Szeged egy időre lekerült a nemzetközi árufuvarozás térképéről. Most az egykori RoLa terminál helyén intermodális átrakodó épül, ahol már csak a pótkocsit vagy a konténert tennék vonatra, amit aztán több mint 1000 kilométerre is elvinnének Franciaországba, Spanyolországba, Olaszországba, Nagy-Britanniába, vagy a Baltikumba.
A legmagasabb harci készültségbe helyezte a szerbiai hadsereget Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, a hadsereg főparancsnoka, mert több észak-koszovói településen is zavargások törtek ki.
El sem tudja képzelni a hétköznapi ember, mit élnek át a hegymászók 8 ezer méter felett, amit kegyetlen egyszerűséggel halálzónának neveznek. Nincs oxigén, kín minden mozdulat, a metsző hideg pedig még tovább fokozza a gyötrelmeket. Ebben a zónában van most – lapzártánkkor – Suhajda Szilárd, akiért már napok óta szorított az egész ország. És amíg a
Két 13 éves iskolás gyerek feladta magát a rendőrségen az ausztráliai Sydney belvárosában keletkezett tűz miatt, amely két házban is pusztított. Új-Dél-Wales állam rendőrsége közölte, hogy a két diák csütörtök este adta fel magát két különböző rendőrőrsön, és együttműködnek a nyomozásban.
Az Európai Bizottság ajánlásában viszont az szerepel, hazánk számolja fel a rezsicsökkentést, amit azonban a kormánypárti politikusok elutasítanak – számol be a Világgazdaság.
Hamis mosószereket kínált vevőinek egy webáruház, az ellenőrök próbavásárlással buktatták le a csalókat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerbiai hadsereget Aleksandar Vucic szerb elnök, a hadsereg főparancsnoka, mert több észak-koszovói településen is zavargások törtek ki.
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala hosszú évek után zöld utat adott a Neuralinknek, de azt nem tudni, mikor kezdődik az első klinikai vizsgálat.
Az AutoWallis csoport 100,5 milliárd forint árbevételt ért el az idei első negyedévben, 74 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakinál, nettó nyeresége pedig 156 százalékkal, 4,98 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
A REKAVAGO Special Edition by Tatár Csilla kollekció darabjai, amellett, hogy színpompásak, egyediek és kényelmi szempontból azt az érzetet keltik, mintha egy felhőn lépkedne az ember, szimbolikus jelentéssel is bírnak. Csilla 40. születésnapja közeledtével azzal szembesült, hogy az elmúlt évek meghatározó pillanatainál szinte kivétel nélkül a Réka
Az újszülött erszényesek kifejezetten jól érzik magukat a vadonban. Az Ausztráliában őshonos, az ország elszigetelt természetvédelmi területein élő ecsetfarkú patkánykenguru évtizedek óta a kritikusan veszélyeztetett kategóriába tartozik, de úgy tűnik, egy új programnak köszönhetően sikeresen visszatelepíthetik az állatokat a vadonba, írja
Az orosz erők rakétacsapást mértek pénteken a kelet-ukrajnai Dnyipro városára, ahol eltaláltak egy orvosi rendelőintézetet, az eddigi információk szerint egy civil életét vesztette, és legalább 15 megsebesült - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hivatalos közösségi oldalain.
Áprilisban a várt csökkenés helyett nőtt a tartós javak megrendelése az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau jelentése alapján.
Aleksandar Vucic szerb elnök teljes harckészültségbe helyezte az ország hadseregét, és elrendelte, hogy az egységek vonuljanak közelebb a koszovói határhoz - adta hírül a Reuters.
Az amerikai fogyasztói kiadások a vártnál nagyobb mértékben nőttek áprilisban, ami tovább erősíti, hogy az Egyesült Államok GDP-je a második negyedévben is növekedhet. De azt is mutatja, hogy az infláció is felgyorsult, ami miatt a Federal Reserve egy ideig magasabb kamatlábakat tarthat.
Visszatér a kezdetekhez Járai Márk. A Halott Pénz énekesének karrierje Veszprémben indult, ezért is szereti annyira a várost, ahol örömmel lép fel az Európa Kulturális Fővárosa évében is. A zenekar az egész szezont végigkoncertezi, különböző kis rituálékat is kialakítottak már a hosszú utazásokra. Legközelebb például május 26-án, a Gyárkert színpad
Repülés közben számos dologgal számolni kell (alvás, pakolás, unaloműzés, hogy párat említsünk), ezért létezik pár ökölszabály a legkomfortosabb repülési élmény eléréséhez. A Travel + Leisure emiatt a szakértőkhöz fordult: megkérdezett pár légiutas-kísérőt, hogy mik azok a dolgok, amelyekre mindenkinek oda kell figyelni repülés közben. Igyunk
Szerző: Bánffi Tibor A Zisz 110 története azzal kezdődött, hogy az amerikai kocsikért rajongó Joszif Visszarionovics Sztálinnak 1936-ban Roosevelt amerikai elnök egy Packard Twelve gépkocsit ajándékozott. Később a típus modernizál változatának két példánya a PACKARD 180 SUPER is bejutott az országba. A háború még javában dúlt amikor a pártvezér Szt
A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerbiai hadsereget Aleksandar Vucic szerb elnök, a hadsereg főparancsnoka, mert több észak-koszovói településen is zavargások törtek ki.
Még egy jogszabályt módosítani kell, de ha ez is megvan, akkor júliustól elvileg havi 40 ezer forintot ingyen fel lehet venni bankkártyával a boltok kasszáinál. Ehhez már csak az kell, hogy ezt a hálózatok is lehetővé tegyék.
A lakáshitel-felvételi aktívitás 2024 második felére elérheti a havi 100 milliárd forintos szintet - olvasható a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének felmérésében. Az idén az év első hónapjaiban átlagosan közel 40 milliárd forint volt ez az érték.
Az orvos, egészségügyi elemző lesz a vendége az Mfor.hu és a Privátbankár.hu következő, május 30-ai rendezvényének. Amelyen a Klasszis Klub immár közel két és fél éves történetében megszokott módon nemcsak mi kérdezünk, hanem erre lehetőséget kapnak az ingyenesen regisztráló olvasóink.
Péntekről későbbi időpontra halasztották a román kormány átalakítását a koalíció tagjai, előtte a sztrájkoló pedagógus szakszervezetekkel folytatott párbeszédre, a társadalmi problémák megoldására összpontosítanak - jelentette be Nicolae Ciuca kormányfő pénteken reggel Bukarestben.
Ezekben az órákban közelít egy mentőexpedíció Suhajda Szilárd felé. A hegymászó a Mount Everesten jutott bajba, jeladója utoljára 8795 méteres magasságból küldött jelet. Híradónknak két hegymászó is megerősítette: ilyen magasságban extrém körülmények uralkodnak, ha agyödéma alakul ki, az életveszélyes állapotot eredményez. Amennyiben Suhajda Szilár
Varga Csaba nagyváradi hegymászó szerint mindenképpen lehozzák a hegyről Suhajdát, aki magyar idő szerint szerda délután óta nem adott magáról életjelet.