2023. március 11. szombat

márc. 11
17:21
Ferenc pápa: „Vagy mindkét helyre elutazom, vagy egyikre sem” (Demokrata)
Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat.
márc. 11
17:24
Sztárok, akik durván lecsúsztak a lejtőn: pillanatok alatt tönkretették a saját karrierjüket (Femcafe)
Nincs könnyű dolga annak, aki világsztárrá akar válni, ám egyetlen rossz húzás is elég ahhoz, hogy valaki a csúcsról a mélybe zuhanjon.
márc. 11
17:24
„Próbálok úgy tervezni, hogy a darabok minden szezonban megállják a helyüket” - Nőktől nőknek sorozat 4. (Glamour)
A nők ünneplése és támogatása nem csak egy napon, a nőnapon fontos. A magazinunk tartalmával, az eseményeinkkel, az aktivizmusunkkal mi minden nap a nőkért dolgozunk. Most egy héten keresztül, nőnap alkalmából csak magyar, női vállalkozások által készített termékeket mutatunk nektek.
márc. 11
17:24
Rekordot döntött a viharos szél Budapesten (SzMo)
A 2019-ben mért csúcsnál is erősebben fújt a szél szombaton a fővárosban.
márc. 11
17:24
Viszlát, síszezon? – Az Alpokban eltűnő hó és jég hatása Magyarországra is begyűrűzik (WMN)
Nyolc gondolat arról, milyen súlyos problémákra utal az egyre rövidülő síszezon, és ki mit tesz azért, hogy megőrizze a nagy kincset: a havat.
márc. 11
17:27
Időjárás: Fagypont alá süllyed a hőmérséklet (Agroinform)
Az északnyugati szél mérséklődni fog.
márc. 11
17:27
A Wagner jól muzsikál – magánhadsereg az ukrán frontokon (Demokrata)
Mi is az a Wagner, kik állnak mögötte, és milyen szerepet tölt be a konfliktusban?
márc. 11
17:33
Egyvalamin idén sem spórolnak a cégek (Piac és Profit)
2023-ban az informatikai kiadások világszerte elérhetik a 4,5 ezer milliárd dollárt, ami 2,4 százalékkal múlja felül a tavalyi informatikai költségeket. Ez a növekedés jóval nagyobb lenne, ha sok cég és magánszemély nem halogatná a meglévő hardver-eszközeinek cseréjét, a recessziós kilátások miatt - áll a Deloitte legfrissebb elemzésében.
márc. 11
17:33
Háború: a pápa Kijevbe és Moszkvába is ellátogatna (Mandiner)
Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat
márc. 11
17:36
Időjárás: Horrorisztikus szél csapott le, az időjárás mindenkiből tréfát űzött (Promotions)
Csalókának tűnhet az idő.
márc. 11
17:36
5 szépségápolási rutin a világ minden tájáról, amit érdemes követni (Hamu és Gyémánt)
El tudod képzelni, hogy tejben fürödj? Ez a Kleopátra által inspirált szépségápolási rutin még ma is gyakori az egyiptomi nők között. Vagy mit szólnál hozzá, ha a bőrápolási rutinod 10-15 lépésből állna − reggel és este is −, mint egy tipikus koreai kezelés?
márc. 11
17:36
Tömegbaleset az M1-esen! Negyvennél több jármű érintett, sok kigyulladt! – képekkel frissítve! (Autószektor)
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint harminckét személyautó, öt kisteherautó és hat kamion érintett az M1-es autópályán, Mány térségében történt balesetben, amely a sztráda 30-as kilométerszelvényénél, a Győr felé vezető irányban következett be. A járművek közül tizenkilenc személyautó, egy kisteherautó és egy kamion gyulladt ki. A
márc. 11
17:39
Ki a veszélyforrás? (Demokrata)
Ha még mindig kétségeink lennének, vajon mi közünk nekünk ehhez az elmebeteg unióhoz, gyorsan tegyünk egymás mellé két hírt.
