A Fővárosi Főügyészség pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat egy 52 éves szerb férfi ellen, aki társával együtt egy Budapesten lebonyolított bitcoinügylet során nagy összegű hamis eurót hozott forgalomba. A vádirat szerint a vádlott a társával, valamint egy harmadik, jelenleg ismeretlen bűntársukkal 2020 februárjában elhatározta, hogy az általuk
Tavaly ültetett körtefám levelein kissé kiemelkedő foltokat látok, a levelek összehajolnak. Sajnos a fa méretéhez képest, sok ilyen levél van, nem fog kipusztulni a fa? Mi tehetek? Képet mellékelek.
Az ipari automatizálástól az autonóm járműveken át a gondozórobotokig a jövő kihívásainak megoldásához nagy teljesítményű 3D szenzorokra lesz szükség, amelyek gyorsan, átfogóan és milliméteres pontossággal térképezik fel a környezetüket. A Pepperl+Fuchs és a Fraunhofer Institute for Silicon Technology ISIT technológiai innovációja maximális pontoss
Alig másfél év után ismét Magyarországra érkezik Ferenc pápa, aki ezúttal apostoli úton keresi fel hazánkat. A szentatyát megragadta mindaz, amit Csíksomlyón és Budapesten tapasztalt, most az értékeinkre kívánja felhívni a világ figyelmét, és buzdítani akar. Összefoglalónk!
Azért érdemes már időben felvenni a kesztyűt a ráncok ellen, mert az idő előrehaladtával már egyre nehezebbé válik a küzdelem. Arról, hogy évről évre hogyan változik az arcunk, itt írtunk korábban, most azonban azt vizsgáljuk meg, pontosan hogyan is alakulnak ki a nem sok jóval kecsegtető ráncok.
Egy kutatás szerint amellett, hogy ez a zöldség csökkenti a koleszterinszintet, javítja a szív- és érrendszeri egészséget.A szójabab lecitint, izoflavonokat és rostokat is tartalmaz, amelyeknek szív- és érrendszeri előnyei vannak, így képes a koleszterinszintet csökkenteni és javítani a szív egészségét.Ez is érdekelhet: 5 mítosz a táplálékkiegészí
Mivel Károly király 70 éven keresztül volt walesi herceg, ezért messze ő töltötte a legtöbb időt az első számú trónörökösi pozícióban. De mégis kik következnek utána a rangsorban? Az alábbi cikkben a Károly utáni öt leghosszabb ideig walesi hercegként szolgáló személyt mutatjuk be!
Az egészséges szívben nagyon kicsi a valószínűsége, hogy külső provokáló ingerek nélkül tartós arrhythmiák alakuljanak ki. A szerkezetileg károsodott szívben azonban a szív elektromos impulzusainak vezetése instabillá válhat.
Két év után ismét Magyarországra jön Ferenc pápa. A katolikus egyházfő három napot tölt Budapesten, az államfő és a miniszterelnök mellett hajléktalan emberekkel, menekültekkel, és nehéz helyzetű gyerekekkel is találkozik. A várakozások szerint több százezer előtt tart majd szentmisét a Kossuth téren.
Árvíz elleni védművet romboltak szét vagy vadvirágos élőhelyet hoztak létre? Ami egyiküknek szimbolikus figyelemfelkeltő akció, az a másiknak a rakpart megbontása, és illegális növényültetés, bónusz idiótázással, agyhalottazással.
Májusban világszerte a melanoma nevű bőrdaganat veszélyeire hívják fel a figyelmet, amely becslések szerint a bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékáért felelős, ugyanakkor a bőrdaganat okozta halálozások nagyrészét okozza. Dr. Kiss Norbert bőrgyógyász szakorvos kiemelte, melanoma kialakulhat olyan területeken is, amit a napfény sosem
A tesztoszteron hormon nemcsak az izomépítésben és a szexuális vágy növelésében, hanem a csonttömeg fenntartásában, a vörösvértestek termelésében, valamint még számos testi funkcióban kap fontos szerepet.
A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. és az Országos Mentőszolgálat együttműködésének köszönhetően, összesen 11 magyar kastélyban és a Nöf budapesti központjában alakítottak ki Élet Mentő Pontokat. A már megnyílt, jelentős látogatóforgalommal rendelkező helyszíneken így már szakképzett személyzet és defibrillátorok állnak rendelkezésr
Már jól van Recep Tayyip Erdogan - legalábbis a török egészségügyi miniszter szerint. A török elnök tegnap rosszul lett egy élő televíziós interjú közben a gyomorpanaszai miatt. Törökországban május 14-én tartanak választásokat. Elemzők szerint még soha nem volt ilyen nehéz dolga a 20 éve hatalmon lévő Erdogannak.
