2023. május 24. szerda

máj. 24
9:57
Sokszínű magyar fajta – mindent tudsz az ezerjóról? (Agroinform)
Május 16. minden évben az ezerjó nemzetközi napja, melynek célja a népszerű ezerarcú magyar fajta népszerűsítése.
máj. 24
9:57
A DVTK-ban térhet vissza az NB I-be a Mezőkövesd korábbi gólvágója (m4sport.hu)
Marin Jurina a mostani idényt Szaúd-Arábiában töltötte.
máj. 24
9:57
Árpabajok egy csapadékos évjáratban (Agrofórum)
Gyökeresen más évjáratot élünk most, mint egy évvel ezelőtt. Míg egy éve ilyenkor már a vízhiány tüneteit voltunk kénytelenek nézni a tábláinkon, most éppen ellenkezőleg, a csapadékos évjárat hatásait láthatjuk. Ilyen a gombabetegségek régen nem látott fertőzése, többek között az árpaállományokban. Ezek között gyakran jelen lévő, de ritkán megjelen
máj. 24
9:57
Horváth András durván kikelt magából, Vályi István olyan módon reagált, amire sose gondoltál volna (Promotions)
Horváth András kirohanását a Speedzone-os Vályi István sem bírta szó nélkül hagyni.
máj. 24
9:57
WNBA: Juhász Dorka 4 lepattanóval és 2 gólpasszal jelentkezett (Magyar Hírlap)
A fiatal magyar center csapata, a Minnesota Lynx hazai pályán 83–77-re kikapott az Atlanta Dream együttesétől az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) keddi játéknapján.
máj. 24
9:57
Nem adtad még le az adóbevallásod? Semmi gond! (Forbes)
A sorozatos technikai gondok miatt a NAV még egy napot adott az adózóknak. Kiderült, hogy nagyon sokan hagyták az utolsó pillanatra az adóbevallásukat, az Ügyfélkapu nem is bírta a terhelést. Ezért már hétfőn kitolta a leadás eredeti, 22-ei határidejét az adóhatóság. Azonban tegnap sok gond akadt az 1+1 százalékos felajánlások leadásával (konkrétan
máj. 24
9:57
Visszaéltek a korábbi miniszter nevével a közösségi médiában (Mandiner)
„Nekem egyik felülethez sincs semmi közöm, ezúton is elhatárolódom mindennemű tartalomtól, amit az álfiók birtokosa nyilvánosságra hoz” – hangoztatta Palkovics László.
máj. 24
9:57
Elszorul a torkunk, amikor Presser Gábor Somló Tamásról szóló vallomását olvassuk (naphire.hu)
Presser Gábor elárulta: Somló Tamás volt az egyik legjobb barátja.
máj. 24
9:57
Bajban a herceg? Fontos lehetőségtől fosztotta meg Harryt a brit bíróság (in.hu)
Harry herceg egy fontos lehetőségtől esett el, ugyanis a brit bíróság még azt sem engedélyezi neki, hogy fizessen a rendőri védelemért.A királyi családból való távozásuk óta Sussexék nem kapnak közpénzből finanszírozott védelmet az Egyesült Királyságban tett látogatások alkalmával. A Legfelsőbb Bíróság azonban engedélyt adott Harryéknek arra, hogy
máj. 24
10:03
Biztató hír érkezett a világgazdaságról (Piac és Profit)
Az első negyedévben 0,4 százalékra gyorsult a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országainak GDP-növekedése a tavalyi utolsó negyedévhez képest, amikor 0,2 százalékos emelkedést jegyeztek fel.
máj. 24
10:03
Torlódik a forgalom az autópályán (hirado.hu)
A sérült járművek a belső sávot foglalják el.
máj. 24
10:03
Ötven percet is késhetnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon (ATV)
Sorompóhiba miatt késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon.
