Olaf Scholz kancellár és a német kabinet kétnapos ülésének kezdetén Berlin közelében tett látogatásán Ursula von der Leyen elmondta, hogy az amerikai inflációcsökkentő törvény (IRA) ellenében az EU hatékony válaszlépéseket tesz. Az Európai Bizottság elnöke azt is elmondta, hogy Joe Biden elnökkel tárgyalni fog az európai cégek mentességeiről is. Be
Próza kategóriában Kiss Gabriella, líra kategóriában Kupihár Rebeka nyerte a Panodyssey és szakmai partnere, a Könyves Magazin első kreatív írói pályázatát. 151 pályamunka érkezett be, közülük választotta ki a győzteseket Moskát Anita és Závada Péter. Olvasd el Moskát Anita laudációját!
Számos nagy volumenű saját gyártású produkciót láthattak már a Spektrum nézői az utóbbi években, melyek a szórakoztatás mellett az ismeretterjesztésre is nagy hangsúlyt fektettek. Így legálisan juthattak be a nézők tiltott helyekre, belenézhettek Bernie Ecclestone életébe, meglátogathattak középkori várakat, és bűvésztrükköket is tanulhattak.Változ
A Credit Suisse-nél jelentkező sorozatos botrányok után mostanra teljes részesedését eladta a svájci nagybanknak a Harris Associates – számol be a hírről a Financial Times.
A költségvetési szabályok megszegése miatt kapott büntetés okán nagyon fontos a Red Bull Forma-1-es csapata számára, hogy egy sima kettős győzelemmel tudta kezdeni az évet Bahreinben.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt is elárulta, hogy szerinte 2023-ban a korábbi évek átlagánál valószínűleg nagyobb lesz az üzletbezárások üteme.
Avagy 417 százalékot emelkedett az IT szektor az elmúlt 10 évben, amit az Egészségügyi szektor követ 197 százalékkal. Miként döntenek a befektetők potenciális befektetéseikről? “Szexi”. Ez a ma már nem csak az emberi nemekre utaló szó, fogalmi szlengként épült az elmúlt években a befektetői értékelések definíció rendszerébe. “Szexi befektetés”. Itt
Fábián András, a Pécsváradi Agrover Kft. ügyvezetője szerint a lényeg az, hogy a lehető legkorszerűbb technológiával alacsonyan kell tartani az önköltséget minden ágazatban.
Hiába a háború, majdnem másfélszer annyi orosz kőolajat vett Magyarország a háború első évében, mint 2021-ben. Ezzel szemben például Ausztriában több mint 50 százalékkal csökkent ez a mennyiség, Dánia pedig 92 százalékkal kevesebb kőolajat vásárolt Oroszországtól, mint egy évvel korábban.
Példaértékűnek tartja a sérülten is versenyző Lance Stroll elszántságát Fernando Alonso. A kanadainak a balesete után még két-három versenyes kihagyást jósoltak.
A vízfogyasztás létszükséglet, ezzel a ténnyel mindenki tisztában van. A megfelelő folyadékmennyiség azonban nemcsak az életminőségen, hanem a külső megjelenésen is képes javítani. Nézzük, hogy maradj hidratált a lehető legszebb formádért!
105 nap. Elképesztő próbatételek, a luxusbörtönben való összezártság konfliktusai és érzelemittas pillanatai után Vv Kriszti bizonyult a nézők által legkedveltebb játékosnak, aki így 36 millió forinttal lett gazdagabb. Rendkívüli hangulat uralkodott a stúdióban a vasárnap este Vv11 Fináléjában, amikor Puskás Peti és Schumacher Vanda egyszerre kiá
Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai repülőtér a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolítók között, jelentette be a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (Airports Council International, ACI). Ez az egyik legrangosabb elismerés, amelyet repülőtér kaphat - közölte hétfőn a Budapest Airport az MTI-vel.
2023. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,9, naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
Oroszország pozíciói a kelet-ukrajnai Bahmut körül veszélybe kerülnek, ha csapatai nem kapnak lőszert - figyelmeztetett vasárnap az orosz Wagner zsoldoshadsereg vezetője.
Amerikai vezető keresztény értelmiségiek előtt tartott előadást a magyarországi politikáról, annak keresztény alapjairól vasárnap Egyesült Államokbeli látogatásának első napján a magyar köztársasági elnök New Yorkban.
Tovább bonyolódik az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) befektetési tanácsadókkal szemben indított vizsgálata, amiről itt írtunk korábban. A SEC elnöke legutóbb azt mondta az ügy kapcsán: “Csak azért, mert egy kriptokereskedési platform azt állítja, hogy minősített letétkezelő, még nem jelenti azt, hogy az is lenne“. A Gary Gensler, a S
A Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) aggódik az egészségügy "viharos" átalakítása miatt. Közleményük szerint az orvosi ügyeleti rendszer rapid átalakítása és a Magyar Orvosi Kamara villámgyors lenullázása miatt veszélybe kerülhet az ellátásuk.
Nívós helyszínen kerül átadásra a Varázslatos Magyarország által és az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított díj: A magyar természetfotó nagydíját április 4-én adják át a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Múzeum dísztermében megrendezésre kerülő ünnepélyes díjátadó egyben kiállításmegnyitó is lesz, a Múzeumban elsőként mutatják be idén a VM 2022-es
Az Ecser közigazgatási területén 2023. március 6-án reggel történt közlekedési balesetben egy ember könnyebben megsérült, a forgalmi akadályt képező járművek miatt több kilométeres torlódás alakult ki. A pályatest belső forgalmi sávját a rendőrök lezárták, a forgalom a külső és leállósávon halad. Akinek módjában áll, kerülje el a balesettel érintet