„Nádirigó énekel az Egressy út környékén, és békakuruttyolástól hangos esténként Zugló.” Micsoda életkép! Nemcsak a nemzet él nyelvében. A táj is. Szinte zenél krónikása lantjának húrjain.
A kamatok megindultak felfelé, ezzel párhuzamosan a lakáshitelek igénylése a felére esett vissza. Zöldcélok vállalásával azonban sokféle kedvezményes lehetőség is adódik, akár lakás vásárlására, akár felújításra, korszerűsítésre.
Az amerikai regionális bankok duplán biztosítanák be a bankbetéteket, ezzel is igyekezve megnyugtatni az ügyfeleket az elmúlt hónapok bankválsága után – számol be a hírről a Financial Times.
Egy egész hattyúkolónia telepedett le egy mákföldön a komáromi járásban lévő Izsa és Pat között. A hattyúcsalád több ezer eurós kárt okozott a tulajdonosnak, de ami érdekesebb: azért nem hagyják el a területet, mert – mint kiderült – a túlzott mákfogyasztás csapdájába estek.
Az elmúlt napokban főleg az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos tárgyalások határozták meg a nemzetközi hangulatot, és továbbra is ez a helyzet, hiszen a június 1-jei határidő közeledtével egyre nagyobb a feszültség. Tegnap az amerikai tőzsdék jelentős mínuszban zártak, miután nem úgy tűnt a hírek alapján, hogy a feleknek sikerült volna érdemi el
„Az új kultúrharcot csak úgy lehet megnyerni, ha megkérdőjelezzük a 21. század veszélyes és megosztó eszméit” – mondja Mick Hume, aki egykori brit marxistából lett a European Conservative munkatársa. Interjúnk!
Elon Musk halmozza az olyan pozíciókat, amelyek közül egy betöltése is komoly leterheléssel jár. Emellett még ott vannak a nyilvános és Twitter-szereplései, a hobbiprojektjei, a politikai kapcsolatai, s ne feledkezzünk meg a népes családjáról sem, hiszen tíz gyermek apja. Csoda-e, ha – mint mondja – hosszúak és bonyolultak a napjai.
A közös együttműködés során a Viber-felhasználók kedvezményekkel, illetve ingyenes próbaverzióval csatlakozhatnak a zenei streaming platform prémium előfizetéséhez.
A magyar vendéglátás legismertebb képviselőinek bemutatása, és a több mint száz kiállító változatos étel-, desszert- és italkínálata mellett a különböző művészeti ágak, és a gasztronómia közös metszéspontjainak világában is elkalandozhatunk.
Néhány másodperces tranzakciókkal, 14 napos, egyszer meghosszabbítható fizetési haladékkal, 35 ezres maximális kosármérettel indult útjára az elmúlt hónapokban az IzzyPay. Az első hazai lakossági "vásárolj most, fizess később" (BNPL) szolgáltató elsőként a Shoprenter nevű webshop-szolgáltatóval kötött együttműködést még március elején, most pedig a
Karácsony Gergely már 100 százalékra mondta, hogy újraindul a főpolgármesteri székért. Gulyás Gergely elvi szinten azt mondta, hogy legkésőbb szeptemberig meg kellene nevezni a Fidesz főpolgármester-jelöltjét. Kormányközeli forrásaink szerint a fideszesek gondolkodhatnak “egy újabb Kammerer-modellben” a fővárosban is.
Nincs olyan nap, hogy ne rökönyödne meg az ember azon, hogy mennyivel kevesebb terméket és szolgáltatást kap ugyanazért a pénzért, mint akár fél évvel ezelőtt. Miért kerülnek horror összegek a csekkekre, és hogyan vált a trappista sajt luxustermékké? A válaszok megtalálásában Virovácz Péter, az ING vezető elemzője, és Szőnyi Dávid, a cég közgazdász
Az on-premise, cloud és hibrid rendszerek között egyértelmű győztest hirdetni nem lehet, de érdemes végig venni azokat a szempontokat, amik meghatározzák, milyen kiadásokkal kell számolni.
Théba szívében, a mai Luxorban ősi egyiptomi szarkofágok gyűjteménye található. Ezek a rejtélyes leletek évekig vitrinekben voltak elhelyezve, és csak ritkán kaptak figyelmet.
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány első, civil állatvédőket támogató kampányában 2 tonna tápadomány talált gazdára - közölte az alapítvány az MTI-vel.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy mobilhálózat-modernizációs programjának következő lépéseként 2023. június 1-től 60 százalékra növeli a lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét.
Két díjat is nyert az Accorde Alapkezelő a befektetési alapkezelők Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán: az általa menedzselt Accorde Első Román Részvényalap A sorozat bizonyult a Legjobb Közép-Kelet-Európai Részvény Alapnak, az Accorde Abacus Alap pedig a Legjobb Abszolút Hozamú Nem Származtatott Alap lett. Ennek apropóján be