máj. 24
10:03
Ezt már a vásárlók is megérzik: a trappista sajt követte leginkább a nyers tej árzuhanását (vg.hu)
Olcsóbban adták a tejet és a tejtermékeket a feldolgozók és a kiskereskedők is.
máj. 24
10:03
Betelt a pohár a Netflixnél, ez mindenkit érint itthon is (BorsOnline)
Eddig tartott a jó világ a magyar előfizetőknek.
máj. 24
10:03
Árulkodó sorok a ValMar új dalában: Tóth Andinak üzenhet ezzel Marics Peti (Life)
Márciusban bombaként robbant a hír, hogy Marics Peti és Tóth Andi szakítottak. Peti hamar továbblépett, a hírek szerint összejött Kovács Gyopár színésznővel, ennek ellenére új dalában mintha Andinak üzent volna.
máj. 24
10:03
Elkészült az első, mesterséges intelligencia által illusztrált magyar mesekönyv (MMonline)
Vámos Miklós először beszélt készülő mesekönyvéről a Jazzy Rádió reggeli műsorában. Az író elmondta, Szív és Lélek című könyve úttörő kezdeményezés, hiszen a kötet illusztrációit a Midjourney nevű mesterséges intelligencia tervezte.„Ez egy kísérlet, a kíváncsiság hajtott. Viszont a mesekönyv története is indokolta, hogy új utakat keressünk. A Szív
máj. 24
10:03
Több száz covidos beteget diagnosztizáltak az elmúlt héten (Magyar Nemzet)
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 165 beteget ápolnak kórházban.
máj. 24
10:03
Nem adtad még le az adóbevallásod? Semmi gond! (Forbes)
A sorozatos technikai gondok miatt a NAV még egy napot adott az adózóknak.
máj. 24
10:03
Hamis autódiagnosztikai szoftverek: minden tekintetben rossz üzlet (Üzletem)
Hamis autódiagnosztikai eszközöket, kulcstartókat, emblémákat és illegális szoftvereket tartalmazó számítógépeket is találtak egy Vas vármegyei férfi hálószobájában a NAV munkatársai.
máj. 24
10:05
Több kilométeres a torlódás Ecser térségében az autópályán (Magyar Nemzet)
Balesetek miatt torlódik a forgalom az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán
máj. 24
10:09
Ők hatoltak át a határon és támadtak Belgorodnál (Infostart)
Európa egyik legtekintélyesebb Oroszország szakértője szerint a legutóbbi, Oroszország elleni akcióban Putyin ellenes oroszok vettek részt.
máj. 24
10:09
A vetési varjak károkozásáról gyűjt adatokat a NAK (hirado.hu)
A kamara fontosnak tartja, hogy a kártételekről, azok kiterjedéséről és mértékéről pontosabb adatok álljanak rendelkezésre.
máj. 24
10:09
Itt a Meta új dobása: véget vethet a nyelvtanulásnak az új eszköz (Portfolio)
A Meta létrehozott egy nagy nyelvi modellt, amely a ChatGPT-hez hasonló eszközöktől eltérő célokat szolgálna. A Massively Multilingual Speech (MMS) projekt több mint 4000 nyelvet ismer fel, és több mint 1100 nyelven „meg is tud szólalni” (szövegből beszédet generál). A Meta eddig a legtöbb bejelentett mesterséges intelligencia projektjét nyílt fors
máj. 24
10:09
Megszólalt Böjte Csaba, csak teóriái vannak, hogy miért nem vették hamarabb észre a bántalmazásokat (ATV)
Először reagált a szerzetes az otthonainak volt nevelője ügyében.
máj. 24
10:09
Nem csoda: Joe Biden Japánban ismét „iraki áldozattá” tette elhunyt fiát (hirado.hu)
Az elnök többedszer, tévesen állítja, hogy a fia Irakban halt meg.
máj. 24
10:09
Balesetek miatt nagy torlódásra kell számítani az M0-son (vg.hu)
.
