2023. március 6. hétfő

márc. 6
0:15
A teaszeánsz után is töretlen a barátságuk – Együtt bulizott Sáfrány Emese és Béres Anett (Blikk)
A hölgyek igen szexi ruhában vetették bele magukat az éjszakába.
márc. 6
0:15
Elhunyt Tom Sizemore (Infostart)
Az amerikai színész agyi aneurizmával került kórházba két hete.
márc. 6
0:19
Soha nem látott fotó került elő Szulák Andreáról (Blikk)
Nosztalgikus hangulatba került Szulák Andrea: a Hotel Menthol című musical premierjéről készült fotót mutatott közösségi oldalán rajongóinak a színésznő, melyen régi kollégáival, Böhm Györggyel és Kocsmáros Györggyel látható.
márc. 6
0:21
Kovács Lajos a mentális gondjairól vallott: rászokott a gyógyszerekre, zárt osztályra került (Blikk)
Kovács Lajos ritkán enged betekintést a magánéletébe, de most élete mélypontjáról is őszintén vallott.
márc. 6
0:23
Oroszországba utazna dolgozni Kero: „A helyzet nem egyszerű” (Blikk)
Kerényi Miklós Gábornak öt országban mintegy 12 rendezését játsszák a színházak, így többek között Oroszországban is folyamatosan futnak az előadásai. KERO ugyanakkor egy éve nem tudott kiutazni a kollégáihoz, csupán az internet segítségével lát bele a munkafolyamatokba.
márc. 6
0:27
Megvan a győztes: ő nyerte a Való Világ 11. évadát és a 36 millió forintot (Blikk)
Vasárnap véget ért a Való Világ 11. évada.
márc. 6
1:09
Időközi polgármester-választás Somogy vármegyében: független jelölt lett a befutó (Blikk)
Bontovics Balázs független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a Somogy vármegyei Kaposhomokon vasárnap.
márc. 6
1:27
Csonka András alig várja a tavaszt: „Az ember hangulatára rátelepszik a napsütés hiánya” (Blikk)
Bár télen született, utálja ezt az évszakot a népszerű Pici, aki alig várja, hogy végleg kitavaszodjon.
márc. 6
2:03
Akkor és most: 8+1 csillag a 90-es évekből, akire ma már rá sem ismernél talán (Joy)
Több mint 30 éve annak, hogy beköszöntött a 90-es évek: egy olyan évtized, amit még most sem szívesen engedünk el, így örömmel ragadjuk meg a nosztalgia minden apró lehetőségét.
márc. 6
2:07
Híres leszbikus nők, akik egykoron férfihoz mentek feleségül (Joy)
A szerelem bár néha tesz egy kis kerülőt, de idővel mindig célba ér!
márc. 6
3:27
Te felismered régi fotóikon őket? Híres nők a plasztikai műtétek előtt (Joy)
Irigykedve nézzük ezeket a tökéletes szépségeket, vágyakozunk a gyönyörű orruk vagy éppen az érzéki szájuk után, miközben azért nem minden úgy van, ahogy azt először gondolnánk!
márc. 6
4:21
Napi csillagjóslás – március 6: a Kosnak katasztrofálisan indulhat a hete, de a Skorpiónál is egy borzalmas széria veheti kezdetét (Promotions)
A Bikára elég könnyen rá tudják ragasztani mások a negatív energiákat, míg a Ráknak nagyobb kockázatot kell vállalnia a győzelemért.
márc. 6
4:21
Milliomos lett vasárnap VV Kriszti, ő nyerte meg a 36 milliót (AC News)
A szőke lány mindent vitt: sikert, pénzt, csillogást…
márc. 6
4:51
Honnan ered Süsü, a sárkány neve? Több százezer magyar fog megdöbbenni az igazságon (Promotions)
Magyarország kedvenc sárkánya egy olyan dologról kapta a nevét, amire nem is gondoltál volna.
márc. 6
4:51
Felgyújtotta a bolond ördögűző asszony a pápai templom oltárát (AC News)
Rettegnek a hívők Pápán: egy zavart elméjű nő tüzet rakott az oltáron, a káplán oltotta el.
márc. 6
4:57
Felgyújtotta egy bolond ördögűző nő a pápai templom oltárát (AC News)
Rettegnek a hívők Pápán: egy zavart elméjű asszony tüzet rakott az oltáron, a káplán oltotta el.
márc. 6
5:15
Nagy repülés után egy villa kerítése állította meg a két Ferrarit (Infostart)
Az útpadka dobta meg a nagy sebességgel közlekedő szupersportkocsikat.