márc. 11
17:51
Négynapos munkahét: így lehet jogszerűen bevezetni, szükség esetén kivezetni (Adózóna)
Hogyan lehet megoldani, hogy minden jogszabályt betartva egy cég egy csoportjánál „tesztüzemben” négynapos munkahetet vezessenek be? Azaz úgy csökkentenék a munkaidőt ezeknél a munkavállalóknál, hogy az nem jár munkabércsökkenéssel. Olvasói kérdésre dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
márc. 11
17:51
Ferenc pápa váratlan feltételhez kötötte kijevi látogatását (ATV)
Kiderült, hogy a katolikus egyház vezetője Kijev mellett Moszkvába is el szeretne látogatni.
márc. 11
17:51
Nógrádi György: Európa lejtmenetben van, elszigetelődik, miközben új világrend épül (Mandiner)
A háború árnyékában átrendeződés történt, amire jobban oda kellene figyelni, véli a biztonságpolitikai szakértő.
márc. 11
17:51
Törvénytelennek minősítették a románok a székely szabadság napi felvonulást (Helló Magyar)
A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetői is felháborodásuknak adtak hangot a történtek miatt
márc. 11
17:51
Ukrajna átnevezné Oroszországot, de ezt az oroszok sem hagyják annyiban (BitcoinBázis)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra utasította a kormányt, hogy fontolja meg Oroszország átnevezését „Moszkoviára”, miután egy petícióban kezdeményezték az állam
márc. 11
17:57
Guardian Sc1, a repülő permetezőgép – már előrendelhető! (Agroinform)
Az amerikai Guardian Agriculture bemutatta legújabb és eddigi legnagyobb permeteződrónját, amely 76 literes tartállyal rendelkezik, és maximum 16 hektár lefedésére képes naponta.
márc. 11
17:57
Ferenc pápa Kijevbe és Moszkvába is el akar utazni (444.hu)
Vagy egyik helyre sem.
márc. 11
17:57
Főtitkárt választ a NATO – kik az esélyesek? (Mandiner)
Jens Stoltenberg NATO főtitkár meghosszabbított mandátuma idén ősszel fog lejárni. Az orosz-ukrán háború elhúzódása miatt kulcskérdés, hogy milyen habitusú vezető fogja követni őt a NATO élén. Nézzük kiknek a neve jött szóba eddig és kik az esélyesek a poszt megszerzésére!
márc. 11
17:57
Szinte mindenki bajba került a járhatatlan szakaszon, Araújo nagyot esett, mentő ment hozzá (Racing)
A Fafe Rally hetedik szakasza gyakorlatilag járhatatlan lett a mély nyomok miatt, szinte minden ki szenvedett valamilyen problémával. Armindo Araújo nagyot esett, de a hírek szerint jól vannak.
márc. 11
18:00
3 gyógynövény, amit minden nőnek kötelezően használnia kéne! Fantasztikus hatással vannak a női testre (Femcafe)
A mai világban gyakran elhitetik velünk, hogy az általános orvoslás az egyetlen út a gyógyuláshoz. Azonban egyre többen térnek vissza a gyógynövényes gyógymódokhoz, ahogyan azt őseink is tették.
márc. 11
18:03
Kényszerleszállást hajtott végre egy brit gép, elhunyt a fedélzeten egy 44 éves utas (ATV)
Az utasok sírtak, mélyen megrendültek a látottaktól.
márc. 11
18:03
Kecskére a káposztát – beszélgetés Bagdy Emőke professzorral a pedofíliáról (Demokrata)
Az óbudai tanár ügye után újabb pedofilbotrányok borzolták a kedélyeket.
márc. 11
18:03
Váratlan helyről kaphat kihívót a Wagner-csoport (Mandiner)
Újabb magánhadsereget hozhatnak létre az oroszok.
márc. 11
18:05
Nagy Ervin: A senkiföldjén kóborló pancser konzervatívok felé tart a Jobbik (Mandiner)
Gyöngyösi Márton az elődjeihez hűen ápolja a Jobbik hagyományait.
