Ferenc pápa ma érkezik háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra. A katolikus egyházfő repülőgépe várhatóan délelőtt tíz órakor száll le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
Hozd ki külteredből a legtöbbet és tervezz meg egy olyan helyet, ahol minden nyári nap egy nyaralással ér fel. Ehhez nyújt majd inspirációt a kültéri wellness kiállítás, ami május 5-én nyitja kapuit!
Páratlan időszak a mostani: az infláció több évtizeddel ezelőtt ragadt magas szinten, mégsem egyértelmű, hogy mit lép majd az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Kovács Krisztián befektető részletesen, de laikusok számára érthetően osztja meg, milyen dilemmák foglalkoztatják, és hogy mindezek alapján befektetőként mire tenne nagyobb tétet. Idei
Bod Péter Ákos aktuális írásában azt vizsgálja, hogy a forint jelenlegi „erőssége” döntően azzal függ össze, a pénzügyi szereplők a likvid pénzüket most 18 százalék mellett helyezhetik el a jegybanknál.
Charles Leclerc szerint nem a csapattól távozó szakemberek, hanem egy másik ok miatt ilyen rossz a helyzetük a 2023-as szezonban. A Forma-1 mezőnye már 3 versenyhétvégét teljesített idén, azonban a Ferrari monacói pilótája neve mellett mindössze 6 pont szerepel. Ez annak köszönhető, hogy az eddigi 3 futamból 2 alkalommal nullázott, és Szaúd-Arábiáb
A látogatással kapcsolatos minden jelentős tudnivalót egyetlen cikkbe gyűjtöttünk. Különösen erős a párhuzam sejlik fel Szent II. János Pál és Ferenc pápa magyarokkal való találkozásai között. A mesterlövészektől nem szabad megijedni, a Kossuth tér egyetlen állata a vakvezető kutya lesz.
Áprilisban kevesebb német vállalat tervezett áremelést a következő három hónapban, mint egy hónappal korábban - derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett felmérésének adataiból.
Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden egy élő tévéinterjú közben lett rosszul, majd lemondta az összes szerdai programját, hogy a napot pihenéssel töltse.
A Magyar Mozgókép Fesztivál a legújabb magyar alkotásokkal, izgalmas sztárokkal, felejthetetlen moziélménnyekkel, közönségtalálkozókkal várja a filmbarátokat Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi a mozikban és szabadtéri vetítéseken. Június 7-én a veszprémi Szentháromság téren A nemzet aranyai gálavetítésével kezdődik az esemény. A fordulatos é
Apró, ám ötletes fejlesztéssel segít a magyar fejlesztésű Lazy Felix azoknak, akiknek a folyamatok gyorsítása és a fenntarthatóság kiemelten fontos szempont az online térben is. A hazai startup hiánypótló bővítménye gyorsan belophatja magát a felhasználók mellett az újságírók és a marketingesek szívébe, de hatékonyabbá teheti az orvosok és a tanáro
Felemás gazdasági örökséget mutathat fel Recep Tayyip Erdogan, aki 68 évesen most száll utoljára ringbe az elnöki posztért. A törökországi infláció 50 százalékos, de a munkanélküliségi arányt sikerült lejjebb vinni, miközben az ország eladósodottsága emelkedett. Az impozáns GDP mutatók azonban nem fedik el a hatalmas egyenlőtlenségeket az országon
Wolf László harminc éve dolgozik az OTP Bankban, harminc éve Csányi Sándor a közvetlen főnöke, és húsz éve elsősorban azon dolgozik, hogy az egykor állami, később privatizált és tőzsdére vitt nagybank regionálisan is a pénzügyi szektor megkerülhetetlen szereplőjévé váljon. Ajánló. Az áprilisi Forbes magazinban ötoldalas portét hozunk a „kettes szám
Most olyan változó világban élünk, hogy hatalmas súlya van a nemzeti összefogásnak – mondta az elnöki kegyelemben részesült Budaházy, aki úgy érzi, ügyével egyfajta integráló személy lett a nemzeti oldalon.
A baleset a 472-es úton történt 19 óra után Hódmezővásárhely közelében. A motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt - közölte honlapján a rendőrség. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére az út érintett szakaszát lezárták. A katasztrófavédelem azt írta, hogy tragédia a 199-es kilométernél, Hódmezővásárhely belterü
A természetes megoldások, a hulladékmentes mindennapok, a kreatív újrahasznosítás és a sokrétű felhasználási lehetőségek bűvkörében élek – de a „mindent mindenre mindenhogyan” szlogenjében nem hiszek. Ahogyan abban sem, hogy a kávézacc csodaszer lenne – viszont tudom, hogy ésszel érdemes használni.