márc. 6
5:39
III. Károly király most kivételesen kicsit sem örült annak, hogy fotózzák őt (Promotions)
III. Károly király elég morcosan néz ki ezeken a friss lesifotókon.
márc. 6
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: úgy alakul a szerelmi életed, ahogy szeretnéd? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
márc. 6
6:51
Felpaprikázós nehéz kvíz: az átlag emberek nem tudják mind a 10 kérdésre a választ - de te igen? (Promotions)
Lehet, hogy a kvíz végére nagyon mérges leszel? Á, rá se ránts, ez csak tanulás.
márc. 6
6:57
Való Világ 11: Kriszti nyerte a játékot, 36 millió forinttal lett gazdagabb (SzMo)
Melinával és Ricóval jutott a döntőbe. Végül a szavazatok több mint 60 százalékával húzta be a győzelmet.
márc. 6
7:21
Saját zöldségesboltjában dolgozik Szabó Gyula özvegye (Blikk)
Zöldségest nyitott Szabó Gyula özvegye, Pálma, illetve a fia, Gyuszkó. A lakókörzetüket nem hagyták el, az utcájukban árulják a finomságokat Budafok-Tétényben. Természetesen a lánya, Szabó Zsófi is ide jár vásárolni a kisfiával, Mendellel.
márc. 6
7:21
Napi horoszkóp: Izgalmas változás vár - március 6. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
márc. 6
7:27
Kína vérfagyasztó lépést tett a harmadik világháború felé (Promotions)
Hihetetlen és sorsdöntő jelentőségű üzenetet szavazott meg a kínai kormány
márc. 6
7:45
Dráma zajlott Nagytarcsánál, egy 4 hónapos baba életéért ment a versenyfutás (Infostart)
Egy 4 hónapos kisfiú életéért küzdött az édesapa és hamarosan érkeztek a mentők is.
márc. 6
7:57
Németország röhejes döntést hozott a szépségversenyükkel kapcsolatban (Promotions)
Gyakorlatilag kiherélték a szabályokat.
márc. 6
8:21
Ez az oka, ha folyton a zsíros ételeket kívánod meg (Glamour)
Te is érezted már azt, hogy folyamatosan zsíros ételeket kívánsz? Ha igen, jó ha tudod, hogy ez a sóvárgás bizonyos mértékig szinte biztos, hogy nem rajtad múlik. Egy kutatás ugyanis arra enged következtetni, hogy ez a fajta kívánósság nem ahhoz kötődik, milyennek találod egy adott étel ízét, vagy hogy születésedtől kezdve mennyire kedveled ezeket
márc. 6
8:27
Megalázó helyzetbe került Majka a stúdióban: "Dögöljek meg, ha még egyszer idejövök" (Blikk)
Igencsak kellemetlen helyzetbe került tegnap este Majka: a közismerten nagy Manchester United-szurkoló rapper a stúdióban volt kénytelen nemcsak végignézni csapata 7-0-s vereségét a Liverpooltól, de az összecsapás után még értékelnie is kellett a látottakat.
márc. 6
8:27
Steven Spielberg elszólta magát? Hatalmas dolgokat titkol az amerikai kormány szerinte, és azt mondja, ezekről tudnunk kéne (Promotions)
Nem légből kapottak az UFO-s filmjei?
márc. 6
8:33
A vécéből kellett kimenteni Dollyt egy fellépése előtt (SzMo)
Próbált menekülőutat keresni, de nem volt mit tenni. Végül az ajtókeretet kellett kivésni, hogy az énekesnő kiszabadulhasson a mosdóból.
márc. 6
8:57
Majdnem beindult egy szülés a Cápák között stúdiójában (Promotions)
A befektető attól félt, hogy szülni fog.
márc. 6
9:21
Így árulja el az arcod, elég vizet ittál-e (Glamour)
A vízfogyasztás létszükséglet, ezzel a ténnyel mindenki tisztában van. A megfelelő folyadékmennyiség azonban nemcsak az életminőségen, hanem a külső megjelenésen is képes javítani. Nézzük, hogy maradj hidratált a lehető legszebb formádért!
márc. 6
9:27
Rendőrt hívtak Alekoszra, csapatostul vonultak ki az izomceleb miatt (Promotions)
8 rendőrnek kellett megfékeznie Alekoszt. A görög botrányhősnél elszakadt a cérna.