Ismét felütötte a fejét egy régebbi internetes teszt, amely állítólag választ adhat a nagy kérdésre: vannak pszichopata hajlamaid? Olvass tovább és kiderül!
A gomolyfelhők összeesését követően éjjel az ország nagyobb részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, a Dunántúl fölé azonban már ekkor érkezhetnek vastagabb fátyolfelhők – írja a met.hu.
Már a szakmai megnyitót követően is érezhető volt a felfokozott érdeklődés a badacsonyi borászok bemutatkozása iránt. Délután 14 és 17 óra között a kiállítók meghívásos alapon a szakmai partnereiket és a sajtó képviselőit fogadták, s a teremben már akkor alig lehetett mozdulni.
A településeként eltérő előírások betartása alapvetően nem jelenthet problémát, ugyanakkor az íratlan szabályokra is oda kell figyelni, ha klímatelepítés mellett döntünk
A hétvégén veterán és mai autókat, kerékpárokat és repülőgépeket bemutató kiállítás nyílik Esztergomban, számos zenei programmal kísérve - közölték az MTI-vel a szervezők.
A lakásukra a felmérést következő egy évben nagyobb összeget költeni kívánó háztartások száma 2022 második negyedévében érte el a csúcsot. A tavalyi második félévben jelentős csökkenés következett be – derül ki a GKI adataiból.A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakásvásárlási, illetve felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékaina
A tavalyi zuhanás után a vállalatok hangulata lassan, de biztosan felfelé vette az irányt. A K&H nagyvállalati növekedési index, akárcsak a K&H bizalmi index, emelkedő pályára állt, igaz, egyelőre még a negatív tartományban maradt a mutató, de a cégek már kevésbé pesszimisták, ami az év második felére nézve kedvező kilátásokat jelenthet. Az
A Népszava új híralkalmazása olyan vizuális és tartalmi mobilélményt kínál, mely megőrzi az újságolvasás hagyományait, de minden elemében korunk hírfogyasztási szokásaihoz igazodik. A mobil Népszava folyamatosan frissülő hírfolyama bármikor olvasható vagy nézhető és hallgatható. A napilap közleménye szerint a progresszív webalkalmazás egy olyan tec
Az idén 124 éves német márka a prémiumkategóriás háztartási gépek egyik legismertebb gyártója világszerte. A Miele cég 1899-es alapítása óta a Miele és a Zinkann család tulajdonában van. A Magyarországon 1992 óta jelen lévő márka 2006-ban nyitotta meg első bemutatótermét Budapesten, majd 2021-ben a másodikat. Ezek sorát bővíti a debreceni Hunyadi J
2023. április 25-én rendezték meg az AgroVario Kft. szervezésében a Fendt első szálastakarmány betakarítógép bemutatója Törtelen. A bemutatóra a cég olyan gépekkel és olyan megoldásokkal érkezett, melyek eddig nem voltak elérhetőek Magyarországon.
A héten az Európai Parlament meghallgatta Justyna Wydrzyńska abortuszaktivistát, az első személyt, akit a lengyel bíróság terhességmegszakításban való segédkezés miatt ítélt el.
A gyors, költséghatékony, fenntartható jövőben az intelligens szoftverek új utat nyitnak az optimalizált termelés és a hatékonyabb döntéshozás felé. A digitális technológiák és az intelligens szoftverek végérvényesen átalakították a gyártóipart a döntéstámogató adatok minden eddiginél szélesebb körű hozzáférhetőségével, amely elősegíti a jobb eredm
Biztosan sokan vannak még rajtam kívül akiknek egyből valamelyik White Birch, azaz fehér nyír számlapos modell jut eszükbe, ha szóba kerül a Grand Seiko. Ez a 2019-ben bemutatott, jellegzetes számlapi…
A kopaszodás a közhiedelemmel ellentétben nem civilizációs ártalom, elsősorban öröklött tulajdonságaink határozzák meg. Bizonyos esetekben azonban nem jelent visszafordíthatatlan folyamatot. Érdemes tehát felkeresni a bőrgyógyászt.
Egy tanulmány 128 fiatal nőnek mutatta meg különböző férfiak személyiségprofilját, és azt vizsgálta, melyiket találják vonzóbbnak.A kutatás szerint a stabil, vagy nem neurotikus személyiségű extravertált személyiségek különösen vonzóak. Ez a két személyiségjegy azonban magyarázatot ad arra is, hogy miért vonzóak a nők számára a „rosszfiúk", aki laz