A magyar banki ügyfelek 64 százaléka rendelkezik aktív internetbanki hozzáféréssel, és 58 százalékuk intézi pénzügyeit okostelefonon is. A Gránit Bank kutatása szerint erősödik a digitális bankolás iránti nyitottság is, a megkérdezettek 72 százaléka hajlandó arra, hogy okostelefonon igénybe vehető szolgáltatásokat használjon, 52 százalékuk kifejeze
Április 30-án lezárul a mintegy három éve tartó fúziós folyamat az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésével. A létrejövő MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz a mérlegfőösszeg alapján. Az ügyfeleknek arra kell készülniük, hogy csütörtöktől keddig fennakadások lehetnek egyes banki szolgáltatásokban. Vasárnap például gond lehet az ATM-
Magyarországon 2014 és 2022 közt nem történt számottevő növekedés az értékesített televíziók volumenében, sőt, a 2018-as és 2020-as kiugró évek után 2022-ben talált gazdára a legkevesebb televízió itthon. Ennek ellenére az Oled kijelzők évről-évre egyre népszerűbbek a GfK Hungária Kft. adatai szerint: 2014 óta folyamatos, dinamikus növekedést mutat
Amerikában és Európában csökkentek a terményárak csütörtökön. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 3 százalékkal, a szójabab 0,6 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal lett olcsóbb. Európában is mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Csaknem száz filmet vonultat fel az idei Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyet június 7. és 10. között rendeznek meg Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) programba illeszkedve. A nyitónapon A nemzet aranyai című dokumentumfilmet vetítik, amely a magyar vízilabda-válogatottról
Koreai vegyészmérnökök hoztak létre egy olyan, egyelőre csak prototípusként létező rendszert, amiben egy jól ismert baktérium nemcsak kivonja a levegőből a szén-dioxidot, hanem értékes bioműanyaggá alakítja, így rögtön két globális problémát is képes kezelni. A Koreai Alkalmazott Tudományok Technológiai Intézete (Kaist) közleményben jelentette be H
Ferenc pápa ma érkezik háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra. A katolikus egyházfő repülőgépe várhatóan délelőtt tíz órakor száll le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
Manapság az E36-nak, mint használati tárgy, befellegzett. Nem is feltétlenül a technika élettartama miatt, jellemzően ugyanis az elporladó karosszéria küldi
A Fiverr International Ltd. (FVRR) részvényei nehéz időszakon mennek keresztül, mivel az elmúlt, közel két hónap során gyakorlatilag folyamatosan csökkent
Szeretnéd, ha otthon is egy luxus wellness szálloda kényelme várna a teraszon? Ha megbízható, elegáns és kényelmes bútoraidat nem kellene féltened az esőtől vagy az erős Uv sugárzástól? Akkor szavazz a prémium minőségre, szavazz a GardenTrendre!
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Ferenc pápa ma kezdődő háromnapos magyarországi látogatása miatt a hét végén Budapesten, mindez a közösségi közlekedést is érinti. Péntek délelőtt és vasárnap délután időszakosan lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető utat, ezért a buszok sem tudják megközelíteni a Liszt Ferenc-repülőteret.
Az Egyesült Királyságban 81 ezer 605 autót gyártottak márciusban, 6,1 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára pénteken felkerült statisztikából.
A franciaországi Arles városában Vincent van Gogh holland festőgéniusz 35 éves korában borotvapengével levágta bal fülének alsó felét (egyes források szerint az egészet). Miután bekötözte vérző sebét, a levágott fület papírba csomagolta, elvitte egy bordélyházba, majd átadta egy ottani szolgálónak azzal, hogy őrizze meg gondosan ezt a tárgyat.
Áprilisban az euróövezetben a vártnál kevésbé javult a gazdasági hangulatindex, míg a fogyasztói hangulat az egy hete közölt előzetes adatokkal összhangban javult - derült ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG Ecfin) csütörtökön kiadott felméréséből.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Ha az embert tényleg megérinti a hit és nem csak kurzuskeresztényként viselkedik, akkor attól kezdve az üzleti életben is eszerint tud csak élni, hangzott el a keresztény vállalkozók konferenciáján ma délelőtt.
A Honda mérnökei a kipufogórendszer utolsó, hátsó dob utáni szakaszát spirál alakúra tervezték azon a helyen, ahol általában a hangtompitó hátsó dob helyezkedik el. A szabadalmaztatott spirálcső olyan, mint egy malacfarok: függőlegesen csavarodik, mielőtt előbukkan a lökhárító mögül. A hátsó dobot úgy helyezték el, hogy az a fröccsenéstől is védi a
Galambos Lajoshoz hasonlóan, 20 évvel ezelőtt Zalatnay Sarolta is az egészségügyi állapotára hivatkozva kérte felmentését, de elutasították. Megérti a trombitás aggodalmát.
Több csomagban osztott meg nagyon fontos információkat hivatalos youtube csatornáján az MVM a lakossági rezsidíjakkal, számlázással kapcsolatban. A rövid, informatív videókat érdemes megnézni, mert sokan találkozhatnak új és rendkívül hasznos információkkal, például a részletfizetés lehetőségének egyszerű, online módon történő kihasználásával.
A világ legsikeresebb bűnügyi sorozata most egy varázslatos szigetcsoport partjaira „sodorja” a nézőket, május 2-án 21 órakor ugyanis jön az Ncis: Hawaii 1. évada. A keddenként 21 órakor debütáló dupla epizódok az Ncis Pearl Harbor első női vezetője, Jane Tennant (Vanessa Lachey) és rendíthetetlen csapatának életébe engednek betekintést. A profi,
Hozzánk is eljut minden. A kérdés az, hogy végre felfigyelünk erre és tudatosan teszünk azért, hogy ne jussunk a nemváltoztató nemzetek identitászavaros sorsára, vagy továbbra is homokba dugjuk a fejünket?.
Az Ai, vagyis a mesterséges intelligencia forradalmasíthatja a Hr és toborzási folyamatokat, hatékonyabbá, gyorsabbá és eredményesebbé téve azt. Bár néhányan aggódnak amiatt, hogy az Ai használatával elveszik az emberi tudás és érték a munkaerő-kiválasztás folyamatából, a valóság az, hogy a mesterséges intelligencia hasznos támogatója lehet a kivál
Gazdasági podcastunk friss adásából kiderül, mit gondol a Mol-vezér a céget sújtó különadóról, a Mol jövőjéről az olcsó orosz olaj várható elapadása után. Hogy érintik a hazai üzemanyaghelyzetet a szankciók, hogy jön vissza legálisan az orosz dízel Európába? Utazhat-e már Horvátországba Hernádi, és miért lett átlátszó a Mol-székház férfi mosdója? T
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy borkirályság, Magyarország. Ez nem is kérdés, hiszen itt van otthon a borok királya, a királyok bora, a híres aszúkirály.
Hosszú hetek óta halmozódik az ötös lottó főnyereménye, amit sok magyar szeretne megnyerni. Ráadásul van egy szám, amely hétről-hétre egyre többször jelenik meg a kihúzott nyerőszámok között.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.