2023. május 26. péntek

máj. 26
5:03
Vérvarjúk támadnak a gyanútlan emberekre Angyalföldön (AC News)
Volt olyan gyalogos, akit vérző fejjel szállítottak kórházba.
máj. 26
5:09
Természetes okokra vezethető vissza Tina Turner halála (Mafab)
A rock 'n' roll királynője tegnap hunyt el, most újabb részletek láttak napvilágot a halálával kapcsolatban.
máj. 26
5:09
Macron: Franciaországot a civilizálatlan erőszak veszélye fenyegeti (Magyar Hírlap)
Többek között a francia elnök népszerűtlen nyugdíjreformja miatt is tüntetnek.
máj. 26
5:09
Latorcai Csaba: Elfogadhatatlan az Európai Parlament lépése (Magyar Nemzet)
A területfejlesztési miniszterhelyettes lapunknak elmondta, hogy az EP baloldali vádaskodásokra építi a határozati javaslatát.
máj. 26
5:09
Nem is Kínából származik a kínai szerencsesüti (Telex)
A jellegzetes kemény süteményt a japánok honosították meg az Egyesült Államokban, és onnan terjedt el mindenfelé. Kínában ritkaságszámba megy, és amerikai édességként tartják számon.
máj. 26
5:15
Egyetlen vármegye területén él az ország harmada (ProfitLine)
Nemrégiben jelentek meg a KSH 2022-es évre vonatkozó demográfiai adatai, miközben természetesen a korábbi számsorok is hozzáférhetőek. Ebből az alkalomból készített a Helix Consulting Insight üzletága néhány vizualizációt, melyek bárkinek egyértelművé teszik a szakemberek számára régóta evidens társadalmi mozgásokat és összefüggéseket.
máj. 26
5:15
Élet a Szaturnusz holdján? A James Webb óriási, vízzel teli gejzírt fedezett fel rajta (Hamu és Gyémánt)
Fontosabbnál fontosabb felfedezéseket tesz a Nasa űrteleszkója: áprilisban először a valaha észlelt legöregebb fekete lyukról, majd pedig egy szupernóva maradványairól készített felvételeket. Természetesen a május sem telhetett el fontosabb eredmény nélkül: a James Webb most a Szaturnusz egyik holdján fedezett fel óriási, vízzel teli gejzíreket. A
máj. 26
5:15
Őszöd emlékezete (Magyar Nemzet)
Az ember tizenhét éve azon mereng: mit keres még mindig a politikában a szemkilövőhegyi ember?
máj. 26
5:17
Vagánykodnak az EP-ben (Magyar Nemzet)
Elunhatta már a vizsgálóbizottságosdit, ezért újabb „hősies” tettre készül – természetesen az európai demokrácia védelmére hivatkozva – az európai parlamenti fősodor.
máj. 26
5:21
Dánia áttörést ért el: hatalmas napelemes kapacitással büszkélkedik (Alternatív Energia)
Dánia elérte a 3,2 gigawattos napelemes összkapacitást, 2030-ra a 9 gigawatt a cél.
máj. 26
5:21
3 napos időjárás-előrejelzés: zivatarok, felhőszakadás! (Agroinform)
Akár 30 milliméter eső is eshet pillanatok alatt.
máj. 26
5:21
Nagy bajban a nagy múltú magyar gyár - az ellenzék szerint a kormány a hibás (ATV)
Több mint 200 munkavállalótól válik meg rövidesen a Zala vármegyei Tófejen működő Zalakerámia Zrt. Hivatalosan már bejelentették a csoportos leépítést, ami azt jelenti, hogy a gyár a dolgozóinak 90 százaléka veszíti el a munkáját. A gyár a térség legnagyobb munkáltatója, így a leépítés sok ember életét nehezíti meg.
máj. 26
5:21
Friss hírek az eltűnt Madeleine McCann keresésében (Ripost)
Három nap után leállították a víztározó átfésülését.
máj. 26
5:21
Pünkösdkor az időjárás is kitesz magáért! (Infostart)
Folytatódik a kora nyárias idő az ünnepi hosszú hétvégén.
máj. 26
5:21
Születésnapján csokoládéval kedveskedtek az anyának, néhány óra múlva meghalt (BorsOnline)
Az édességet az anyuka kisfia is megkóstolta.
máj. 26
5:21
Kékgalléros állások: van ahol másfélszer több pályakezdőt keresnek (KKV Magazin)
A küszöbön lévő csúcsszezon miatt a kékgalléros álláshirdetésekben meghatározó Jófogás kielemezte az ekkortájt trendszerűen legnépszerűbb Vendéglátás, idegenforgalom álláskategóriát. A portál adatai alapján az látható, hogy idén nemcsak az átlagos bruttó bér, hanem a pályakezdőknek szóló hirdetések száma is megnőtt. A megállapításokat a Jófogás fel
máj. 26
5:21
Demkó Attila: Belgorod megtámadása figyelemelterelés lehetett (Magyar Nemzet)
„Az ukránok nagyon ügyesen terelték el a figyelmet a bahmuti vereségükről” – vélekedett a biztonságpolitikai szakértő.
