2023. március 4. szombat

márc. 4
19:39
Az RTL bejelentette a gigameglepetését, és tengernyi magyar fogja újra megnézni ezt a műsort (Promotions)
Az RTL több mint 20 évet megy vissza az időben, rengeteg néző nagy örömére.
márc. 4
19:39
Bartus László: A “békegalamb” Orbán a gyilkos keresztes lovagok utódja Jeruzsálemben (Mandiner)
Benjamin Netanjahu személyében a zsidóságnak is van egy fasiszta vezetője.
márc. 4
19:45
Álkokainnal vertek át az ausztrál hatóságok egy mexikói bűnbandát (Telex)
Minden idők legnagyobb drogfogása történt Ausztráliában. Egy évre elegendő kokaint találtak a rendőrök.
márc. 4
19:51
Nézze, kivel találkozott Novák Katalin (ATV)
Budapesten “régi barátokkal“ találkozott  - írta a köztársasági elnök, fotót is posztolt.
márc. 4
19:51
Névtelenül lehet majd bejelentést tenni az ellen, aki kétségbe vonja, hogy az apa férfi, az anya nő (SzMo)
A kormány úgy véli, hogy azért szükséges ez a változtatás, mert így – mint fogalmaztak – a magyar életmód megvédésével kapcsolatos bejelentéseket is az új szabályok szerint lehessen megtenni.
márc. 4
19:51
Ötös lottó: szinte egész Magyarország lottólázban égett a 3,135 milliárd forintos főnyeremény miatt – mutatjuk a nyerőszámokat (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 9. hét ötös lottó számsorsolását Magyarországon. Lássuk, hogy Fortuna kegyes volt-e hozzád!
márc. 4
19:51
A civilek menekülnek Bahmutból, ahogy az oroszok közelednek (Helló Magyar)
Bahmut városába folyamatosan nyomulnak be az orosz egységek és az utolsó kitartó lakosok is kénytelenek már menekülni.
márc. 4
19:51
A Ferrari elengedte a Red Bullt és inkább a dobogót védi, azaz Alonsóra és a Mercedesre figyel (Racing)
A gumispórolás Leclerc szerint jó döntés volt, de nem azért, mert így nagyobb esélyük lesz harcba szállni a győzelemért.
márc. 4
19:57
A csehek a harcok helyett inkább a tárgyalásoknak örülnének (Infostart)
Ennek megfelelően a prágai kormányzat is változatlanul elkötelezett Ukrajna mellett.
márc. 4
19:57
Harminc éve eltűnt Amerikában egy nő, most előkerült Puerto Ricóban (Telex)
A nő eltűnése idején arról beszélt, hogy Puerto Ricóba akar menni, ahol meleg van.
márc. 4
20:03
Üzent a rezidensszövetség az ügyelet-kérdésben (ATV)
A kórházi rezidensorvosok esetében is csak önkéntes lehet a háziorvosi ügyeletekben való részvétel, a képzésüket töltő fiatal orvosok nagyobb kiszolgáltatottsága miatt a nyomásgyakorlás minden formájától tartózkodni kell - közölte a Magyar Rezidens Szövetség szombaton az MTI-vel.
márc. 4
20:03
Pár egyszerű trükk, amivel elkerülheted a kínzó jetlaget (Hamu és Gyémánt)
Bár az utazás lehetősége ajándék, jetlag nélkül még jobb lenne. Szerencsére van néhány olyan módszer, amire az utazók esküsznek, és amit te is könnyen kipróbálhatsz.
márc. 4
20:03
Törvényben biztosítják, hogy több nő legyen vezetői pozíciókban (Demokrata)
Spanyolországban törvényben fogják biztosítani, hogy kiegyenlítettebb legyen a nők és a férfiak aránya.
márc. 4
20:03
Hihetetlen videón, ahogy népes szarvascsorda szalad keresztbe az M1-es autópályán (Mandiner)
Szerencsére nem történt baleset.
