Amerikai vezető keresztény értelmiségiek előtt tartott előadást a magyarországi politikáról, annak keresztény alapjairól vasárnap az USA-ban tett látogatása első napján a magyar köztársasági elnök New Yorkban.
Uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én, kedden – tudatta a Miniszterelnökség közleményben az MTI-vel vasárnap.
A menstruáció és a testünkben zajló hormonális változások sokszor nem könnyítik meg a mindennapokat. Míg egyes nők a nehéz napokon szeretnek bekuckózni, addig mások gondtalanul szeretnék élvezni a megszokott napi rutinjukat. Hívd segítségül a jógát a nehéz napok legyőzésére!
Tavaly ősszel már a harmadik évad került képernyőre a TV2 nagy sikerű utazós realityjéből, az Ázsia Expresszből. A Nemazalány és Szlépka Armand győzelmével záruló szezon minden korábbi rekordot megdöntve, kiemelkedő nézettséget hozott, így nem meglepő, hogy folytatódik a produkció.
Amerikai vezető keresztény értelmiségiek előtt tartott előadást a magyarországi politikáról, annak keresztény alapjairól vasárnap Egyesült Államokbeli látogatásának első napján a magyar köztársasági elnök New Yorkban.
Kedvező hangulatban indul a nap az európai tőzsdéken, a BUX felülteljesít a nemzetközi átlaghoz viszonyítva, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában is folytatódhat az emelkedés. Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét eleje, idehaza a hazai fogyasztás januári alakulását ismerhettük meg, amely számottevő viss
Átlagosan minden második ember tesz egy vagy több kisebb-nagyobb horderejű fogadalmat újévkor – azonban nagyjából ugyanekkora azon célkitűzések aránya is, amelyek aztán minden igyekezet ellenére rövid időn belül megfeneklenek. Mit tehetünk azért, hogy az év végén meghozott fogadalom ne csak január végéig tartson, hanem az óhajtott megújulás valóban
Újdonságok várják a kis nézőket március 6-ától a Tv2 Kids-en. Magyarország népszerű gyerekcsatornája ezúttal sorozatfronton erősít, hétfőtől minden hétköznap délután és este a legkedveltebb mesék lesznek képernyőn. Az Azúrkék nyomok és te című fantasy sorozat mostantól hétköznap 15.40-től látható a Tv2 Kids csatornán. Ebben Azúr, a kedves kutyus
Az utóbbi években újra divattá vált a videojátékokból mozit vagy sorozatot készíteni. A filmipar lassan újra felfedezi magának a videojátékokat, hiszen millió remek történet van, ami a mozivásznon is jól működne, ha megfelelő formában tálalják. Jó példa erre az Uncharted és a The Last of Us, illetve pocsék példa a Resident Evil. A napokban kiderült
A nagy kiadók kompenzációt várnak, amiért az általuk előállított tartalmakon tanítják be az MI-chatbotokat, és olyan üzleti modelleket keresnek, amelyek nem szolgáltatják ki őket a technológiai vállalatoknak.
Általános iskolás csapatoknak szól a Nemzeti Botanikus Kert alkotópályázata: növényneveket tartalmazó verseket, mondókákat vagy más irodalmi műveket kell keresni, bemutatni a benne szereplő növényeket. Az A1 méretű tablókat május 5-ig lehet beadni. A lényeg a közös munka és a számítógépes technika mellőzése.
Amikor Neil Armstrong amerikai űrhajós 1969. július 21-én elsőként lépett a Hold felszínére, Houstonban 22:56, Párizsban 05:56, Moszkvában 07:56, Tokióban 13:56 volt. De hány óra volt a Holdon?
A Xapo letétkezelő bejelentette, hogy partnerségre lépett a Lightsparkkal és integrálta a gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat kínáló Lightning Networköt. Az
71 éves korában elhunyt Gary Rossington, a Lynyrd Skynyrd gitárosa és alapító tagja. Rossington túlélte azt az 1977-es repülőgép-szerencsétlenséget is, amelyben több zenésztársa is meghalt.
Az idei évben a magas élelmiszerinfláció miatt nagyobb lehet a boltbezárások üteme, mint korábban - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Növekedés.hu-nak. Az üzleteknek komoly gond, hogy a kiskereskedelmi forgalom esik.
A Basf Se globális vegyipari és növényi vetőmagokat gyártó vállalat leállítja a hibrid búza fejlesztését Észak-Amerikában, miután a vetőmagkísérletek eredményei nem érték el a fejlesztési célokat – közölte a vállalat.