2023. május 5. péntek

máj. 5
10:42
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Már idén a Gdp két százalékát fordítjuk honvédelemre (Magyar Nemzet)
A Cpac Hungaryn mondott beszédet a magyar honvédelmi miniszter.
máj. 5
10:42
Először végeztek magzaton agyműtétet (Telex)
A sikeres műtét után a baba egészségesen jött a világra, és semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak nála.
máj. 5
10:44
KSH: márciusban 13,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma (Magyar Hírlap)
Márciusban az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1511 milliárd forintot ért el.
máj. 5
10:44
Newsweek: Tucker Carlson bátraknak nevezte a CPAC résztvevőit, mivel egy „tiltott országba” látogattak (Mandiner)
A Fox News egykori műsorvezetője azt mondta, hogy amint lesz egy kis ideje, ő is részt vesz az eseményen.
máj. 5
10:44
Bajban az oroszok, kivonul a Wagner-csoport (Magyar Nemzet)
Május 10-től átadják a bahmuti pozícióikat a védelmi minisztérium egységeinek.
máj. 5
10:45
Herceg Erikának bejött az élet: a Madách Színházban kapott feladatot az X-Faktor mentora (Blikk)
Örömteli dologról számolt be közösségi oldalán Herceg Erika. Az énekesnő a Madách Színházban fog színpadra lépni.
máj. 5
10:45
Ezt látnod kell! Vilmos herceg és Katalin hercegné metróval mentek kocsmázni (Metropol)
Érdekes helyeken bukkantak fel.
máj. 5
10:48
A rendőrség kábítószer átadása közben fogott el két férfit (hirado.hu)
Az elkövetők a kábítószert főként Isaszeg és Bag térségében terítették.
máj. 5
10:48
Szinte senkit nem lep meg, hogy nyugdíjas éveiben is dolgoznia kell majd (HR Portál)
A magyarok 71 százaléka úgy látja, nyugdíjas éveiben is dolgoznia kell, ezért a nyugdíjkorhatár betöltése után próbálnak olyan állást találni, amelyet idős korukban is végezhetnek - állapította meg az OTP Nyugdíjpénztár az OTP Öngondoskodási Index kutatása alapján.
máj. 5
10:48
Jórészt erősödés az ázsiai piacokon, Tokióban és Szöulban nem volt kereskedés (ProfitLine)
Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, de vegyesen mozogtak a térségben még nyitva tartó piacok. Pénteken nem nyitott ki a tokiói és a szöuli tőzsde.
máj. 5
10:48
Földrengést jelentettek Japánból (hirado.hu)
A japán meteorológiai intézet azt közölte, a földmozgást a tengerszinttől mért tíz kilométeres mélységben észlelték.
máj. 5
10:48
Megszólalt Madeleine McCann testvére, 16 év után állt a nyilvánosság elé (Ripost)
A 18 éves lány a virrasztáson beszélt az összegyűlteknek.
máj. 5
10:48
A legjobb német hátvéd nem játszik a magyarok ellen a jégkorong-világbajnokságon (m4sport.hu)
Sérülés miatt nem vállalja az egy hét múlva kezdődő világbajnokságon való szereplést a magyarokkal azonos csoportban érdekelt német válogatott legjobb hátvédje, Moritz Seider.
máj. 5
10:48
Láttad már, hogy néz ki Shakira egy átlagos hétköznap? Le fog esni az állad (Promotions)
Shakira éppen Miami-ban vadászik magának új otthont, közben készültek róla friss lesifotók.
máj. 5
10:48
Donald Trump: A konzervatívok történelmi csatát vívnak a marxista globalistákkal és a kommunistákkal (Magyar Hírlap)
Hangsúlyozta, hogy a nyugati civilizáció komoly bajban van, Európában és Amerikában is.
máj. 5
10:48
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: itt nem lesz Lmbtqxyz ideológiával fertőzött haderő (Demokrata)
A hont fegyverrel és helyes nemzeti politikával kell védenünk, mondta a honvédelmi miniszter a CPAC-en.
máj. 5
10:48
Lengyelek órája – Varsó súlya a háború miatt csak tovább nőtt (Mandiner)
Ukrajna háborúját a sajátjuknak érzik, történelmi traumáik máig élnek, de a magyar–lengyel kapcsolatoknak működniük kell. Demkó Attila útirajza a hűvös lengyel tavaszból.
máj. 5
10:48
Kiderült: Megfutamodott Putyinék előtt az Orbán-kormány, ezt nem merik megtenni (Nyugati Fény)
Inkább kihagynák.
