Ukrajna háborúját a sajátjuknak érzik, történelmi traumáik máig élnek, de a magyar–lengyel kapcsolatoknak működniük kell. Demkó Attila útirajza a hűvös lengyel tavaszból.
A várakozásokat alulmúlva 4,1 százalékkal csökkent az ipari termelés márciusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 4 százalékkal esett vissza. Az első három hónapban 3,1 százalékkal csökkent az ipari termelés.
A hétvégén kiemelik a népligeti felüljáró két tartógerendáját, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A vártnál jóval gyorsabban terjed a rolleres közlekedés a magyarországi utakon: a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) két évvel korábbi előrejelzése 2023-ra 30-40 ezer rollerrel számolt, a gyors közlekedési eszköz azonban sokkal nagyobb számban terjedt el, s ma már 80-100 ezer rollerrel közlekednek az emberek.
A gyorsjelentési szezonok alkalmával mindig kiemelt figyelem irányul a világ legértékesebb vállalatának számító Apple-re, amely a nagy technológiai cégek közül az utolsók között tette közzé legfrissebb számait. Számítani lehetett rá, hogy ez egy gyengébb időszak lesz a cég számára a jelenlegi gazdasági helyezetben, és ennek megfelelően a cég árbevé
A korábbinál jóval optimistábbak a magyarok a jövedelmi helyzetük tekintetében, de még mindig csak a lakosság egynegyede tudna kifizetni egy váratlan kiadást - ez derült ki egy friss kutatásból.
Habár a filmkészítésben jelentős tapasztalata van, amikor eljött az idő, hogy leüljön és megírja élete első regényét, Tom Hanksnek is szüksége volt segítségre.
Két nappal azután, hogy egy tinédzser megölte nyolc iskolatársát és egy iskolaőrt, újabb több halálos áldozatot követelő lövöldözés történt. A huszonegy éves feltételezett elkövetőt már elfogták.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a CPAC Hungary konferencián arról beszélt, hogy a hont nemcsak a fegyveres fenyegetésektől, hanem a progresszív ideológiáktól is védeni kell.
Miközben Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom - naptárhatástól megtisztítva - 13,1 százalékkal esett márciusban éves bázison, Romániában 6,7 százalékkal emelkedett.
A KSH legfrissebb adatai szerint az egy évvel korábbi adatokhoz képest csaknem 30 százalékkal csökkent az üzemanyag-értékesítés a benzinkutakon. Az élelmiszerboltokban szintén jelentős - tíz százalék fölötti - a visszaesés.
Egy férfi meghalt és heten megsérültek Nápolyban csütörtök éjjel, miután a helyi futballcsapat olasz bajnoki győzelmét ünneplő tömeg árasztotta el az utcákat.
A világ politikai elitje, több uralkodója, továbbá számos világsztár társaságában követheti figyelemmel III. Károly királlyá koronázását szombaton Londonban a magyar köztársasági elnök, Novák Katalin. Az államfő exkluzív ajándékokkal készül meglepni a brit uralkodót és feleségét, Kamillát.
A hortenzia igen kedvelt dísznövény, amelynek szép, színes virágai vannak, így bármelyik kert gyönyörű kiegészítőjévé válhat. Nézzünk meg egy pár javaslatot a kerti hortenzia nevelésével kapcsolatban!
Második alkalommal rajtolt el a Green Awards pályázat: 2023. szeptember 12-én az ország legjobb „zöld” projektjeit díjazzuk a Sustainable World konferencián összesen 5 kategóriában. A Green Awards különböző kategóriáit tavaly indítottuk elsőként útnak, a remek pályázatok beérkezését látva pedig 2023-ban ismét keressük a leginnovatívabb cégeket, pro
Balról jobbra: dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere, Gyimóthy Dénes, a PannErgy Nyrt. igazgatótanácsának elnöke, Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke és Németh Zoltán, Győr-Moson-Sopron Vármegye Közgyűlésének elnöke Érdekesség, hogy 100 éve még gombokat gyártott a cég, jó, hogy nem az egymilliomodik gombot gyártottuk
A hétvégi Miami Nagydíjra több versenyző különleges sisakfestéssel készül, különböző okokból. A legötletesebb dizájn díját alighanem ismét Lando Norris viszi haza, akit megint egy labda ihletett meg. Tavaly kosárlabdát “csinált” a sisakjából erre a versenyre, idén a leggyorsabban mozgó röplabda lesz az övé. Alexander Albon golflabdává változtatta a
Megfelezi a postán feladható csomagok maximális súlyát az Országgyűlés kormánypárti többsége. Az ellenzék szerint ez újabb lépés a posta piacvesztésének történetében.
Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken a csütörtöki kisebb negatív korrekció után az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 422 315, közülük 6 210 592-en a második, 3 905 349-en a harmadik, 425 740-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a Koronavírus Sajtóközpont a múlt heti összesített adatokat ismertetve pénteken.
Az orosz légierő megsemmisítette az ukrán fegyveres erők külföldi kiképzőinek egyik telephelyét az észak-ukrajnai Csernyihiv területen – közölte pénteken a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel Szergej Zibinszkij, az orosz nyugati hadseregcsoport sajtóközpontjának vezetője.
Katalin hercegné és Vilmos herceg csütörtökön az Elizabeth-vonalon utaztak – éppen úgy, mint bármelyik civil. Ez a hétköznapi apróság egy rajongó napját pedig teljesen bearanyozta. A walesi hercegné és herceg úticélja egyébként a sohói Dog & Duck Pub volt, ahol arra voltak kíváncsiak, hogy a szórakozóhely hogyan készül fel Károly király és Kami
A háború hamis dillemája, az ukránok utolsó nagy lehetősége, a pápálátogatás, az orosz gáz ára és Soros György is szóba került a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában.