Egyre többen utaznak Magyarországról külföldre nyaralni, az utazási irodák többségének árbevétele már tavaly is meghaladta a járvány előtti utolsó év adatait. Erről Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke beszélt az InfoRádióban.
Egy, a napokban hozott bírósági döntés alapján két lakótelepi focipályát is bezártak Cegléden, sőt, hamarosan le is bontják azokat. A pályák mellett egy-egy lakót zavart a labdapattogás és a zaj, ezért ők – több konfliktus után – beperelték az önkormányzatot... és nyertek.
A Medián decemberi felmérése szerint a 30 év alatti választók között a Mi hazánk a legnépszerűbb párt. Igaz, a legjobban állók hibahatáron belül vannak.
A Belügyminisztérium a pedagógusokat és a teljes köznevelési rendszert érintő jogszabálytervezeteket tett közzé társadalmi és szakmai egyeztetés céljából.
Pénteken 20 órától szombat hajnalig az Üllői úton a népligeti felüljárón mindkét irányban egy sáv járható a híd állapotának felmérése miatt. Szombattól befelé egy, kifelé két sáv járható.
Mélion (másutt: Melion) József vélhetően egy a háborút megörökítő, arról híreket továbbító haditudósító században szolgált – közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóság a Facebook-oldalán.
A családszervezetek fontos partnereink, folyamatosan várjuk az észrevételeiket az ügyben, milyen intézkedésekkel tudná még segíteni a kormány a családokat – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Családszervezetek XI. konferenciáján.
Egyre nagyobb gondot okoz a települések vezetőinek, hogy közmunkásokat találjanak. Surdon például korábban 15 közmunkást is foglalkoztattak, idén azonban már csak egy ember jelentekeztt munkára az önkormányzatnál. A Somogy Vármegyei Alsóbogáton pedig már embert sem tudtak felvenni idén.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Jászai Mari-díjas színész Veiszer Alinda műsorában elmondta, hogy másfél hónapig volt zártosztályon. Szakmailag azt bánja a legjobban, hogy a Hunyadi sorozatban nem kapott szerepet.
Az Országgyűlés elnöke szerint az Európai Unió és a NATO sem a béke irányába tesz lépéseket, hanem az ukrajnai háború eszkalációját növelik. Kövér László a Hír TV Napi aktuális című műsorában péntek este arról is beszélt, hogy a magyar parlamenti delegáció jövő kedden és szerdán tesz látogatást Finnországban és Svédországban a két állam NATO-csatla
Korosztályukban a világ legjobbjai közé tartoznak a magyar diákok, ezt bizonyítják a nemzetközi tudományos diákolimpiákon elért eredmények is – hangsúlyozta a köznevelési államtitkár, aki a 2022-es tudományos diákolimpiákon eredményesen szereplő tanulókat és felkészítő tanáraikat köszöntötte Budapesten.
A hódmezővásárhelyi városi szennyvíztisztító korszerűsítésére a kormány két éve még 6 milliárdot ígért, EU-támogatással tervezték a beruházást, de az Építési és Közlekedési Minisztérium most már nem akar emelt áron 16 milliárdot áldozni erre.
Összefogásra van szükség az önkormányzati választásokon - hangsúlyozta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentett újabb öt, a szocialisták által támogatott polgármesterjelöltet.
Összefogásra van szükség az önkormányzati választásokon - hangsúlyozta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentett újabb öt, a szocialisták által támogatott polgármesterjelöltet.
Óvatosan, kicsit talán remegő kézzel fogjuk meg a tűt, ráhelyezzük a forgó fekete korongra, néhány másodpercnyi sercegés és megszólal a zene. Közben előkúszik a bakelit sajátos illata, mindaz, amit a lemezborító magába szívott az elmúlt évtizedek alatt. Régi műfaj ez, apáink, nagyapáink zenéje, a rajongók azonban nem tűntek el. Sőt, mintha újra fel
Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
A beporzók napjának ünneplését 2018-ban kezdték, mára már egy bejáratott ünnep. A Magyar Természettudományi Múzeum március 11-én egész napos családi programmal készül, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen fontos problémáról van szó.
Mintha csak a sors akarná, hogy elveszítse az életét az a súlyos mentális betegségekkel küzdő fiatalember, aki január elején azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a gyógykezelését végző kórházból megszökve a metrósínekre feküdt Budapesten. Csakhogy a segítség még éppen időben, az utolsó pillanatokban érkezett, így Petróczy Tamás még ma is között
A házelnök szerint Oroszországnak eddig nem volt közvetlen határa a NATO-val, vagy ha mégis, az "elhanyagolható mértékű volt". 1232 kilométert tévedett, az Kecskemét-Tusnádfürdő oda-vissza.
A tavalyi év vége sok család számára hozott izgalmakat, hiszen sokáig nem lehetett tudni, hogy kivezetik-e az olyan népszerű családtámogatásokat, mint a falusi csok, a babaváró vagy az otthonfelújítási támogatás. Így nem csoda, hogy novemberben és decemberben valóságos roham indult a babaváró kölcsönökért, azonban a kormány meghosszabbította a kons
500 forintért ma 1 liter tejet vagy fél kiló kenyeret vehetünk valamelyik olcsó diszkontláncban – az élelmiszerek drágulása Európa-szerte Magyarországon a legnagyobb mértékű, az okok összetettek. Az előrejelzések szerint a drágulás 2023 közepétől fékeződni fog.