2023. május 12. péntek

máj. 12
11:30
Tízből nyolc vásárló az élelmiszereken spórol (Portfolio)
Az árak emelkedését szinte mindenki érzi a saját bőrén, a lakosság háromnegyedének az utóbbi időben jelentősen nőttek a háztartási kiadásai. Ezek közül is leginkább az élelmiszerek, a rezsi és az üzemanyag árak növekedését érzik meg az emberek – derült ki az OTP Bank Öngondoskodási Index felméréséből. Szinte az összes vizsgált területen további jel
máj. 12
11:30
Robert De Niro elbüszkélkedett újszülött kislányával, az első fotót is megmutatta róla (hirado.hu)
A 79 éves színészről legújabb filmje premierjén derült ki, hogy ismét apa lett.
máj. 12
11:30
Kasszát robbantott az Allianz (vg.hu)
Éves szinten óvatos maradt a német biztosító.
máj. 12
11:30
Komoly állami támogatásban részesülnek a kárpátaljai magyarok (Mandiner)
„A kárpátaljai magyar közösség a háborús viszonyok ellenére is a szülőföldjén szeretne maradni” – hangsúlyozta Potápi Árpád János.
máj. 12
11:30
Zebracsikó született a Budapesti Állatkertben (Magyar Mezőgazdaság)
Zebracsikó született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, az állatot délutánonként már a kifutóra is kiengedik, és olyankor a közönség is láthatja Romy, az anyaállat társaságában.
máj. 12
11:30
Ilyen végzetes problémákat okozhat a fokozódó űrszemét (in.hu)
A szakértők arra figyelmeztettek, hogy az űrhajósok eltévedt felszerelésének darabjai tovább növelhetik a már meglévő űrszemét-problémákat. A téma azért lett felkapott mostanában, mert egy hétórás űrséta után Szergej Prokopjev és Dmitrij Petelin orosz űrhajósok szándékosan kilöktek az űrbe egy nagyobb köteg nem használt hardvert.De nem ez volt az e
máj. 12
11:32
BKK: A Tour de Hongrie ideje alatt, vasárnap rövidebb szakaszon lesz bejárható a hétvégére megnyíló rakpart (hirado.hu)
A Tour de Hongrie kerékpárverseny ideje alatt, vasárnap rövidebb szakaszon, az Eötvös tér és az Erzsébet híd (Irányi utcai lehajtó) között lesz bejárható a hétvégére megnyíló pesti alsó rakpart – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
máj. 12
11:32
Kacsoh Dániel: Főpolgármester úr, nem csak kínos, butaság is ennyit költeni tanácsadókra! (Mandiner)
Pláne ha ilyen munkát végeznek, ráadásul a Főváros permanens csődközeli állapotban van.
máj. 12
11:33
Az ügyvéd elmondta, parkolhat-e más a házunk elé (Blikk)
A házunk előtti közterületet nekünk kell tisztítani, de nem tilthatjuk meg másnak, hogy ott parkoljon? Itt a válasz a kérdésre:
máj. 12
11:33
Érdekes kísérletbe fogtak a Bajcsyn (Infostart)
A részletekről a közösségi oldalán számolt be a Főkert.
máj. 12
11:33
Teljesen átszabták a bankszektor extraprofitadóját (Adózóna)
Az Andersen Magyarország az extraprofit adókról szóló kormányrendelet újabb, 2023. április 25-től hatályos, a bankokat érintő módosításairól szóló összefoglalóját közöljük.
máj. 12
11:36
Az innovációs tevékenységet végző vállalkozások számának alakulása hazánkban (HR Portál)
Így változott Magyarországon az innovációs tevékenységet végző vállalkozások száma 2008 és 2020 között.
máj. 12
11:36
Lengyel Miklós: Erősíteni kell a külhoni magyar fiatalok magyarságtudatát (hirado.hu)
Erősíteni kell a határon túli, magyar gyökerekkel rendelkező fiatalok magyarságtudatát, nyelvtudását és Magyarországhoz való kötődését – hangsúlyozta Lengyel Miklós, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes államtitkára.
máj. 12
11:36
Onnan kapott óriási pofont Zelenszkij, ahonnan a legkevésbé várta (ATV)
Komoly elutasítást kapott az ukrán elnök, ráadásul nem is akárhonnan.
máj. 12
11:36
Reggeli Tükör 2023. Május 12. – Érős kezdés (TőzsdeFórum)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
máj. 12
11:36
Ferenc pápa és Giorgia Meloni közösen sürgette a „demográfiai tél” megállítását (hirado.hu)
A hagyományos családteremtést nevezte a nemzeti jövő építése alapkövének Giorgia Meloni miniszterelnök, aki Ferenc pápával közösen szólalt fel a születésszámnak szentelt konferencián Rómában csütörtökön.
máj. 12
11:36
Két új európai akkugyárat építene a Northvolt (autopro)
A svéd Northvolt kitart Európa mellett, és két akkumulátorgyárat is építene a kontinensen.