márc. 4
20:15
Fejlesztette hűtő- és tárolókapacitását a Szentes-Frigo Kft. (ProfitLine)
A Szentes-Frigo Kft. 275 millió forint támogatásból bővítette, korszerűsítette eszközparkját, és új hűtéstechnológiát telepített - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
márc. 4
20:15
Aqua and more Podcast – harmadik adás (AQUA)
Az Aquamagazin műsora a RadioCafén: hajózás, téli sportok, utazás, kaland! Harmadik adás: 2022. december 8. Szabó Gál András – Villám Géza A beszélgetés elején tisztáztuk, hogy honnan ismerhetik őt a különböző generációk tagjai. És ott volt az „Ejtőernyős tehén szakosztály”, mint kultikus elem. Megtudhattuk, honnan jött a Budapest-Bamako rally ötle
márc. 4
20:15
Vona Gábor: Úgy értelmezem a háborút, hogy Kína teszteli a Nyugatot Oroszországgal (Mandiner)
Új nézőpontot vitt az orosz-ukrán háború értelmezésébe a Második Reformkor Alapítvány alapítója.
márc. 4
20:17
Itt az R.M.N.: új román film a székelyek, románok és migránsok konfliktusairól (Mandiner)
A R.M.N. egy jó film; film és társadalomrajz, fiktív köntösben. Christian Mungiu rendező elképesztően sokrétegű filmet hozott Kelet-Európa jellemző problémáiról: benne van az örök szociális feszültség, az elvándorlás és a szétszakadt családok keserűsége, a nyomor, a feudálkapitalizmus helyi ízvilága, még apró, véletlen kikacsintásként az uniós forr
márc. 4
20:21
Szakértő: Ha a tantestületek mozgástere csökken, annak a tanulók láthatják a kárát (ATV)
Élesen bírálják a pedagógus szakszervezetek a társadalmi vitára bocsátott, közoktatást érintő jogszabálytervezeteket. A kormány megszüntetné a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát, és a tantestületek súlya is csökkenne. A szakértő szerint ha csökken az autonómia, azzal a fiatalok sem járnak jól.
márc. 4
20:21
A Facebook hamarabb tudja meg, hogy gyereket vársz, mint te magad (Glamour)
Vannak jó oldalai annak, hogy a telefonunk vagy a használt alkalmazásaink, sőt az adatelemző cégek tudnak rólunk ezt-azt. Mindenki örül, ha olyan termékre kap kedvezményes kupont, amit valóban szokott vásárolni, ha egy-egy hirdetés valóban segíti a vásárlást, vagy ha a telefonunk pontosan tudja, hol vagyunk, és a környéken ajánl helyeket. De ennek
márc. 4
20:21
Medvegyev: Ha a fritzek harckocsigyárat építenek Ukrajnában, tűzijátékkal fogjuk megünnepelni! (Mandiner)
Az egykori orosz miniszterelnök szerint mindössze a kijevi rezsim „primitív trollkodásáról” van szó.
márc. 4
20:21
5+1 biztos jel arra, hogy nem „ezt” az autót keresed (Autószektor)
Előre bocsátom: ez egy erősen szubjektív vélemény cikk. Nem is lehet más, hiszen tuti recept erre nem létezik, mégis, a használtautók vásárlás előtti átvizsgálásában eltöltött több mint 10 év alatt annyi tapasztalat gyűlt össze, hogy ez alapján erős előítéleteim alakultak ki bizonyos hirdetéstípusok és információk láttán, amelyet, úgy éreztem, idej
márc. 4
20:27
Start előtt a nemzetközi agressziók kivizsgálásával foglalkozó központ (Infostart)
És létrejön a nemzetközi bűnügyi bizonyítékok adatbázisa.
márc. 4
20:33
Valaki a Jokerrel kaszált, a többiek 3,3 milliárdra várnak - nyerőszámok, nyeremények (Infostart)
A Szerencsjáték Zrt. közzétette a 9. heti ötös lottó és Joker számsorsolás eredményét.