máj. 26
5:21
Megszavazta a parlament a szakképzési törvény módosítását (Szakmát Szerzek)
A parlament elfogadta a szakképzési törvény módosítását. A változásoknak köszönhetően hatékonyabb lehet a duális képzés, szélesedhetnek a felzárkóztatást támogató programok és egyszerűsödhetnek az adminisztratív folyamatok – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).  A 2020 januárban hatályba lépett szakképzési törvény jelentősen átala
máj. 26
5:23
Forró pillanatok: egy szál bugyiban nyúlt magához az orosz bombázó - 18+ (BorsOnline)
Követői szóhoz sem jutottak a gyönyörtől.
máj. 26
5:27
Leonardo DiCaprio túlkoros Tarantino utolsó filmjéhez (Igényesférfi.hu)
Samuel L. Jackson, de már Leonardo DiCaprio is túlkoros ahhoz, hogy eljátssza Quentin Tarantino utolsó filmjének főszerepét.
máj. 26
5:27
Ennyi lottószelvényt kellene feladnia, hogy biztosan megnyerje az ötös lottó főnyereményét (Magyar Hírlap)
A matematika lehet elveszi a kedved a játéktól.
máj. 26
5:27
Arany János csaknem hatezer helyen javított Az ember tragédiáján (Magyar Nemzet)
Valóban Aranynak köszönhetjük Madách fő művét?
máj. 26
5:33
Csontvázzal sörözött - és nyert (Infostart)
Fotópályázatot hirdetett a rendőrség, egy edelényi kolléga "mindent vitt".
máj. 26
5:33
Eláruljuk, hogy a csillagjegyed alapján melyik kozmetikumot kell azonnal felvenned a shopping listádra (Joy)
Bizony, a horoszkópod még ezt is segít eldönteni!
máj. 26
5:33
Nascar: Pocsék kilátások – Máris módosult a hétvége programja (USAracing)
Nagyon úgy fest, hogy az időjárás a Charlotte Motor Speedwayen sem lesz a Nascar partnere....
máj. 26
5:33
Autó ütközött a Downing Streetet elzáró kerítésnek (Magyar Hírlap)
Őrizetben a sofőr.
máj. 26
5:33
Nem szereti a művészi üzeneteket (Magyar Nemzet)
Hamarosan Budapesten láthatjuk Heiner Goebbels, európai színházi díjas és Nemzetközi Ibsen-díjas német zeneszerző és rendező darabját.
máj. 26
5:33
Nascar: Pocsék kilátások – Máris módosult a hétvége programja (Racing)
Nagyon úgy fest, hogy az időjárás a Charlotte Motor Speedwayen sem lesz a Nascar partnere....
máj. 26
5:33
Vérfürdő lett az ivásból: késsel ölte meg a főnökét (AC News)
Nem volt kegyelem: a részeg gyilkos a bicskájával végzett a kollégájával.
máj. 26
5:35
Berágott a „pszichopata őrült” versenyzőnő, letartóztatás lett a vége (USAracing)
Letartóztatásba és vádemelésbe torkollott egy Nascar fennhatósága alá tarozó late model stock futam szombaton, a...
máj. 26
5:35
Berágott a „pszichopata őrült” versenyzőnő, letartóztatás lett a vége (Racing)
Letartóztatásba és vádemelésbe torkollott egy Nascar fennhatósága alá tarozó late model stock futam szombaton, a...
máj. 26
5:39
Aluljáróban énekel a tehetségkutató győztese, hogy meg tudjon élni (hirado.hu)
Az énekesnő három évvel a műsor megnyerése után metró aluljárókban énekel.
máj. 26
5:39
Ukrán ellentámadás: csak a bizonytalanság a biztos (ATV)
Kivonul a Wagner-csoport Bahmutból. Ezt a hírhedt orosz magánhadsereg alapítója jelentette be. Prigozsin a hét elején azt mondta: zsoldosai elfoglalták Bahmutot, amit Kijevben cáfoltak. Közben az orosz hadsereg ismét tucatjával lőtte ki a kamikáze drónokat Ukrajnára, de hivatalos közlések szerint az ukrán légvédelem valamennyit elfogta.
máj. 26
5:39
Ennél nincs jobb házi praktika: így hozd vissza az életbe a haldokló növényeidet (Femcafe)
Nem kell egyből lemondanod a kedvenc szobanövényedről, csak mert haldoklásnak indult. 3 otthon is könnyen fellelhető összetevőből új életet adó keveréket kreálhatsz. Mutatjuk, hogyan csináld.