máj. 12
11:36
Az anyja sem hitt benne, ma 9,3 milliárd dollár a vagyona (Igényesférfi.hu)
Az Airbnb piaci kapitalizációja a tavalyi, mintegy 40 százalékos nyereség után 75,49 milliárd dollár, a vállalat vezérigazgatójaként és társalapítóként Brian Chesky nettó vagyona pedig 9,3 milliárd dollár. Az ötletben viszont az anyja sem hitt.
máj. 12
11:36
Egyszer majd a kajmánfarok is elnyeri az értelmét (Könyves Magazin)
Turi Tímea Egyszerre egy beszéljen és Gál Ferenc Ház körüli munkák című versesköteteit mutatták be a Margó Irodalmi Fesztivál első napján, ahol szó esett mitológiai történetekről és ciklus-elválasztó versekről is. Fotó: Posztós János
máj. 12
11:36
Orbán Viktor: Ha nem tudja teljesíteni eredeti küldetését, akkor mi végre az Európai Unió? (BorsOnline)
Orbán Viktor Veszprémben tartott beszédet.
máj. 12
11:36
Beszorulunk a szobába a hétvégén: még több hullámban jöhet eső, zápor, pedig már így is van, ahol 33 mili hullott (SzMo)
Újra kell a kabát, pulcsi, mert a hűvös időben még a szél is fújni fog.
máj. 12
11:36
Ezt minden nőnek tudnia kell! – közérthetően a rákszűrésekről (SzMo)
Rendszeresen edzel? Ügyelsz a helyes táplálkozásra, a testmozgásra, és még egy kis időt is szánsz arra, hogy pihenj és feltöltődj? Nagyszerű! De részt veszel e évente a nőgyógyászati szűrésen, melyre minden nőnek el kell járnia. Minden, amit ma megteszel hatással van a jövőbeli egészségedre!
máj. 12
11:36
Prigozsin tovább tombol: Bahmutba hívta Sojgut (Mandiner)
A Wagner-csoport vezetője továbbra is utánpótlási hiányosságokra panaszkodik.
máj. 12
11:36
Mi történt? Váratlan helyen tűntek fel Orbánék – erre kevesen számítottak (Nyugati Fény)
Bevásárolták magukat.
máj. 12
11:36
Mobilszatír kér útbaigazítást Pesterzsébeten, az angyalföldi nők pedig egy rejtélyes alak miatt rettegnek (Magyar Nemzet)
Kiszolgáltatott, fiatal nőkre és kisgyermekes anyákra utaznak.
máj. 12
11:36
Nem mozgatott meg sok követ a Bajáról irányított „építési cégháló” (Üzletem)
Építési céghálónak álcázva csaltak el 800 millió forintnyi áfát egy bűnszövetség tagjai. A bűnös tevékenységbe bevont alvállalkozók úgy falaztak, hogy közben még a látszatra sem adtak; sem eszközeik, sem dolgozóik nem voltak, így persze munkát sem végeztek, és nem is végeztettek – számolt be a NAV.
máj. 12
11:36
Szándékosan zuhant le a repülővel (AC News)
Egy Youtuber a nézettség érdekében okozott repülőgép balesetet.
máj. 12
11:36
Nem mind arany, ami Győrben fénylett: most sem tudják, ki lopta el a múzeumi érméket (Telex)
Máig sem jutottak a győri érmetolvajok nyomára. A múzeumi lopásügyet felfüggesztették, most azt vizsgálják, ki vitte ki engedély nélkül az országból a műkincseket. Még mindig sok a kérdés, az sem kizárt, hogy egyes érméket már évtizedekkel ezelőtt titokban kicseréltek.
máj. 12
11:36
90 éve hajózott el végleg Szinbád megálmodója, akit minden nő otthagyott (naphire.hu)
Krúdy Gyula is azon nagy írók közé tartozik, akik életükben rengeteget publikáltak, mégis állandó anyagi gondokkal küszködtek.
máj. 12
11:38
Épphogy nincs recesszió Britanniában (TőzsdeFórum)
Minimális ütemű, a várakozásoknál lassabb növekedéssel kezdte a brit gazdaság az idei évet.
máj. 12
11:38
Karácsony Gergely idén 406 milliót költ tanácsadókra (Magyar Nemzet)
A Főpolgármesteri Hivatalban dolgozó tanácsadók és főtanácsadók most éppen 42-en vannak.
máj. 12
11:39
Még mindig óriási üzlet a sugarbaby-biznisz: zsíros osztalékot hozott a Puncs.hu (Menedzsment Fórum)
Május első napjaiban közzétette a 2022-es évre vonatkozó bevallását a Puncs.hu-t is üzemeltető cég. Idén sem lehetett okuk a panaszra.
máj. 12
11:42
Jeremy Corbyn: Békére van szükség Ukrajnában (hirado.hu)
Jeremy Corbyn a brit Munkáspárt korábbi elnöke egy konferencia miatt látogatott a napokban Magyarországra, ennek apropóján készített vele interjút Gulyás Márton a Partizán című műsorában.