márc. 6
9:39
Jógával a kiegyensúlyozott ciklusért? Igen! (Glamour)
A menstruáció és a testünkben zajló hormonális változások sokszor nem könnyítik meg a mindennapokat. Míg egyes nők a nehéz napokon szeretnek bekuckózni, addig mások gondtalanul szeretnék élvezni a megszokott napi rutinjukat. Hívd segítségül a jógát a nehéz napok legyőzésére!
márc. 6
9:51
Tudatos döntések 2023-ban: kezdd apró lépésekkel az életmódváltást (Glamour)
Átlagosan minden második ember tesz egy vagy több kisebb-nagyobb horderejű fogadalmat újévkor – azonban nagyjából ugyanekkora azon célkitűzések aránya is, amelyek aztán minden igyekezet ellenére rövid időn belül megfeneklenek. Mit tehetünk azért, hogy az év végén meghozott fogadalom ne csak január végéig tartson, hanem az óhajtott megújulás valóban
márc. 6
9:57
Nagyot húzott a Burger King: bevezetik a korlátlan fogyasztást (Promotions)
Jön az egyél, amennyi beléd fér a Burger King-ben is.
márc. 6
10:03
Aljas módon, brutális csapdákkal ölnék a vadászok a kutyákat (AC News)
Sunyi módszerrel leckéztetik a puskás emberek a kutyásokat.
márc. 6
10:09
Tóth Andi bekeményít a Sztárban Sztárban: „Szigorúbb leszek. Azért ülök itt, hogy zsűrizzek!” (SzMo)
Az énekesnő Tarjányi Zsófi kiesése után döntött így.
márc. 6
10:27
Ukrajna megszűnik létezni? Gyarmatosíthatják a megtámadott országot (Promotions)
Ha ez megtörténik, akkor Ukrajna hamarosan orosz-amerikai gyarmat lesz.
márc. 6
10:33
Sztárban sztár: Nemazalány esett ki a versenyből (SzMo)
Halastyák Fanni mellett Kiss Ernő Zsolt került a veszélyzónába, végül a nézők szavazati alapján a színész folytathatta a műsort.
márc. 6
10:39
Imádjuk érte: A The Last Of Us csillaga nyíltan kiállt a melegek és a transz emberek közössége mellett (Joy)
Pedro Pascal támogatását fejezi ki az Lmbtq közösség igazi szövetségeseként.
márc. 6
10:45
Megrázó lesifotók készültek a demenciában szenvedő Bruce Willisről (Promotions)
Bruce Willis komoly betegséggel küzd, a családja mindenben támogatja őt.
márc. 6
10:51
5 tipp a konyhai hulladékok hasznosításához (Blikk)
Íme néhány ötlet a konyhai hulladékok hasznosításához, amivel akár pénzt is spórolhatunk.
márc. 6
10:57
Kezdődik a hét - baleset miatt beállt az M0-s (AC News)
Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki hétfő reggel az M0-s autóúton, Ecser térségében. Sérült is van.
márc. 6
11:09
Majka élő adásban került megalázó helyzetbe: „Dögöljek meg, ha még egyszer ide jövök” (Femcafe)
Tegnap este Majka roppant kellemetlen helyzetbe kerólt a Spíler1 stúdiójában, méghozzá élő adásban.
márc. 6
11:09
Hogyan „dubajoznak” a magyar celebek? Kembe Sorel most elárulta (SzMo)
A színész ugyanakkor azt mondta, neveket csak akkor mond, ha fizetik neki a perköltséget.
márc. 6
11:09
Igazi szexbomba volt Sydney van den Bosch elődje a Szerencserékben (Promotions)
Rá sem ismerni ma az egykor betűforgatóra.
márc. 6
11:21
Károly király végre meglépte, amit mindannyian vártunk (Glamour)
Hónapok óta mennek a találgatások, hogy vajon Meghan Markle és Harry herceg ott lesz-e Károly király koronázásán. Már egy ideje azt suttogják, hogy borítékolható, hogy a pár meghívást kap az eseményre, de végre itt a bizonyíték is: megérkezett a hivatalos meghívó.
márc. 6
11:21
„Dögöljek meg, ha még egyszer ide jövök” – kellemetlen helyzetbe került Majka a Spíler1 stúdiójában (SzMo)
A zenész a meccs előtt azt fejtegette, hogy szerinte a Manchester United a legjobb formában lévő csapat Európában. Végül az együttes 7-0-ra kikapott a Liverpooltól.
márc. 6
11:27
Saját nagyanyját is átverte a vecsési csaló (AC News)
A 30 éves vecsési nő a családját sem kímélte: internetes csalásokkal legalább ötven embert átvert, köztük a saját nagyanyját is csőbe húzta.

Keresés