márc. 11
18:06
Rémálomba illő eset: egy egész város esett áldozatául a gombáknak (Promotions)
Aligha erre számítottak, amikor megtudták, hogy mi épül a szomszédban.
márc. 11
18:09
Fekete festékkel fújták le Szálasi képét a Farkasréti temetőben (Infostart)
A Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete így fejezte ki a nemtetszését.
márc. 11
18:12
Láttál már pár méteren eltévedő Nascar-versenyzőket? Most fogsz! [Videó] (USAracing)
Nem mindennapi jelenetsor játszódott le a Nascar Cup Series edzésén. A Phoenix Racewayen rendezett gyakorlás...
márc. 11
18:15
Hamilton annyira kétségbeesett, hogy a Ferrarihoz igazolhat? (Racing)
A Sky Sports-nál dolgozó szakértő, Simon Lazenby szerint nem zárható ki az, hogy Lewis Hamilton a jövőben fontolóra veszi a Ferrarihoz való szerződést, miután a Mercedesnél való helyzete egyre kilátástalanabb. A hétszeres világbajnok brit pilóta 2021-ben majdnem megszerezte a nyolcadik titulusát, de végül alulmaradt a rendkívül kiélezett versenyfut
márc. 11
18:17
Láttál már pár méteren eltévedő Nascar-versenyzőket? Most fogsz! [Videó] (Racing)
Nem mindennapi jelenetsor játszódott le a Nascar Cup Series edzésén. A Phoenix Racewayen rendezett gyakorlás...
márc. 11
18:18
Egy kínai mopedautón bukkant fel a Toyota Land Cruiser orra (Autónavigátor)
Szinte nem telik el úgy egy hét, hogy a kínai autóipar ne rukkolna elő valamilyen újabb hamisítvánnyal, pedig mostanában már
márc. 11
18:18
Hogyan hódíts meg egy Halak férfit? Mutatjuk, minek képtelen ellenállni (Glamour)
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb cikkében arról ír, milyenek is pontosan az egyes csillagjegyek a szerelemben, és hogyan kezdjünk hozzá, ha a Halak férfi meghódítása a c
márc. 11
18:21
Mi az a Raynaud szindróma: hogyan történik a Raynaud szindróma kezelése? (Pénzcentrum)
A felnőtt lakosság jelentős százalékát érinti a Raynaud szindróma nevű betegség fontos azonban tudnunk, hogy a Raynaud szindróma nem ugyanaz, mint a Raynaud-kór. Járjunk utána, mi a Raynaud szindróma, hogyan történik a Raynaud szindróma kezelése, egyáltalán mit tehetünk a Raynaud szindróma tünetei ellen? Járhat a Raynaud szindróma fejfájás tünetéve
márc. 11
18:21
Mégsem az energiaigény és -függőség miatt szállt el a magyar infláció? (Portfolio)
Megnéztük, hogyan támasztja alá a statisztika Orbán Viktor miniszterelnök azon állítását, miszerint a magyar infláció azért magasabb, mint Nyugaton, mert a magas ipari termelés miatt energiaigényes a gazdaságunk, és mivel nincs saját energiaforrásunk, sokat kell importálnunk. A számok azt mutatják, hogy több, az inflációs toplistán akár jócskán mög
márc. 11
18:21
Riasztották az olasz parti őrséget, az erős vihar miatt 1300-nál is több migránst kellett kimenteni (ATV)
Több mint 1300 migránst mentett ki a Földközi-tenger középső részén bajba került hajókról az olasz parti őrség és a haditengerészet szombaton, alig két héttel azután, hogy egy hajótörésben hetvennégy ember vesztette életét Olaszország déli partjainál.
márc. 11
18:21
Ilyenek lesznek az új metrómegállók (Mandiner)
Március 20-án adják át a két állomást.