máj. 5
10:51
Még nyögi az ipar a magas energiaárakat (Piac és Profit)
A várakozásokat alulmúlva 4,1 százalékkal csökkent az ipari termelés márciusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 4 százalékkal esett vissza. Az első három hónapban 3,1 százalékkal csökkent az ipari termelés.
máj. 5
10:51
Hétvégén mellbevágják a budapesti autósokat (Infostart)
A hétvégén kiemelik a népligeti felüljáró két tartógerendáját, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
máj. 5
10:51
JMSZ: a vártnál gyorsabban terjed a rolleres közlekedés a magyarországi utakon (Alternatív Energia)
A vártnál jóval gyorsabban terjed a rolleres közlekedés a magyarországi utakon: a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) két évvel korábbi előrejelzése 2023-ra 30-40 ezer rollerrel számolt, a gyors közlekedési eszköz azonban sokkal nagyobb számban terjedt el, s ma már 80-100 ezer rollerrel közlekednek az emberek.
máj. 5
10:54
Meglepetést hozott az Apple, felpattant az árfolyam (Portfolio)
A gyorsjelentési szezonok alkalmával mindig kiemelt figyelem irányul a világ legértékesebb vállalatának számító Apple-re, amely a nagy technológiai cégek közül az utolsók között tette közzé legfrissebb számait. Számítani lehetett rá, hogy ez egy gyengébb időszak lesz a cég számára a jelenlegi gazdasági helyezetben, és ennek megfelelően a cég árbevé
máj. 5
10:54
Bezuhant a kiskereskedelmi forgalom, nem költ a magyar (444.hu)
Az első negyedévben Magyarországon 10 százalékkal csökkent, Romániában 5 százalékkal nőtt a forgalom a tavalyi év azonos időszakához mérten.
máj. 5
10:54
A tönk szélén táncol több százezer magyar: kicsinálná őket egy váratlan kiadás (Pénzcentrum)
A korábbinál jóval optimistábbak a magyarok a jövedelmi helyzetük tekintetében, de még mindig csak a lakosság egynegyede tudna kifizetni egy váratlan kiadást - ez derült ki egy friss kutatásból.
máj. 5
10:54
Tom Hanks ezzel az időmenedzsment-stratégiával írta meg első regényét (Igényesférfi.hu)
Habár a filmkészítésben jelentős tapasztalata van, amikor eljött az idő, hogy leüljön és megírja élete első regényét, Tom Hanksnek is szüksége volt segítségre.
máj. 5
10:54
Megérkezett az elektromos Mercedes- Maybach (Tiszta Jövő)
Az EQS 680 lesz a Mercedes-Maybach első teljesen elektromos modellje.
máj. 5
10:54
Újabb lövöldözés történt Szerbiában tegnap éjjel (WMN)
Két nappal azután, hogy egy tinédzser megölte nyolc iskolatársát és egy iskolaőrt, újabb több halálos áldozatot követelő lövöldözés történt. A huszonegy éves feltételezett elkövetőt már elfogták.
máj. 5
10:54
Orosz hadsereg: Az orosz légierő megsemmisítette az ukrán hadsereg külföldi kiképzőinek egyik telephelyét (Magyar Hírlap)
A tájékoztatás szerint a hadseregcsoport csapást mért a külföldi kiképzők ideiglenes állomáshelyére.
máj. 5
10:54
Heti koronavírus: 469 új fertőzött (Demokrata)
Grafikon a cikkben.
máj. 5
10:54
Világvégeélmény és megváltás a színházi olimpián (Magyar Nemzet)
A Witkacy Színház előadása a névadójuk műveinek megértésére tesz kísérletet.
máj. 5
10:54
Honvédelmi miniszter: Amíg én állok a honvédelem élén, nem lesz LMBTQ-ideológiával fertőzött magyar haderő (Telex)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a CPAC Hungary konferencián arról beszélt, hogy a hont nemcsak a fegyveres fenyegetésektől, hanem a progresszív ideológiáktól is védeni kell.
máj. 5
10:54
Súlyos családi örökséggel küzd a világsztár, akinek hangja megbabonáz (naphire.hu)
Ma ünnepli 35.születésnapját Adele, akinek az élete sokáig a zenei csúcspontok és magánéleti szakadékok között haladt.
máj. 5
10:56
Romániában hasít a kiskereskedelem, szemben a magyarral (Portfolio)
Miközben Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom  - naptárhatástól megtisztítva - 13,1 százalékkal esett márciusban éves bázison, Romániában 6,7 százalékkal emelkedett.
máj. 5
10:56
Lövöldözés, verekedés, sérültek övezték a nápolyi drukkerek ünneplését (Magyar Hírlap)
Elfajult az ünneplés.