márc. 4
20:33
Észrevette a macska a babát a kiságyban, amit ezután tett, megolvasztja a szíveket (Femcafe)
Baba érkezett a családba, a Lola nevű cica pedig először találkozott vele: a gazdik videóra vették a nagy barátság kezdetét.
márc. 4
20:39
Bekeményít az Európai Unió: jövőre fizetni kell a harmadik országbeli állampolgároknak, ha az EU-be akarnak utazni (ATV)
2024-től kizárólag vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel léphetnek majd be harmadik országbeli állampolgárok az EU területére.
márc. 4
20:39
Közösségi médiás posztja után vizsgálatot indított az NBA a sztárjátékos, Ja Morant ellen (444.hu)
A Memphis Grizzlies sztárjátékosa Instagram-oldalán élőben közvetítette, hogy egy klubban egy fegyvernek látszó tárgyat tart a kezében. De nem ez az egyetlen balhé a játékos körül.
márc. 4
20:39
Diana hercegnének képzeli magát, és a melleit mutogatja az idősödő nő (Promotions)
Azért emiatt támadások is érik, hogy ezzel erősen meggyalázza Diana hercegné emlékét.
márc. 4
20:39
Ahová mentőcsapatok helyett szinte csak a holttestek érkeztek az első napokban (Telex)
Szíria északnyugati részét ugyanúgy telibe kapta a február eleji, a két országban összesen több mint 50 ezer halálos áldozatot követelő földrengés, mint Törökországot, mégsem fogott össze a régió megmentéséért a világ. Mi lehet az oka a mostoha bánásmódnak?
márc. 4
20:45
Kínai cégek váltották a nyugati márkákat Oroszországban (Infostart)
Okostelefontól autóig terjedő termékpalettán kellett megoldást találni a hiányra - nem csak orosz cégek nyertek nagyot.
márc. 4
20:45
Beleálltak az orvosi ügyeleti rendszer vitájába a rezidensek is: ez jelentene megoldást a helyzetükre (Pénzcentrum)
A kórházi rezidensorvosok esetében is csak önkéntes lehet a háziorvosi ügyeletekben való részvétel, a képzésüket töltő fiatal orvosok nagyobb kiszolgáltatottsága miatt a nyomásgyakorlás minden formájától tartózkodni kell - közölte a Magyar Rezidens Szövetség szombaton. A szervezet azt írta, a helyi ügyekben a legfontosabb, hogy az érintettek döntés
márc. 4
20:45
Videó: Egy ló is megjelent a Strade Bianche kerékpárversenyen, egy ideig még a mezőnyt is vezette (SzMo)
A megrémült állat végül felbukott, miközben a mezőny szerencsésen kikerülte.
márc. 4
20:45
Bakondi György: szóródik a migrációs nyomás (Demokrata)
Már több mint 17 ezer határsértőt fogtak el a magyar határon az idén.
márc. 4
20:45
Sokkal gyakoribb lehet az arcvakság, mint gondoltuk (Hamu és Gyémánt)
Vannak, akik egész életükben a developmental prosopagnosiának (fejlődési arcvakság) nevezett rejtélyes állapottal küzdenek, amelyben az ismert arcok ismeretlennek, míg az idegenek arca kínzóan ismerősnek tűnik. Sőt vannak, olyanok is, akik még saját magukat sem képesek felismerni a tükörben.
márc. 4
20:51
Itt vannak az ötös lottó és a Joker nyerőszámai, valaki nagyot nyert (SzMo)
Nézd meg, hátha te vagy a szerencsés nyertes.
márc. 4
20:57
Törvényben biztosítanák, hogy több nő legyen vezető pozícióban Spanyolországban (444.hu)
„Ha a nők alkotják a társadalom felét, akkor jogosultak a politikai és gazdasági hatalom felére is” – mondta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.
