Az orvos, egészségügyi elemző lesz a vendége az Mfor.hu és a Privátbankár.hu 15:30 órakor kezdődő rendezvényének. Amelyen a Klasszis Klub immár közel két és fél éves történetében megszokott módon nemcsak mi kérdezünk, hanem erre lehetőséget kapnak az ingyenesen regisztráló olvasóink.
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), hazánk egyik legnagyobb környezet- és természetvédő szervezete, több mint 100 hazai szervezetet fog össze. Küldetésük a természet megóvása és a fenntartható jövő előmozdítása. Tagjaik országszerte tevékenykednek, hogy védelmezzék természeti kincseinket és csökkentsék a környezeti terheléseket. Az MTVSZ ne
Hat ellenzéki párt szövetkezett egymással Törökországban, de a "katyvaszkoalíció" számításai nem jöttek be, mert az emberek a stabilitásra és egy erős politikai erőre szavaztak, vagyis Recep Tayyip Erdogan pártjára
Reznyikov szerint „több mint 100 repülőgépre” becsülik azt az F-16-os flottát, amelyre Ukrajnának szüksége van ahhoz, hogy a légtérben ellensúlyozza az orosz fölényt.
A Forma-1-ben nincs megállás, a héten ugyanis ismét versenyhétvége lesz, ezúttal Spanyolországból jelentkezik a mezőny. Eredetileg az európai szezont egy triple-headerrel (három versenyhétvége egymás után) nyitotta volna a sportág, ám az Emilia Romagna Nagydíj elmaradt az olaszországi áradások miatt. A múlt héten Monacóban ültek autóba a versenyzők
A hétvégén Joe Biden elnök és Kevin McCarthy republikánus házelnök megállapodásra jutott az amerikai adósságplafon kérdésében, azonban a történetnek ezzel még nincs vége. Republikánus törvényhozók egy csoportja hétfőn közölte, hogy ellenezni fogják megállapodást, így továbbra is maradt egy bizonytalansági faktor az egyenletben. Ezzel párhuzamosan a
A hegymászóknak nemcsak fizikailag, de mentálisan is fel kell készülniük, mielőtt elindulnak a hegyre. Kollár Lajos expedícióvezető szerint a csúcs előtt 50-60-100 méterrel egyetlen hegymászó sem szívesen adja fel, és ez az, ami gyakran a halálukhoz vezet.
Az 1980-as években A szupercsapat itthon is nagy sikernek örvendett. A széria középpontjában egy csapat katona állt, akik dezertáltak a vietnami háborúból, és olyan zsoldos csapatot formáltak, aki nemes ügyeket segítettek. De mi történt azóta a Murdockot alakító Dwight Schultz-cal (galériánkban).
Látod, hogy fél óra múlva ott kellene lenned az étteremben, ahova asztalt foglaltál, de hirtelen semmi kedved elindulni. Ezért gyorsan előkaparsz a tarsolyodból egy meggyőzőnek vélt érvet, és inkább lemondod a foglalást. Veled is előfordul? Nem vagy ezzel egyedül.
Több nemzet katonái sérültek meg hétfőn tömegoszlatás közben Koszovóban, amikor a helyi szerbek összecsaptak a rendőrökkel. A magyar sérülteket hazaszállítják. Húsz magyar KFOR-katona sérült meg, többen közülük súlyosan, amikor összetűzés tört ki a tiltakozó szerbek és KFOR-katonák között Koszovóban. A Magyar Honvédség NATO békefenntartó missziójáb
A parlamenti képviselők és diplomaták körében egyre nagyobb a nyomás annak megakadályozására, hogy Magyarország 2024 júliusában átvegye az Európai Tanács soros elnökségét. Az Európai Parlamentben már készül egy állásfoglalás, hogy a jogállamisági aggályok miatt nem tartják elfogadhatónak, ha az Orbán Viktor vezette kormány venné át az EU-tagállamok
Elsőfokú riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron megye kivételével az ország egész területére a felhőszakadások miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az online számlák száma jelentősen nő, napokon belül eléri a kétmilliárdot – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára. Hozzátette: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben, 5,1 százalékos áfarés-értékkel az Európai Unió tagállamai közül a legjobb eredményt érte el az áfacsalás elleni küzdelemben.
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.
Az első negyedévben a beruházások volumene 1%-kal nagyobb volt Magyarországon, mint az előző negyedévben. A növekedés meglepőnek számít annak fényében, hogy a magyar gazdaság az év elején is recesszióban volt, igaz, "csak" a gépberuházások ugrottak meg, az építési fejlesztések lejtmenete folytatódott. Az egy évvel korábbihoz képest a beruházási vol
A beruházások volumene az év első negyedévében 2,28 százalékkal visszaesett az előző esztendő azonos időszakához viszonyítva, ugyanakkor az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 1,0 százalékkal emelkedett.
Ma este 19 órától tartanak csendes főhajtást Budapesten az elhunyt hegymászó emléke előtt. A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy ne fekete ruhát viseljenek magukon.