Bár a tengerentúlon sok városban tömegesen építenek ingyenes otthonokat a hajléktalanoknak, a krízis megoldásában ez se segített. Az utcán élők száma így is folyamatosan emelkedik.
A Ferencváros a szombati visszavágón 9–7-re kikapott a vendég olasz Plebiscito Padovától, de egy gólt megőrzött az első mérkőzésen kiharcolt előnyéből, ezzel bejutott a döntőbe a női vízilabda Eurokupában.
Márciustól megkezdődik a Bosch Basf Smart Farming vállalat „SmartSprayer” elnevezésű okos permetezési megoldásának első sorozatgyártása a Herbert Dammann GmbH-ban.
A német állami vasúttársaság a Deutsche Bahn (DB) tavaly decemberben 64 millió eurós megrendelést adott a tervezett digitális infrastruktúrája gerincét képező IP-hálózat kiépítéséhez szükséges berendezések szállítására - jelentette a Reuters hírügynökség.
Forrás: police.hu Azt írták, hogy a lezárt határátlépő helyett a 15-ös főúton lehet átkelni Szlovákiába. Később közölték, ismét használható az M15-ös autópályán, Rajka térségében található magyar-szlovák határátkelőhely. Korábban írtunk róla, hogy erős széllökések veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki kilenc vármegyére is szombatra
A polgármester eredeti javaslatában foglaltak több száz millió forintos átcsoportosításával fogadta el hosszas vita után a költségvetését pénteken Nagykanizsa közgyűlése; egy bekiabáló városlakót rendőrök vezettek ki az ülésről.
Akár hosszú komoly, vagy egy rövidebb és nehezebben definiálható kapcsolat végéről van szó, a szakítás utáni időszakot legszívesebben mindenki átugraná. Viszont akármilyen magányosak az első egyedül töltött napok és hetek, rengeteget lehet tanulni közben magunkról.
A Vatikán megállapodást írt alá három szobortöredék visszaszolgáltatásáról, amelyek az elmúlt 200 évben a Vatikáni Múzeum állandó gyűjteményének részét képezték. A Szentszék tisztviselői egy sajtóközlemény szerint jelezték a műemlékek hazaszállításának ütemtervét is. A nemzetközi sajtó szerint a lépés fokozhatja a British Museumra nehezed
Hangzatos jelszavakkal, nagy ívű célkitűzésekkel vázolta fel országa jövőjét Karl Nehammer. Nagy érdeklődéssel várt beszédében az osztrák kancellár hosszú távú víziót vetített előre.
A mesterséges intelligencia és a robotizáció előretörésével sokan a futószalag mellett végzett fizikai és az unalmas irodai munkák megszűnését várták. A generatív mesterséges intelligenciák megjelenése azonban úgy tűnik, a kreatív szakmát végzők és a művészek egzisztenciáját kezdte el fenyegetni, és olyan filozófiai magasságokba ívelő vitákat is új
Az orosz Waner-zsoldoscsoport vezetője azzal vádolta meg Vlagyimir Putyint, hogy orosz elnök elvágta őt a kormányzati kommunikációs csatornától azért, mert folyamatosan kérte a lőszerutánpótlást.
Bizonyára neked is százszor elmondták a szüleid télen: vegyél sapkát, különben kihullik a hajad. És bár felnőttél, de a hajkoronádat féltve a mai napig fejfedőt húzol a biztonság kedvéért. De valóban van okod a félelemre?
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Hollywood kezd rájönni, hogy a negyven pluszos színésznők is lehetnek főszereplők. Ez az olyan színésznőknek is köszönhető, mint Reese Witherspoon, aki a mellékszerepeket megelégelve a saját pénzét fektette középkorú nők történeteibe. Vagy Kate Winslet, aki azért kampányol, 47 évesen 47 évesnek mutassák a képernyőn is.
Természeti katasztrófák okozta károk felmérését, így a földrengések következményeinek vizsgálatát is segítik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) geográfusainak műholdas kutatásai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t csütörtökön.
A jegybank elnöke szerdán illette éles kritikával a kormány gazdaságpolitikáját. Orbán Viktor pedig a kereskedelmi kamara gazdasági évnyitóján szúrt oda Matolcsy Györgynek. A helyzetet az ATV Start vendégeként kollégánk, Király Béla és Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója elemezte.
Nagy koncertet szervez az Ökumenikus Segélyszervezet a törökországi-szíriai földrengés károsultjainak támogatására március 22-én a Hagyományok Házában.
2011. március 11-én történetének legnagyobb feljegyzett földrengése, majd ennek következtében pusztító cunami sújtotta Japánt. A természeti katasztrófában mintegy 16 ezer ember vesztette életét. Volt, aki hat közeli családtagját vesztette el néhány perc alatt.
A hírhedt Wagner-zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin azzal vádolta meg főnökét, Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy elvágta őt a kormányzati kommunikációs csatornáktól, méghozzá azért, mert nemrégiben nyilvánosan kérte a védelmi minisztériumot, hogy sürgősen lássa el Ukrajnában harcoló katonáit a szükséges lőszerutánpótlással.