A Hello IT! for Women keretében idén 310 nő számára biztosít térítésmentes, online informatikai képzést a Green Fox Academy. A jelentkezők már kétféle kurzus közül választhatnak.
Puskás Ferenc mellett az egyetlen magyar BEK-győztes, 100-szoros román válogatott labdarúgó, két nemzet világsztárja – a 70 éves Bölöni László inspiráló élettörténetét most filmen is megörökítik.
Számos faktor hozzájárulhat ahhoz, hogy a kognitív hanyatlás rizikója kisebb legyen: a munkakör és a kereset mellett ezek közt megtalálható az is, hogy mennyit jártunk iskolába.
Élj érdekes időkben – szól az ősi kínai átok. Nos, ma mindannyian érdekes időkben élünk, Kína pedig Ukrajna ügyében nemzetközi békegalambként, otthon viszont fegyverkező héjaként készülődik a Nyugat és Oroszország Peking által remélt, párhuzamos meggyengülése utáni korszakra.
2026-ban csatlakozik majd a Forma-1-hez az Audi, méghozzá a Sauber átvételével, és jelezték, szeretnének egy német pilótát a csapatukba. Addig még három év van hátra, de a találgatások már most megkezdődtek a német márka felállásáról. Például az Alfa Romeo egyik pilótája, Valtteri Bottas nem rejtette véka alá, akár már most elkötelezné magát egy új
A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia minden évben kiosztja az Oscar-díjakat, ami a filmipar legrangosabb elismerésének számít. Az est sztárja kétségtelenül a legjobb film kategória, és általában az ezen kitüntetést elnyerő filmek történelmet írnak – és nem is kérdés, hogy ezek kivétel nélkül kasszasikert is aratnak. Íme az Oscar-díjas filmek,
Hogy néz ki? A japán kompakt SUV negyedik generációja - amely 2020 nyara óta Amerikában Rogue típusnéven kapható - a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség CMF-C platformjára épül. Hossza 4680 milliméter, szélessége 1840 milliméter, magassága 1725 milliméter, tengelyek közötti távolsága 2705 milliméter, szabad hasmagassága 180 milliméter. Megkapta a
A DuckDuckGo nevű, Magyarországon is elérhető böngésző szerdán elindította a ChatGPT által támogatott AI keresőeszköz béta verzióját, a DuckAssist-et - írja a Gizmodo.com.
Az európai távközlési szolgáltatók egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az uniós szabályozókra, hogy hozzanak létre egy keretrendszert, ami a hálózataikon forgalmat bonyolító cégeket díjfizetésre kötelezi. Indoklásuk, hogy a hálózataikat masszívan használó technológiai óriásvállalatoknak is be kellene szállniuk az infrastruktúra-fejlesztések finanszír
A legbiztonságosabb webböngészőként számon tartott Brave új funkciójával lehetővé teszi, hogy vásárlás mellett a felhasználók most kriptoeszközeik eladására is képesek
Érdekes videóra bukkantunk a TikTok csatornán: egy német középiskolás, aki az USA-ban volt cserediák, megosztotta, milyen tantárgyakai vannak: vagyonépítés, munkajog, poptörténet. Magyarországon, a hazai oktatási rendszer keretei között ez elképzelhetetlen - el is mondjuk, mi ennek a valódi oka.
A csendes kivonulás fogalma hihetetlenül rövid idő alatt terjedt el az interneten. Ha gyakran használod a TikTokot, biztosan te is hallottál már róla, eddig azonban inkább a karrier, semmint a társkeresés kapcsán merült fel.
A Bakony nemcsak sűrű erdőségeiről, szurdokairól, varázslatos tájairól ismert, hanem az egykor ebben a vadregényes hegységben menedékre lelő betyárokról. A társadalmi rend ellen lázadó kóborlók életét, tetteit számos legenda övezte.
A jegybank elnöke szerdán illette éles kritikával a kormány gazdaságpolitikáját. Orbán Viktor pedig a kereskedelmi kamara gazdasági évnyitóján szúrt oda Matolcsy Györgynek. A helyzetet az ATV Start vendégeként kollégánk, Király Béla és Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója elemezte.
A nők után a magyar férfiak is elbúcsúztak a további küzdelemtől a puskások egyéni versenyében a Tallinnban zajló olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokság szombati napján, ezzel az is eldőlt, hogy az észt fővárosban nem szereznek ötkarikás kvótát a magyarok.
Egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő azt állította a The New York Times-nak, hogy egy "ukránbarát csoport felelős az Északi Áramlat-vezetékek elleni támadásért".
A Fafe Rally első szombat délutáni szakaszára elállt az eső, Mads Ostberget pedig Craig Breen és Mikko Heikkila i9s megelőzte. Csomós Mixiék ismét jó teljesítményt nyújtottak és már a nyolcadik helyen állnak.
Több gépkocsi kigyulladt az M1-es autópálya 30-as kilométerszelvényénél, Mány térségében, a Győr felé vezető irányban. A tatabányai, a bajnai, a törökbálinti hivatásos, a bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók mellett a Fejér megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat érkezett az esethez, és további tűzoltóegységek tartanak a helyszínre. A fo
Ciklonok okoznak változékony, többfelé csapadékos és szeles időt kontinensünkön. Eső, zápor, zivatar, illetve az északibb területeken havazás egyaránt előfordul a hét végén.
Az Európai Bizottság stratégiát és cselekvési tervet mutatott be a tengerek békés használatának biztosítására és a tengereken jelentkező fenyegetésekkel szembeni védelem érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
A legtöbben csak legyintenek, ha a közelükben valaki a túl alacsony vérnyomásáról panaszkodik. Tény, hogy így lényegesen kisebb például a stroke kockázata, azonban a kellemetlenségek - szédülés, álmosság - mellett az alacsony vérnyomás is komoly betegségekkel járhat.
A magyarországi ipari és logisztikai ingatlanok piaca a bérbeadások volumene, az új fejlesztések és a vidéken átadott beruházások alapján is rekordévet zárt 2022-ben - ismertette a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.