márc. 4
21:15
Bővíti klinikai kutatóprogramját az MSD Pharma Hungary (ProfitLine)
A Szegedi Tudományegyetemmel (Szte) együttműködve bővíti elsősorban a daganatos megbetegedések kezelésére irányuló klinikai kutatóprogramját az MSD Pharma Hungary Kft. - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
márc. 4
21:15
A 70-es évek ikonikus frizuratrendje újra tarol: százszor menőbb most, mint régen (Femcafe)
A megjelenést a 70-es évek ihlette, és már a legnagyobb sztárok is jóváhagyták, köztük Emily Ratajkowski, Cardi B és Khloé Kardashian is.
márc. 4
21:15
Ismét százezres tüntetés volt Tel-Avivban az igazságügyi reformtervezet ellen (Telex)
Izrael több más városában is tízezrek vonultak az utcára.
márc. 4
21:21
„Imádtam a barátnőmet, mégis lefeküdtem egy másik lánnyal, de van rá magyarázatom” (Glamour)
A fenti idézet egy férfi ismerősömtől származik. Amikor elmesélte a sztorit, már készültem, hogy szenvedélyesen lesöpröm az asztalról minden érvét, mert a szerelem az szerelem, a megcsalás pedig megcsalás. Márpedig a rózsaszín köd és a gyomorban repkedő pillangók nyomokban sem tartalmaznak olyan repedéseket, ahova beteheti a lábát egy harmadik. Vag
márc. 4
21:33
Hatalmas aszteroidák zúgtak el a Föld mellett, a tudósok aggódva figyelnek (SzMo)
A szakemberek attól tartanak, hogy ha a pályájuk megváltozik, akkor akár a bolygónkba is becsapódhatnak.
márc. 4
21:39
Győzött és visszaállt az élre a Bayern München - eredmények (Infostart)
A címvédő 2-1-re győzött Stuttgartban a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén.
márc. 4
21:39
A magyarok döntöttek, hogy visszafogadnák-e a Liu testvéreket - érdekes eredmény született a szavazáson (Promotions)
Fájdalmas ráébredés volt, amikor a kínaiak megvették az olimpiai bajnokainkat, ám most őket érte a hidegzuhany
márc. 4
21:45
Bakondi György: szóródik a migrációs nyomás (Demokrata)
Már több mint 17 ezer határsértőt fogtak el a magyar határon az idén.
márc. 4
21:51
Fordulat iráni részről az atomtárgyalásokon (Infostart)
Jelentős eredményről tett bejelentést Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója Bécsben.
márc. 4
21:51
Bahmut a bukás szélén (HírTV)
Szinte teljesen körülzárták Bahmutot az orosz csapatok, a város védelme azonban továbbra is kitart.
márc. 4
21:57
Százfős cellákban két vécé, megtelik a 40 ezres óriásbörtön Salvadorban (Telex)
A börtönben drámai viszonyok uralkodnak, az elítéltek zöme a két legnagyobb rivális bandához tartozik.
márc. 4
22:03
IndyCar: Grosjean szerezte meg a pole-t St. Petersburgben, Kirkwood autót tört (USAracing)
Egyik szeme sírt, a másik viszont nevetett az Andretti Autosportnak a szezonnyitó Gp of St....
márc. 4
22:03
Könnyen jött, könnyen ment – 3 uralkodó, aki viccesen rövid ideig volt hatalmon (Hamu és Gyémánt)
A hatalom afrodiziákum. Sokan törekszenek rá, de nem mindenki kaphatja meg, akiknek azonban sikerül megszerezniük őrülten őrzik. A hatalom azonban néha közel sem tart olyan sokáig, mint ameddig a birtoklója szeretné, és túl hamar véget érhet, olykor drámai módon. Íme 3 vezető, akik rendkívül rövid ideig uralkodtak.
márc. 4
22:03
IndyCar: Grosjean szerezte meg a pole-t St. Petersburgben, Kirkwood autót tört (Racing)
Egyik szeme sírt, a másik viszont nevetett az Andretti Autosportnak a szezonnyitó Gp of St....

Keresés