máj. 24
10:09
„Kint vagyunk a vízből”, avagy csodák bukkannak fel a vizek mélyéről az aszály miatt (Képmás)
Görögország idén nyáron egy új turisztikai ötletet fog bevetni az utazók örömére, amely újszerű módon értelmezi a múzeum fogalmát. Egyik víz alá került városukhoz, a bronzkori Pavlopetrihez üvegpadlós hajókon szállítják majd az érdeklődőket, és az elsüllyedt hajóroncsokat, a tengerbe zuhant repülőgépek maradványait a hobbibúvárok is körülúszhatják
máj. 24
10:09
Töretlen a bérek emelkedése (Magyar Hírlap)
A kormány intézkedései eredményesek: az infláció tetőzött és trendszerű csökkenésnek indult, továbbra is 4,7 millióan dolgoznak.
máj. 24
10:09
Új adatok érkeztek a szennyvízben mért koronavírus-koncentrációról (Demokrata)
Stagnál a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja.
máj. 24
10:09
Zavarban Von der Leyen bizottsága: már 8 tagállam tartja irreálisnak az Euro7-es javaslatot (Mandiner)
Németország nem mer nyíltan állást foglalni a kérdésben.
máj. 24
10:09
Balesetek miatti torlódások az autópályákon, az egyik 9 kilométeres (Autószektor)
Az M0-s autóút keleti szektorán, az M1-es autópálya felé, két baleset történt. A 42-es km-nél a belső sávot, valamint az M4-es autóúti csomópontnál a 40-es km-nél a gyorsítósáv végét foglalják el a sérült járművek. A torlódás meghaladta a 9 kilométert, hosszabb menetidőre számítsanak! Az M1-es autópályán Hegyeshalom felé, Budaörs határában a 14-es
máj. 24
10:09
Jól pörög az állampapír, de ezt az egy dolgot sokan elfelejtik (Forbes)
Tényleg kockázat nélkül csinálhatunk ingyen pénzt a hipernépszerű PMÁP-pal? Nos, ez nem teljesen igaz.
máj. 24
10:11
Elfogás: három drogkereskedő került rendőrségi őrizetbe (Magyar Hírlap)
A Budapesti Rendőr-Főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt folytat eljárást a három férfival szemben.
máj. 24
10:15
Országos rajtaütés Németországban: bűnszervezet létrehozásával vádolják a klímaaktivistákat (Infostart)
Megkezdődött a leszámolás a német klímaaktivistákkal, az éjszaka folyamán országszerte razziákat tartottak. Az Utolsó Nemzedék (Letzte Genaration) csoport tagjait bűnszervezet létrehozásával vádolják.
máj. 24
10:15
Reuma vagy köszvény? Mi a különbség? (WebBeteg)
A reumát és a köszvényt gyakran összekeverik, érdemes odafigyelni a különbségekre. Melyek ezek?
máj. 24
10:15
Hihetetlen díjakat oszt szét az UEFA a csapatok közt: íme a Bajnokok Ligája-bértábla (Pénzcentrum)
Míg a BL-ben kétmilliárd eurót oszt szét az UEFA, az Európa-liga és a Konferencia-liga összdíjazása együtt sem közelíti meg még a felét sem ennek az összegnek.
máj. 24
10:15
Csökkent a brit infláció, de így is kellemetlen meglepetést okozott (Portfolio)
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a fogyasztói árak átlagosan 8,7 százalékkal voltak magasabbak áprilisban, mint egy évvel korábban. Márciusban 10,1 százalékos éves inflációt mértek.
máj. 24
10:15
Időszaki hadtörténeti kiállítás nyílik augusztusban Székesfehérváron (hirado.hu)
Május elején Budapesten, a Bálnában nyílt kiállítás és interaktív tér, ahol a legmodernebb haditechnikai eszközökkel is megismerkedhetnek a látogatók.
