Egyelőre még mindig nem talált kielégítő megoldást a magyar kormány az uniós források utalását blokkoló európai bizottsági követelmények esetében, de az Erasmus- és Horizont-programokat blokkoló összeférhetetlenségi kritériumoknál sem történt előrehaladás. Eközben Brüsszel érthetetlennek tartja az egyeztetések párbeszédein elhangzott vállalások és
Európa-szerte legalább 17 000 helyszín szennyezett soha le nem bomló vegyi anyagokkal, ezek közül több mint 2100 helyen olyan magas ez a szint, hogy az emberi egészségre veszélyesnek minősül írja a Tudatos Vásárlók a napokban megjelent Forever Pollution Project kutatás alapján. Esztergom, Budapest, Szigetszentmiklós, Dunaújváros, Szeged, Kalocsa né
Május 16-án lesz ötvenéves a Tisza-tó. Háromrészes sorozatunkban bemutatjuk a tározó létrehozását, működését és mai állapotát. Gróf Széchenyi István volt az, aki a Tisza szabályozását kezdeményezte, Vásárhelyi Pál pedig megtervezte a folyamatot. Széchenyi egyik külföldi útja során Franciaországban látta azt, hogy az ott élők a vízszabályozásnak kös
Millie Bobby Brown a generációja egyik legnagyobb ikonjának számít, aki kilenc éves kora óta szerepel a kamerák előtt. Az évek során ragyogó tehetségével egyre nagyobb hírnévre tett szert, ráadásul rengeteg területen – köztük a szépségápolásban – is kipróbálhatta magát.
E-autó a töltőállomáson Fotó: Volkswagen A megkérdezettek mindössze 23 százaléka fontolgatná elektromos autó vásárlását. Egy felmérés szerint az akkumulátoros autót nagy fenntartásokkal fogadják Németországban. A Német Tudományos és Technológiai Akadémia számára készített allensbachi felmérés szerint a többség meg van győződve arról, hogy a követk
Eljött az éves „újraindítás” ideje, a böjtben lehetőséget kapunk, hogy elengedjük, ami már nem használ nekünk – testben, lélekben egyaránt. Ebben pedig a gyógynövények segítségünkre lehetnek.
A kriptovaluták talán szenvednek ugyan, de a blokklánc él, óriási fejlesztések vannak és divatos maradt a Web3-narratíva. Mi is az, és hova vezethet? Milyen gyarló emberi tulajdonságokra épül?
Az 1995-ös ORB szezon is a Salgó Rallyval kezdődött, ahol több meglepetés is született. Élete első élvonalbali versenyén dobogón zárt Szeleczky Tamás, míg Érdi Tibor legyőzte Ranga Lászlót.
Az ukrán katonák próbálnak segíteni a lakosok kimenekítésében, ami nyugati elemzők szerint szintén az ukrán kivonulás előkészületeinek jele - írja a 24.hu.
Aki vonzódik a veteránokhoz, de nem bajlódna a régi technikával és kerülné a szinte beszerezhetetlen alkatrészek vadászatát, azoknak kínálnak megoldást
Sokan attól féltek, hogy a gázáremelés hatására a szennyező szén felé fordulnak az országok. Heteken belül jöhet azonban a következő pofon a világnak klímaügyben.
Már lehet jelentkezni a tavaszi Erzsébet-táborokba - tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szombaton. Azt írták: a tavaszi osztálykirándulásokra érkező iskolásoknak május 15-től június 9-ig ad otthont a megújult zánkai Erzsébet-tábor, ahová a jelentkezés már elkezdődött. A Balaton-parti táborozásra négy héten át, háromn
Egyre sürgetőbb tényező a mezőgazdasági technológiák megújítása. A természetes tartalékain, az innovációk jó felhasználása ma már alapja az eredményes gazdálkodásnak. Ezt a témát járta körül a közelmúltban tartott VII. Pest megyei Szakmai Nap, amely a tápanyag gazdálkodásról szólt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A bőrben lezajló folyamatok rendkívül komplexek, ezért a bőrápolásnak is ehhez kell igazodnia, ha tartós és látványos eredményt szeretnél elérni. Kövesd ezt a 7+1 lépést a megfelelő kozmetikumokkal és éveket tagadhatsz majd le a fiatalos bőrképednek köszönhetően!
Minden kromoszómánk végéhez egy apró, lassan égő „biztosíték" kapcsolódik, és ahogy természetes módon öregszünk, minden egyes sejtünk egyre többet veszít ebből az életet adó vonalból.
Az USA stratégiai ellenfelét amerikai áldozat nélkül gyengíti meg Ukrajna, Németország pedig csak törekszik a vezető szerepre Európában – vélekedett Keith Kellogg, nyugalmazott tábornok a Szenátus szakbizottsága előtt.
Tizenkét helyszínen csaknem negyven programot kínál a 38. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, amelyet március 10. és 25. között rendeznek meg - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be a téma rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Legújabb írásában azt járja körül, mit hoz a tavaszi szerelmi horoszkópunk.
Felfrissített dizájn, a korábbinál színvonalasabb anyagválasztás és a vezetéstámogató rendszerek legújabb generációja jellemzi a felfrissített ID.3-ast. Két és fél évvel a rosszul sikerült piaci bevezetését követően (kezdetben komoly szoftverproblémák sújtották a Golf-jelentőségűnek kikiáltott modellt) kiterjedt modellfrissítéssel érkezik a piacra
Bár nem látszik rajta, tavaly júliusban már 81. születésnapját ünnepelte Paul Anka, aki már több mint fél évszázada a popzene állócsillaga, s olyan slágerek fűződnek nevéhez, mint a You Are My Destiny, az I Love You Baby és a Diana.
Muszáj a gyerekekkel a szexről beszélni, még akkor is, ha netán zavarban van tőle az ember, mert meg kell védeni őket azoktól a tartalmaktól, amik szűretlenül ömlenek rájuk az ineterneten.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/9. heti nyerőszámait, melyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Telitalálatos nem volt a következő héten a várható főnyeremény 3 milliárd 300 millió forint lesz. Ezzel már 19. hete nem született telitalálatos szelvény a lottósorsoláson, így a jackpot már a vala elérhető tíz legmagasabb nyereményösszeg közé jutot
Mióta kiderült, hogy Lagzi Lajcsi halálos betegségre hivatkozva megúszhatja a börtönbüntetését, az internet népe nem bírja magában tartani a véleményét – írja a Bors.