brit uralkodót és feleségét, Kamillát.
Az elsősorban zálogszolgáltatásáról és a hazai műkereskedelemben betöltött meghatározó szerepéről ismert társaságot még Mária Terézia alapította 1773-ban a lakosság támogatása és az értékmegőrzés fontossága miatt.
Az Ssc Napoli labdarúgócsapata 33 év elteltével szerzett ismét bajnoki címet. Ez a klub történetének harmadik bajnoki elsősége, egyben az első aranyérem a Maradona-korszak után. A nápolyi labdarúgás több mint egy évszázados, a mai futballcsapat jogelődjét 1904-ben alapították a Cunard Line hajózási társaság nápolyi gyárának munkatársai. Az ango
A felújított számítástechnika ismerete sokat fejlődött az utóbbi években, de itthon még mindig gyerekcipőben jár. Hogy mit jelent pontosan, ha egy Pc, laptop vagy monitor felújított, azzal még sokan most sincsennek tisztában. Egy felújított számítógép ugyanis nem egyenlő az apróhirdetésekből ismert használt gépekkel, és nem magánszemélyektől szárma
Az ASUSTOR bemutatta új SSD alapú Flashstor sorozatát. A Flashstor 6 és a Flashstor 12 Pro az ASUSTOR első dedikált PCIe 3.0 M.2 NVMe SSD-vel szerelhető NAS sorozatának tagjai. A Flashstor 6 hat M.2 foglalattal rendelkezik az NVMe SSD-k számára és két 2,5 GbE csatlakozó is helyet kapott az eszközön
Modern technológiával kívánja segíteni kakaóiparát Indonézia. Egy vállalat példáját másolhatják az ázsiai országban. Indonézia a világ harmadik legnagyobb kakaótermelője, jelenleg az afrikai Elefántcsontpart és Ghána előzik meg a dobogón. Az ázsiai ország változatos éghajlata és termőtalaja kiváló minőségű, egyedi ízekben gazdag kakaófajtákat eredm
Így jelez a testünk, ha nem mozgunk eleget.Még ha erőfeszítéseket teszünk az aktívabb életmódért, akkor is jelezheti a testünk, hogy több mozgásra van szüksége. Dr. Lisa N. Folden, egyesült államokbeli fizikoterapeuta és életmód edző öt váratlan jelre hívja fel a figyelmünket, melyek arra utalnak, hogy több edzésre van szükségünk.1. Székrekedés„Ami
Az Autós Nagykoalíció először végzett felmérést a független magyarországi autószervizek körében, elsősorban azt tudakolva, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe, illetve milyen autókat javítanak.
A népbetegségnek számító visszerességről, annak okairól, következményeiről és kezeléséről számos tévhit él a köztudatban. Cikkünkben tudományosan megalapozott tények alapján leszámolunk a mítoszokkal.
A fekete lyukak lenyűgöző objektumok. Tömegük a Nap tömegének néhány százezertől a milliárdszorosáig terjedhetnek. Olyan gravitációs vonzásuk van, amely elől semmi, még a fény sem menekülhet. Hihetetlenül sűrűek, a sűrűség pedig a tömegről és a térfogatról szól, ezért fontos megérteni, hogy mekkorák ezek a rejtélyes óriások. A Nasa pedig közzétett
Az új túrakupét a V6 Nettuno motorral szerelték fel, jelenleg két változatban kapható: a 490 lóerős Modena, és a valaha volt legerősebb modellvariáció, a550 lóerős Gt Trofeo. A Wallis Motor ígérete szerint hamarosan rendelhető lesz hazánkban is a Maserati első 100 százalékban elektromos modellje, a 760 lóerős Gt Folgore is. A sportos túrakupék so
A lakásépítések és az új építési engedélyek száma jelentősen visszaesett 2023 első negyedévében a megelőző évhez képest. Budapesten az átadott új lakások száma 42 százalékkal, 1404-re csökkent. A kilátások sem biztatóak.
Örökös mottónk: „Nem azért kellene lefogyni, hogy szebbek legyünk, hanem egészségesebbek. A probléma az, hogy addig nem tudunk érdemben lefogyni, míg nem vagyunk egészségesek!”
Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön a Kreml állítását az Egyesült Államok érintettségéről az orosz elnöki hivatal ellen dróntámadásban.
Koronázási lázban ég a brit főváros. III. Károly már tavaly szeptemberben király lett, miután édesanyja, II. Erzsébet meghalt, de hivatalosan csak szombaton koronázzák meg. A 74 éves Károly lesz a legidősebb, akit valaha is a monarchia fejévé avatnak. Az ünneplés három napig tart majd. Hétfőre ugyanis munkaszüneti napot hirdettek a szigetországban.