máj. 24
10:15
Döntött Putyin: elfogadja a kínaiak meghívását (vg.hu)
Az orosz elnök az Övezet és Út Nemzetközi Együttműködési Fórum keretein belül látogat Pekingbe.
máj. 24
10:15
Letarolta az országot a vihar, több helyen jégeső is kísérte a felhőszakadást (SzMo)
Országszerte komoly károkról érkeztek jelentések. Főként kidőlt fák és megrongált elektromos vezetékek okoztak problémákat.
máj. 24
10:15
Csillagjegyed elárulja, melyik fagyi illik hozzád a legjobban (Life)
Végre itt a jó idő, a hosszú esős napok után ránk szakadt a nyár. A nagy melegben semmi sem esik jobban, mint egy hűsítő fagyi. Most eláruljuk, melyik fajta illik legjobban a csillagjegyedhez!
máj. 24
10:15
Bevásárolt a Netflix: Jön Natalie Portman és Julianne Moore új filmje (Mafab)
A Netflix megvásárolta a Cannes-i Filmfesztiválon debütált May December című film forgalmazási jogait.
máj. 24
10:15
4 menő lakberendezési stílus, ha picit felújítanád a lakásod (Hamu és Gyémánt)
Amikor berendezzük az otthonunkat a népszerű lakberendezési stílusok közötti különbségek ismerete sokat számíthat a személyes ízlésének finomításában és a tökéletes szoba kialakításában. De melyek azok az irányzatok, amik hosszú évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek?
máj. 24
10:15
Kiderült mennyire kell tartania a Ferrarinak Sainz tegnap esti sérülésétől (Racing)
Carlos Sainz jó kedvel vágott neki a tegnapi jótékonysági focimeccsnek, ám a végén nem mosollyal az arcán távozott. Charles Leclerc, Fernando Alonso és Pierre Gasly mellett a spanyol versenyző is a pályára lépett tegnap a monacói stadionban. Ám a lecserélése után be kellett kötni Sainz lábát, így a szurkolók egy része aggódni kezdett a 28
máj. 24
10:15
A Dunába ugrott egy férfi Budapesten, azóta nem találják (naphire.hu)
Eltűnt a vízben az amerikai férfi, a rendőrség kiadta a körözést.
máj. 24
10:17
Ijesztő számok érkeztek az állam költségvetéséről - Ekkora lenne már a baj? (Portfolio)
A soha nem látott áprilisi költségvetési hiányszám mögött továbbra is aggasztó folyamatokat tudunk felfedezni, ez pedig a jelenleg már kvázi kész 2024-es büdzsére nézve nem túl jó. A kedvezőtlen idei költségvetési kép tehát nem változott: a rezsikiadások magasak, a kamatkiadások kezdenek elszállni, de ami igazán drámai, az a költségvetés áfabevétel
máj. 24
10:21
Vissza az ársapkát? Péntektől nagyot drágul a benzin (Menedzsment Fórum)
Jelentősebben emelkednek szerdán az üzemanyagárak.
máj. 24
10:21
Egy dühös diáklány gyújtotta fel a mahdiai kollégiumot (ATV)
A diáklány beismerte a tettét: azért gyújtotta fel a kollégiumot, mert elvették a telefonját. A rendőrség egyelőre még vizsgálja, hogy vádat emelhetnek-e a lány ellen – számolt be a Deutsche Welle.
máj. 24
10:21
Razziát tartott a német rendőrség az Utolsó nemzedék klímavédelmi csoport több aktivistájánál (hirado.hu)
A hatóságok álláspontja szerint a gyanúsítottak bűncselekmények finanszírozására indítottak a szervezet honlapján adománygyűjtő kampányt.
máj. 24
10:21
Hitel után hitel: egy hónapon belül másodjára vesz fel a bankoktól húszmilliárdos kölcsönt Budapest (vg.hu)
A városvezetés szerint nincs más út, csak így biztosítható, hogy járjon a BKV a fővárosban.

Keresés