máj. 5
10:56
A szabadság új értelmet nyert, írta első posztjában a börtönből szabadult Herczeg Zoltán (Telex)
A divattervező köszönetet mondott mindenkinek, még azoknak is, akik bántották, sokat tanult az elmúlt fél év alatt.
máj. 5
11:00
Lázár János: A liberális hálózat már nemcsak globális, hanem immár lokális is (hirado.hu)
A liberális hálózat már nemcsak globális, hanem immár lokális is, képes egy kisváros konzervatív közösségébe is beépülni – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter pénteken a CPAC Magyarország konferencián
máj. 5
11:00
Hét fontos változást mutatunk, amiről tudnod kell, ha igénybe vennéd ezt a támogatást (Agroinform)
A termeléshez kötött, állatalapú támogatások változásairól beszélt Detre Miklós a hódmezővásárhelyi állattenyésztési kiállításon.
máj. 5
11:00
Brutálisan, csaknem 30 százalékkal csökkent a magyarok üzemanyag-fogyasztása (ATV)
A KSH legfrissebb adatai szerint az egy évvel korábbi adatokhoz képest csaknem 30 százalékkal csökkent az üzemanyag-értékesítés a benzinkutakon. Az élelmiszerboltokban szintén jelentős - tíz százalék fölötti - a visszaesés.
máj. 5
11:00
Donald Trump üzent a magyaroknak: Isten áldja Önöket! (Ripost)
Videóüzenetet küldött a korábbi amerikai elnök.
máj. 5
11:00
Többféle ajándékkal készült a koronázásra Novák Katalin - a köztársasági elnöktől túrabakancsot is kap III. Károly király (Life)
Novák Katalin köztársasági elnök is meghívót kapott III. Károly király koronázására, melyre férjével, Veres Istvánnal utazik, és ahova természetesen nem üres kézzel érkezik majd.
máj. 5
11:00
Ítélet született az Elk*rtuk-perben (Mafab)
A Fővárosi Ítélőtábla ítéletet hozott abban a perben, amelyet még Hann Endre indított az Elk*rtuk gyártásáért felelős Megafilm Kft. és Kálomista Gábor producer ellen.
máj. 5
11:00
Drogkereskedőket fogott el a rendőrség Pest vármegyében (Magyar Hírlap)
A rajtaütéskor több mint nyolcmillió forintot, valamint bruttó 35,72 gramm fehér, porszerű anyagot foglaltak le.
máj. 5
11:00
Felmérés: a németek többsége szerint a bevándorlás inkább hátrányos (Demokrata)
Az eddiginél kevesebb menekültet kellene befogadni Németországban a lakoság többsége szerint.
máj. 5
11:00
Leégett egy épület Isaszegen, meghalt egy nő (Magyar Nemzet)
A tűzoltóknak sikerült megakadályozni, hogy felrobbanjon egy gázpalack és átterjedjenek a lángok a szomszédos családi házra.
máj. 5
11:00
Fotókkal: Herczeg Zoltán elárulta, mivel tölti a napjait a szabadulása óta (Nyugati Fény)
Fél évet töltött a rácsok mögött.
máj. 5
11:00
Lelőttek egy férfit a Napoli győzelme után (Mandiner)
Egy férfi meghalt és heten megsérültek Nápolyban csütörtök éjjel, miután a helyi futballcsapat olasz bajnoki győzelmét ünneplő tömeg árasztotta el az utcákat.
máj. 5
11:03
Különleges meglepetésekkel érkezik Károly koronázására Novák Katalin (Infostart)
A világ politikai elitje, több uralkodója, továbbá számos világsztár társaságában követheti figyelemmel III. Károly királlyá koronázását szombaton Londonban a magyar köztársasági elnök, Novák Katalin. Az államfő exkluzív ajándékokkal készül meglepni a brit uralkodót és feleségét, Kamillát.
máj. 5
11:06
Alonso biztos benne, nagyon erősek lesznek Miamiban! (F1világ)
Bakuban egy kicsit alulteljesített az Aston Martin csapata, Fernando Alonso azonban biztos benne, a Forma-1-es Miami Nagydíjon újra nagyon ütőképesek lesznek majd.
máj. 5
11:06
Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a legfrissebb adatok (hirado.hu)
A múlt héten 469 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 201 824-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
máj. 5
11:06
Lázár János szerint a tavalyi választás egy proxyháború volt, ahol ő legyőzte Soros Györgyöt és ügynökét (444.hu)
A miniszter politikai ellenfelei pedig olyanok, mint a gáz.

Keresés