Ferenc pápa ma érkezik háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra. A katolikus egyházfő repülőgépe várhatóan délelőtt tíz órakor száll le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
Könnyen támadhat az az érzésünk, hogy Magyarország vezetői nem szeretnék bevezetni az eurót, miközben a közös valuta számos előnnyel rendelkezik. Az elmúlt időszak hazai eseményei alapján pedig már az is nyilvánvaló, hogy milyen hátrányok érhetnek bennünket a kimaradással.
Nem igaz, hogy csak hozzánk jön kétszer a pápa. Az sem igaz, hogy a látogatásai a keresztény kormányzás elismerései. Érkezésének személyes és földrajzi okai lehetnek inkább. És politikai tétje.
Az év hétköznapi roma hősének járó Aranypánt-díj idei nyertesével, Kovács Richárd főhadnaggyal beszélgettünk népmesébe illő élettörténetéről, valamint arról, hogyan segítene minél több gyereknek kitörni a mélyszegénységből.
A Bank360 oldalán megkötött utasbiztosítások jelentős részét az utazást megelőző mindössze egy-két napban, sok esetben akár az indulás napján kötik meg. Ez nem kizáró ok egyik biztosítónál sem, de a kockázatviselés kezdetére eltérő feltételek vonatkoznak biztosítónként, ezért érdemes megnézni, hogy pontosan mikortól is él a biztosítás. Az elutazás
Ferenc pápa ma érkezik háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra. A katolikus egyházfő repülőgépe várhatóan délelőtt tíz órakor száll le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
Az Európai Bizottság 2022. év végén terjesztette elő a HÉA Irányelv módosítására irányuló javaslat-csomagját. A cikksorozat első cikkében a javaslat előterjesztésének okait vizsgáltuk meg, és elemeztük azokat a területeket, amelyeket a módosítás érinteni fog. Azt ezt követő cikkben a számlázási szabályok változásait vettük górcső alá. Jelen cikkben
A dél-afrikai Kirsten Neuschäfer lett az első nő, aki egyszemélyes földkerülő vitorlás versenyt nyert – ezzel történelmet írt. Bár a brit Simon Curwen 234 nap és 22 óra versenyzés után elsőként teljesítette a távot, mégsem nyerhetett, ugyanis korábban kikötött a chilei Puerto Monttban, hogy megjavítsa a szélkormányrendszerét, ami átsorolta őt a Chi
Péntek délelőtt és vasárnap délután időszakosan lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető utat, ezért a buszok sem tudják megközelíteni a Liszt Ferenc-repülőteret.
A "szénhidrátok" szó úgy tűnik, zsigeri reakciót vált ki, és ez a reakció gyakran nem pozitív. A szénhidrát az egyik leginkább túlfogyasztott tápanyag, és rengeteg figyelmet kap. Az amerikaiak mintegy 90%-a legalább a finomított (más néven feldolgozott) gabonafélékre vonatkozó ajánlásoknak megfelelő mennyiséget fogyaszt, a teljes kalóriabevitel 13%
A szuperhősök világnapján bőven akad okunk az ünneplésre, és nem kizárólag a szórakoztatóipar által készített képregényes hőstörténetekkel kell foglalkoznunk. Bár a szupererő nagyon vagány – és történetnek sem utolsó –, nem szabad elfelejteni, hogy a hétköznapok hősei köztünk élnek... és nem hordanak köpenyt.
A MÁV–VOLÁN-csoport és a GYSEV díjmentes utazást biztosít az ország bármely pontjából a fővárosba az április 29-én a Rózsák terén és a Papp László Budapest Sportarénában tartandó rendezvényekre, valamint április 30-án a Ferenc pápa által a budapesti Kossuth téren bemutatandó szentmisére érkező és onnan hazatérő zarándokok számára.
Bár a lekötött betétekre nulla százalék körüli kamatot adnak a nagybankok, több hitelintézet elkezdett kötvényeket kibocsátani a kisbefektetőknek, ezek kamata pedig igazán vonzó forintban, euróban és dollárban is. Rá is haraptak ezekre a kisbefektetők, néhány hónap alatt csaknem 200 milliárd forintért vásároltak belőlük.
A transzneműek mosdóhasználatát korlátozó törvényt fogadott el Kansas állam csütörtökön, míg Washington és Minnesota törvényben garantálta a terhesség megszakításához és a nemváltó kezelésekhez való hozzáférés jogát az ország más államaiból érkezők számára is.
Az Egyesült Államokban minden idők legalacsonyabb szintjére esett a dohányzók aránya 2022-ben - olvasható az egészségügyi hatóság csütörtökön közzétett jelentésében.