Hét éve választották ki a helyszínt és a legelső tervek szerint már betegeket kellene fogadnia a Dél-Budára tervezett szuperkórháznak. Ennek ellenére még egy kapavágás sem történt a XI. kerületi telken.
Nem hosszabbítja meg lejáró szerződését Arella Guirantes, a bajnoki bronzérmes DVTK HUN-Therm női csapatának a Puerto Ricó-i válogatott kosárlabdázója.
Rákóczi szabadságharca nélkül a magyar államiság súlyos csorbát szenvedett volna? Ma 320 éve, 1703. május 12-én bontott zászlót a kuruc felkelés: előzményeiről és következményeiről, Thököly, Rákóczi és Károlyi szerepéről is beszélgettünk Mészáros Kálmán történésszel!
Az Európai Központi Banknak (EKB) szigorítania kell felügyeleti tevékenységét, hogy az uniós bankok megfelelően kezeljék hitelkockázatukat, különös tekintettel azokra a hitelfelvevőkre, akik nem fizetik vissza hiteleiket - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde egyetértési megállapodást írt alá a Mongol Értéktőzsdével (MSE), amely a két tőkepiac közötti kapcsolatépítést és tudásmegosztást helyezi a fókuszba. A megállapodás egyúttal a BÉT nemzetközi, azon belül is ázsiai kapcsolatépítésének újabb fontos állomása. Az MoU (Memorandum of Understanding) egyezményt online aláírási ceremó
Kedd reggeltől kora délutánig jelzőőrös forgalomirányítás mellett lehet csak áthaladni a Foki-Sebes-Körös-hídon a Békés vármegyei Szeghalomnál - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A miniszterelnök szerint Magyarország és Brüsszel nagyszerű dolgokra lenne képes, és kár, hogy Veszprém példája csak a kivétel. A kormány az utolsó filléreit is odaadta Európa Kulturális Fővárosának.
A 18 és 70 év közötti lakosság 76 százalékának jelentősen, 19 százaléknak pedig enyhén nőttek a költései, mindössze 4 százalék gondolja úgy, hogy nem történt változás a kiadásaiban - derült ki az OTP Bank reprezentatív Öngondoskodási index felméréséből, amelynek összegzését pénteken juttatták el az MTI-nek.
Az Európai Központi Banknak (EKB) szigorítania kell felügyeleti tevékenységét, hogy az uniós bankok megfelelően kezeljék hitelkockázatukat, különös tekintettel azokra a hitelfelvevőkre, akik nem fizetik vissza hiteleiket - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke.
Változtat az adósságfék szabályain az MNB, így július 1-jétől 300 ezer forint helyett már 450 ezer forintos hitelösszegig nem kell alkalmazni azokat. Ugyanakkor szigorítást is tartalmaz a módosítás a magasabb jövedelműek jelzáloghitelezésénél.
Tegnap reppent fel a szenzációs örömhír: megszületett Kulcsár Edina harmadik gyermeke, Amara. A baba érkezését az édesapa, G.w.M. osztotta meg elsőként a közösségi oldalán, majd pár órával később pedig Kulcsár Edina is megmutatta gyönyörű gyermeküket.
Egyelőre még nem elérhető a következő Carplay verzió, de izgalmasnak ígérkezik. A CarPlay következő generációja az autó összes képernyője felett átveszi az uralmat, vagyis ha a műszerfal digitális, ott is az Apple alkalmazása jelenik majd meg.. A jármű rendszereivel való kommunikáció lehetővé teszi a vezetési információk megjelenítését a műszercsop
Erősödnek világszerte a hétvégi magyar iskolák, diákjaik száma is nő – mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteken Budapesten.