A falusi kisboltok infrastrukturális fejlesztésére ötvenmilliárd, működtetési támogatásukra további nyolcmilliárd forintot biztosított a kormány a Magyar falu programban - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Ivánbattyánban.
A vendéglátóipar és a turizmus mellett az utasbiztosítások piacát is felforgatta a koronavírus-járvány: az utazási forgalom még 2022-ben is messze elmaradt a 2019-es szinttől, de remélhetően a 2023-as év már hasonló lehet a pandémia előtti utolsó “békeévhez”. A K&H-nál tavaly közel ötvenezer egyéni utasbiztosítást kötöttek, ami több mint duplája az
Heteken belül döntés születhet a lakáshitelek június végén lejáró kamatstopjáról. Nagy Márton miniszter ezzel kapcsolatos nyilatkozata alapján nem lenne meglepő az újabb meghosszabítása. Az érintett adósok számára a Bank360.hu számításai szerint több tízezer forint a döntés tétje havonta.
Több mint 5 milliárd forint pluszkiadást jelent a költségvetésnek a két hete bejelentett kormányzati döntés, miszerint ingyenessé teszi idén a gazdáknak a kormány a mezőgazdasági öntözést, részben enyhítve ezzel a termelők tavalyi aszály okozta kárait is.
2023 áprilisában, országosan 6787 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 42 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.2023 áprilisában a húsvéti és tavaszi szünet időszaka átmeneti visszaesést okozott a hazai ingatlanpiacon, így az előző hónaphoz képest ezerrel kevesebb tranzakci
Majdnem minden második autós számára zavaró vagy stresszes volt a tavaly decemberben kialakult országos üzemanyaghiány, és a járművezetők negyedét anyagilag rendkívül rosszul érintette a hatósági ár eltörlése, derül ki a Wagner Solar Hungária Kft. és Expleo friss felméréséből. Minden harmadik megkérdezett újabb üzemanyaghiánytól tart, a válaszadók
Egy felmérésből kiderült, hogy a magyarok 71 százaléka úgy látja, nyugdíjas éveiben is dolgoznia kell, ezért próbálnak olyan munkát találni, amelyet idős korukban is végezhetnek.
A HMD Global, a Nokia telefonok gyártója bejelentette a legújabb okostelefonját: itt a Nokia XR21, amely a bizonyítottan strapabíró kialakításával és az egyetlen töltéssel akár két napon át üzemelő akkumulátorával oszlatja el a sérülésekkel és a lehető legrosszabbkor lemerülő telefonnal kapcsolatos félelmeket.A legendás, (majdnem) elpusztíthatatlan
Bizonyossá vált, hogy a Balatonban is vannak 50-100 µm-es mikroműanyagok, amelyek bejuthatnak a nagy vízibolha tápcsatornájába – közölték a MATE és az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói a rangos Science of the Total Environment szaklapban közölt új tanulmányukban. A mikroműanyagok ráadásul nemcsak önmagukban jelentenek problémát, hanem
Havas Dóra, az ország egyik legnépszerűbb gasztrobloggere vadonatúj műsorral jelentkezik a TV Paprikán Szezonról szezonra címmel. A május 6-án induló újdonság a szezonalitást helyezi középpontba, Dóra ezen elvek mentén részletesen bemutatja egy-egy zöldség vagy gyümölcs tulajdonságait, így többek között azt is, milyen hatással van az emberi szervez
Az előítéletek lebontása és befogadó munkahelyek kialakítása a célja a HBLF EU Sokszínűségi Hónap rendezvénysorozatnak, amelyhez idén számos nagy hazai vállalat és szervezet is csatlakozott, többek között a TESCO, Telekom, Shell, Diageo, KPMG, Jobsgarden, Jysk, Schneider, Kyndryl, Yettel, CETIN, a Praktiker és még sokan mások is. Az Európai Sokszín
Nem csak hogy kimutathatók a Balatonban a különböző méretű mikroműanyag-részecskék, hanem sajnos élettani hatással is vannak a gerinctelen élőlényekre. Mindez a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Blki) Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) és az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. Környezetvédelmi Laboratóriumának közös kutatásából d
Három gluténmentesnek hirdetett, tallér típusú termék visszahívásáról döntöttek a forgalmazók, mert glutént tartalmaznak - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-t.
A Nio szeretné növelni jelenlétét Európában, és egy új márkával – amely a megfizethető árú elektromos modellekre összpontosít – megy a Volkswagen után.
A Dyson globális technológiai vállalat ma bejelentette, hogy jelentősen kibővíti nemzetközi gyártó kapacitásait és globális K+F tevékenységét egy új generációs szingapúri akkumulátorgyárral, valamint új K+F kampuszokkal a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Királyságban. A három jelentős beruházás tükrözi a Dyson nemzetközi ambícióinak nagyságrendjét,
Az elemzők által vártnál minimálisan kisebb mértékben csökkentek áprilisban a termelői árak az euróövezetben havi szinten az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
Vegyes mozgásokat láthattunk a devizapiacokon ma délután, miután a tegnapi Fed kamatemelést követően ma az EKB is 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre. Az EUR/USD kurzus lefelé vette az irányt. Az EUR/HUF jegyzése is megingott, forint erősödést láthattunk. Az arany árfolyamában szép felpattanást figyelhettünk meg. Zajlanak az események a börzé
A Bahmut városáért folytatott csata mostanra rengeteg emberéletet követelt. A harcok még tavaly ősszel kezdődtek meg, de azóta sem sikerült teljes kontrol alá hajtani a várost az oroszoknak. Az ukránok foggal-körömmel ragaszkodnak érte, még az Egyesült Államok tanácsát sem fogadták meg. Zelenszkij szerette volna a lehető legjobban kihasználni az ut
Május 8-tól átalakítja operatív vezetését az MVM. A személycseréket illetően egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy a felsővezetők összetétele jelentősen megújul.
Az amerikai kamatdöntés után is minden jel és várakozás arra mutat, hogy a dollár tovább gyengélkedik a következő időszakban az európai fizetősezközzel szemben. Henrik Gergely, az iBanFirst magyarországi értékesítési vezetőjének elemzése.
Áprilisban a TKI turisztikai konjunktúra index plusz 2 ponton állt a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán, ami azt jelzi, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén javulónak, de stagnáláshoz közelinek érzékelik - közölte a legfrissebb felmérés eredményét a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (Vimosz) az MTI-vel csütörtökön.
Egy a bhg.com-on megjelent cikk szerint a táplálkozási szakértők körében nemrégiben készült felmérése rávilágít arra, hogy 2023-ban mely szuper ételek lesznek a legnépszerűbbek. A listát 11 éve állítják össze, és idén először csak növényi alapú élelmiszerek kerültek rá.
Úttörő technológiát és forradalmi CGI-animációt használva keltették újra életre az ősvilág legikonikusabb lakóit – T. rextől a mamutig, megalodontól a kardfogú tigrisig. Az Elveszett vadak: Előásva című hatrészes dokumentumsorozat (itthon a Viasat Nature sugározza 2023. május 6-ától szombatonként 20:00 órától) olyan titkokat árul el az ősi állatokr