Egy japán gazdálkodó a Hydroponic Systems emelőrendszere révén négyzetméterenként 12,5 kiló szamócát termesztett üvegházában. Ez egy szenzációs eredmény, ugyanis ezzel a spanyol cég által gyártott termesztő sorokkal sikerült minimalizálni a növények árnyékolását, így maximalizálva a termesztési kapacitást.
Idén a NAV informatikai problémák miatt kényszerűségből kétszer is kitolta az szja-bevallás május 22-i határidejét, de más gondok is vannak az e-közigazgatásban.
Varga Mihály pénzügyminiszter kedden 10 órakor adta át virtuálisan az Országház épületében Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a 2024-es költségvetést. Az eseményen kiderült: marad a Rezsivédelmi Alap és a Honvédelmi Alap, mindkettő 1300 milliárd forint feletti összegben és ehhez továbbra is használja a kormány az extraprofitadókat. A kiveze
A Magyarok a világ nyolcezresein expedíciójának alapítója az InfoRádióban felidézte: fontos tanácsot adott Suhajda Szilárdnak a Mount Everest megmászásához.
Adott cégcsoport folyamatosan változik. Vannak új csoporttagok, és időnként a tulajdonos megválik néhány vállalkozásától. A 2022. évi kkv-besorolás számításánál a 2022.12.31-én csoportba tartozó társaságok 2020. és 2021. évi adatait kell összeszámítani, és nem a 2020-ban és 2021-ben csoportba tartozók adatait? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné ok
Éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pontosított becsléséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Prágában. A korábbi becslés a cseh gazdaság visszaesését 0,2 százalékban adta meg.
Éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pontosított becsléséből. A korábbi becslés a cseh gazdaság visszaesését 0,2 százalékban adta meg.
Ha biztosan tudhatnánk, hogy jelenlegi élethelyzetünk egy "vizsga", bizonyára tudatosabban cselekednénk. Ellenkező esetben ugyanis a karma újra meg újra visszadob ugyanabba a szituációba, csak talán még nehezebb, még fájdalmasabb körülmények közé.
A fogyasztói árak éves növekedési üteme Spanyolországan 22 havi mélypontra, 3,2 százalékra lassult májusban az előző havi 4,1 százalékról - derül ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden közzétett előzetes adataiból. Utoljára 2021 júliusban volt ennél alacsonyabb az éves árindex, 2,9 százalék.
A zöld hitelek arányának növelésével, a diákok körében pénzügyi tudatosság emelésével, és rászoruló családoknak méltó lakhatás biztosításával fejleszti a társadalmi felelősségvállalását az Erste Bank, amely már most karbonsemlegesen működik. A bank tervei szerint 2026-ra a hitelállomány negyede zöld hitel lesz.
A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.
Franz Kafka az idegenség írója, aki a létezésben nem talál semmiféle otthonosságot – az ember létét a világban kiúttalan, elidegenedett, szorongással és félelemmel teli állapotként jeleníti meg, elsősorban a groteszk és az irónia segítségével, egy szürreális, mégis ismerős világ megteremtésével. Újraolvasó rovatunkban olyan klasszikusokat veszünk e
A Világgazdasági Fórum friss kutatásának eredményei szerint az MI és más diszruptív technológiák elterjedésének munkahelyekre gyakorolt hatása a következő öt év során nettó pozitív lehet, de csak akkor, ha a meglévő munkaerő jelentős részének digitális készségeit is a változó igényekhez igazítják. Az IVSZ szerint már most muszáj konkrét lépéseket t
Az Nvidia, a világ vezető chipgyártó cége több százmillió dollárt fektet Izrael legerősebb mesterséges intelligenciát működtető szuperszámítógépének, az Izrael-1-nek a fejlesztésébe – írja az Interesting Engineering.
A fogyasztói árak éves növekedési üteme Spanyolországban 22 havi mélypontra, 3,2 százalékra lassult májusban az előző havi 4,1 százalékról - derül ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden közzétett előzetes adataiból.
A Brave, az adatvédelemre összpontosító kriptobarát böngésző újszerű módot talált arra, hogy az NFT-ket integrálja a szolgáltatásai közé. A Brave bevezetett egy token-alapú videószolgáltatást, hogy létrehozza „a legelső, teljesen integrált Web3 live event platformot, amely egyesíti a böngészőt, a pénztárcát és a videóhívást”. De mit jelent ez ponto
A gyermekáldás az élet legnagyobb csodája. Szülés után, amikor otthonában erősödik a kismama, de el kell látnia a csecsemőjét, éjjel többnyire háromóránként felébred a baba szoptatásához, ha szükséges, pelenkát cserél, ha sír a kicsi, ringatja, vagy ha a szelek bántják a babát, simogatja a pocakját.
A miniszterelnök levélben küldte el jókívánságait Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek a Horvát Köztársaság nemzeti ünnepe, a horvát államiság napja alkalmából.
Nehezen képzelhető el a virágoskert rózsa nélkül. Változatos méretben, formában színben állnak rendelkezésünkre, szerencsére ültetésük valamennyi típusnak közel azonos. Konténes rózsákat egész évben telepíthetünk, míg a szabadgyökerű oltványok ültetését legjobb, ha októberben befejezzük.
Éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pontosított becsléséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Prágában. A korábbi becslés a cseh gazdaság visszaesését 0,2 százalékban adta meg.