máj. 12
11:42
Weöres Sándor költői prózájából összeállított dalsorozattal indul erdélyi turnéra a hétvégén Gryllus Dániel (hirado.hu)
A dalokat húsz tagú csapat szólaltatja meg, soraiban olyan neves előadókkal, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Bognár Szilvia, Szirtes Edina Mókus, Both Miklós, Ferenczi György, valamint a dalok szerzője, Gryllus Dániel.
máj. 12
11:42
A légpuskás Pekler Zalán megnyerte a bakui sportlövő világkupaversenyt (m4sport.hu)
Pekler Zalán a bravúros alapverseny után a döntőben is remekelt és aranyérmet nyert férfi légpuskában a bakui sportlövő-világkupán.
máj. 12
11:42
Orbán Viktor: a kormány szinte az utolsó szabad fillérjeit is odaadta Veszprémnek (vg.hu)
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy Veszprém példája jól mutatja, hogy Magyarország és Brüsszel nagyszerű dolgokra képes együtt.
máj. 12
11:42
Rihanna várandósan is vad fehérneműs fotókon pózol (Joy)
Fehérneműmárkája ötödik születésnapját ünnepelte a dögös fotókkal.
máj. 12
11:42
Csökkent a Disney+ előfizetők száma (MMonline)
Csökkent az idei első negyedévben a The Walt Disney Company streaming előfizetőinek száma, igaz az üzletág veszteségét is sikerült mérsékelni. A társaság összességében több mint tizedével tudta növelni forgalmát, és bejelentették azt is, hogy kombinált Disney+-Hulu applikáció elindítását tervezik. Az április elsejével zárult üzleti negyedévében 21,
máj. 12
11:42
Még mindig menők az orosz slágerek Ukrajnában (Magyar Nemzet)
A lakosság csaknem harmada továbbra is hallgatja orosz előadók dalait, a társadalom nagyobb része teljesen elzárkózik.
máj. 12
11:42
„El a kezetekkel a török államtól” – nekiment az oroszoknak a török ellenzék vezetője (Mandiner)
Hamis hírek terjesztésével vádolja az oroszokat a vasárnapi elnökválasztáson induló Kemal Kılıçdaroğlu.
máj. 12
11:44
Gyanús: bérleti díjat ment beszedni, azóta eltűntként körözik (Magyar Nemzet)
A rendőrség a ház előtt nemcsak egy felettébb gyanús vértócsát, de töltényhüvelyeket is talált, a férfi autójára pedig szénné égve leltek rá.
máj. 12
11:45
Csökkenti ökológiai lábnyomát a BKV (Infostart)
Új napelemes rendszerrel bővül a közlekedési vállalat két telephelye, a Hungária kocsiszín és a Cinkotai buszgarázs - közölte a társaság.
máj. 12
11:48
Csökkent a Mol-csoport Ebitda-eredménye az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest (ProfitLine)
A Mol-csoport 258,9 milliárd forint (714 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (Ebitda) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 271,7 milliárd forint (833 millió dollár) után -olvasható a péntek hajnalban közzétett negyedéves jelentésben.
máj. 12
11:48
Orbán levezette, hogy Hitler is európai egységről álmodozott (444.hu)
A miniszterelnök szerint a brüsszeli bürokraták néha „úrrá tudnak lenni mára jól kifejlett hungarofóbiájukon”.
máj. 12
11:48
Nagyobb nézettséget akart, esztelen dolgora vetemedett a youtuber (hirado.hu)
A baleset után a férfi eltüntette a roncsokat, ezért a hatóságok a nyomozás akadályozásával vádolták meg.
máj. 12
11:48
Bővülhet a NATO? Közeledni kezdett egy ázsiai ország a katonai szövetséghez (ATV)
Folynak a tárgyalások az ázsiai szigetország és a NATO-között, hogy Japánban megnyithassák első irodájukat.
máj. 12
11:48
Videó: veszprémi gól lett a BL-negyeddöntők odavágóinak legszebbje (m4sport.hu)
Az EHF azt a gólt választotta a forduló legszebbjének, amelyikkel a Veszprém az utolsó pillanatban egyenlített a Kielce ellen.
máj. 12
11:48
„A munkám és az egészségem is odalett!” - felelőtlen autós sodorta életveszélybe Ricsit és többeket a Baross téren (BorsOnline)
A baleset óta Ricsi nagyon nehéz helyzetbe került.
máj. 12
11:48
Ben Affleck úgy bevágta J.Lo után a kocsiajtót, hogy csak úgy csattant (Life)
Ben Affleck és Jennifer Lopez közös kávézós kiruccanása internetes szenzációvá vált, miután a színész látszólag dühösen becsapta a kocsiajtót, miután Lopez a járműbe szállt.
máj. 12
11:48
Vajna Tímea gigadekoltázsát még a Marsról is látni lehet, zöld tűsarkúban napozott az üzletasszony (Promotions)
Vajna Tímea bevállalós képekkel lepte meg az embereket, fantasztikusan néz ki.

Keresés