máj. 26
5:39
Számítanak az uniós forrásokra a magyar vállalkozások (MMonline)
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, közel felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat. Az ágazatok közül az iparban emelkedett egyedül ez az arány, itt 10-ből 6 vállalkozás vélekedik így – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negyedévi eredményéből. A
máj. 26
5:39
Irgalmatlan sok eső jön, ezekre a vármegyékre adták ki a figyelmeztetést (naphire.hu)
Erős szél, jégeső és rengeteg eső érkezik a zivatarokkal pénteken.
máj. 26
5:45
Élve boncoltak és embereket főztek - brutális kísérletek helyszínére bukkantak Kínában (Infostart)
Második világháború idején a japán hadsereg különleges egységének telephelyét találták meg.
máj. 26
5:45
Kiderült az igazság a magyar influenszerek sokmilliós gázsijáról: tényleg olyan egyszerű meló? (Pénzcentrum)
Ha a szülők, nagyszülők maguk sem tartják be a tiszteletteljes kommunikáció alapelveit és agresszív, megalázó kommenteket írnak, akkor a gyerekeknek nehéz megérteniük, miért is akkora probléma a kommentelési kultúra leépülése - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, aki szerint mára eléggé elszabadultak
máj. 26
5:45
Öntudatlan drogosok és fecskendők Párizs kerületeiben (Magyar Nemzet)
A francia fővárosban egyre nagyobb problémát jelentenek a kábítószerfüggők.
máj. 26
5:51
Sam Altman vezérigazgató belengette a ChatGpt kivonulását Európából, miközben már a világ vagyonának újraelosztását tervezi (Blikk)
Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman Londonban járva elmondta, cége (amely a ChatGPT fejlesztőjeként szerzett hírnevet) fontolóra veheti az Európai Unió elhagyását, ha nem tud megfelelni az itteni közelgő mesterséges intelligencia szabályozásnak. De arról is beszélt, hogy a világ vagyonát a jövőben máshogyan kell elosztani. Erről jövőre kezdenek k
máj. 26
5:51
„Úgy megijedtem, hogy meg sem bírtam szólalni” – Maszkos támadó ölt meg két rendőrt és egy nőt (Metropol)
A fegyveres elbarikádozta magát, és mindenre lő, ami mozog.
máj. 26
5:51
Kiderült, mi okozta Tina Turner halálát (ATV)
A legendás énekesnő halála előtt néhány héttel az egészségével kapcsolatos megbánásáról vallott a közösségi oldalán. Ez idáig csak találgatni lehetett, hogy mi okozta az énekesnő halálát, ám most minden kételyt eloszlatott az orvosi szakvélemény.
máj. 26
5:51
Gyász! Születésnapi ajándéka elfogyasztása után elhunyt az édesanya (Ripost)
A fia szerint megmérgezhették az ajándék csokoládéját.
máj. 26
5:51
Kivonul Bahmutból a Wagner zsoldoscsoport (Igényesférfi.hu)
A Wagner zsoldoscsoport megkezdte a kivonulást Bahmutból a hátországi táboraiba - közölte Jevgenyij Prigozsin, a katonai magánvállalat alapítója csütörtökön a sajtószolgálata Telegram-csatornáján.
máj. 26
5:51
A Zsolnay kerámiák és a Rolex órák most is nagyon népszerűek (Márkamonitor)
Kondor Béla utolsó, még magánkézben lévő nagyméretű alkotása került kalapács alá a Báv 81. Művészeti Aukcióján. A Várvédők címet viselő mű jutalékkal együtt 81 250 000 forintért talált gazdára, mellyel új eladási rekordot állított be az aukciósház történetében. Az ékszereknél a fülbevalókban látták a legnagyobb fantáziát a licitálók, de mégis egy k
máj. 26
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: érdemes belebonyolódni egy új kapcsolatba? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
máj. 26
5:51
Steiner Kristóf: Nem az határozza meg az ember jóságát, hogy jól van-e (WMN)
Május a borderline személyiségzavar hónapja. Ez pedig Steiner Kristóf vallomása:
máj. 26
5:51
OMSZ: Szinte évente előfordul (Magyar Hírlap)
Mentő lett a fogadás vége.
máj. 26
5:51
Kültéri 5G-ben egyre erősebb a Magyar Telekom (Mínuszos)
A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának következő lépéseként június 1-jétől 60 százalékra növeli a lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A telekommunikációs társaság közleménye szerint június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszik az 5G elérést ügyfeleiknek, így az a csaknem egymillió érintett, aki már
máj. 26
5:51
Hublot x Nespresso (Kronometer)
Az Hublot vezérmondata az Art of Fusion, azaz a fúzió művészete. Arról híres a gyártó, hogy a legkülönfélébb anyagokat használják egyszerre, ezzel ötvözve mindnek a jó tulajdonságait és egyedi megjelenését.…

Keresés