márc. 11
18:21
Hamilton csapatot válthat, ha a Mercedesnél nem javul a helyzet? (Racing)
Lewis Hamilton akár a Ferrarihoz is eligazolhat a szenvedő Mercedestől, véli a Sky Sports műsorvezetője.
márc. 11
18:21
Az „egyszerűbb gyermekkor” vajon rossz gyermekkor? (egy.hu)
Az elmúlt 50-100 évben elterjedt az a nézet, miszerint a jó szülő minél több dolgot igyekszik megadni a gyermekének: több tárgyat, élményt és szabadságot. Szép elképzelés, de mára talán átestünk a ló túloldalára.
márc. 11
18:23
Ferenc pápa: A gender az egyik legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítás (Mandiner)
Élesen és határozottan bírálta a gender-ideológiát egy minapi, argentin lapnak adott interjújában Ferenc pápa. A teljesen egyértelmű pápai megnyilatkozás valahogy elkerülte a liberális sajtómunkások figyelmét, akik azonnal felkapják a fejüket, ha a pápa – a katolikus tanítással teljes összhangban – arra hív fel, hogy minden felebarátunkat szeressük
márc. 11
18:24
Gloria Estefan már 65 éves, de még mindig ragyog: a latin zene koronázatlan királynője ma is pont olyan csinos, mint fiatalon (Femcafe)
Gloria Estefan egészen a kétezres évek elejéig a latin zene koronázatlan királynője volt; a többszörös Grammy-díjas kubai énekesnő 2004-ben vonult vissza, azóta pedig nem nagyon láttuk őt.
márc. 11
18:24
Hayley Williams szembenézett a traumáival, és nekünk is segített ebben (WMN)
Dühös kislányból megkerülhetetlen énekesnő.
márc. 11
18:24
Suzuki e-autó: Két sebességfokozat a nagyobb hatótávolságért (Autószektor)
A legtöbb versenytárs eddig eltekintett a többfokozatú sebességváltóról az e-autóiban. A Suzuki azt reméli, hogy a sebességváltóval könnyebbé válik az erőteljes gyorsulás és az alacsony energia-fogyasztás kombinálása. Az egysebességes sebességváltóval rendelkező járművekhez képest a hatótávolság akár 15 százalékkal is nőhet. A japánok nem árulják e
márc. 11
18:24
Tizenegy hónapja csökken az élelmiszerárindex (Magyar Mezőgazdaság)
A tizenegyedik egymást követő hónapban csökkent a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó indexe, ha csak kis mértékben is. Ezt jelentette az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) március első napjaiban.
márc. 11
18:27
Tíz percen belül kétszer is elmeszelték a sietős BMW-st (Infostart)
A gyorshajtás továbbra is az egyik legfőbb baleseti ok, így a rendőrség közlekedésrendészeti ellenőrzéseire továbbra is számíthatnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye területén közlekedő járművezetők – hívja fel a figyelmet a rendőrség.
márc. 11
18:27
Fekete festékkel fújták le Szálasi képét és a nyilaskeresztet a Farkasréti temetőben DK-s fiatalok (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 11
18:33
Holland mesterséf nyitja meg a magyar grillszezont (Spa Trend Online)
Nagy dobásra készül a Grillpláza csapata a március 18-i szezonnyitó Grillfesztivál és Vásáron a SpaTrend ürömi grillplaccán! A már hagyománynak számító tavaszi grillfesztiválon minden évben erős a lineup a grillséfeket és az ételeket illetően is, idén viszont minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik a kültéri sütés szerelmeseinek fesztiválja.
márc. 11
18:33
Bekeményít Moszkva, nem utazhatnak külföldre az orosz tisztviselők (ATV)
Ezzel a hírek szerint azt próbálják elérni, hogy Oroszországból ne tudjanak elmenekülni a köztisztviselők és a hivatalnokok.
márc. 11
18:33
A BBC bocsánatot kért, miután több műsorvezető és szakértő is kivonult Gary Lineker mellett kiállva (444.hu)
Recseg-ropog a BBC a botrány alatt.

Keresés