A SEED Executive School 9 évvel az alapítása után, egyedüli magyar intézményként kerülne fel a Financial Times, a világ legjobb vezetőképzőit értékelő rangsorába. A régió elhúzott Magyarország mellett: cseh, szlovén, lengyel és török intézmények is szerepelnek azon a listán, amelyet a párizsi központú HEC Paris vezet. A Mol és az OTP által alapítot
A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol - ismertette januári felmérésének eredményeit kedden az MTI-vel az MKIK Gazdaság- és
Budapest főtájépítésze szerint a lombkoronasétány inkább káros, mint hasznos, és már egy polgármester Móricka-rajza alapján is megépíthetik. Egy ilyen építésénél néha fákat kell kivágni, a látogatók pedig ott zavarják a madarakat, ahová eddig el tudtak menekülni. De lehet jól is csinálni, gondos tervezéssel, akadálymentesítve.
Vizsgálatot indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Bencsik András legutóbbi kijelentése miatt. A Demokrata főszerkesztője a HírTV vendégeként méltatta, hogy Ugandában kivégzik a melegeket, ha összeházasodnak.
Ha ön emlékszik a Nagy Cascadia-földrengésre és szökőárra, amely 2001-ben érte el a Csendes-óceán északnyugati részét, van egy rossz hírünk. Illetve inkább jó, mert ez a földrengés soha nem történt meg, hiába keringenek az interneten fotók is a szerencsétlenségről, ez megint a mesterséges intelligencia (MI) műve.
A cukorbetegség már önmagában is komoly kockázati tényezője a szívbetegség kialakulásának. Ha további rizikótényezőkkel kombinálva érinti a betegség a pácienst, akkor még nagyobb az esélye a szív- és érrendszert érintő megbetegedésnek.
Új eszközökkel korszerűsítették 291 millió forint európai uniós támogatásból a kiskunhalasi kórház rendelőintézetének tizenhét szakterületét - közölte a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház az MTI-vel.
A Visa Magyarországon is elindítja globális, női vállalkozókat támogató programját. Öt nyertes magyar vállalkozónő egyenként 2 millió forint összegű támogatást, valamint egy éves mentorálást nyerhet. A kártyatársaság friss kutatása rávilágított a női vállalkozók speciális kihívásaira: a magyar női vállalkozók több mint fele nehezen jut forrásokhoz,
Kiszervezett, közösségi szállítás A szállítmányozók a jövőben igénybe vehetik a magánfuvarozási kapacitásokat. Legyen szó magánszemélyről vagy vezérigazgatóról: bárki részese lehet ennek a járművezetői közösségnek. Persze ez nem azt jelenti, hogy beköszönt a munkanélküli teherautó-flották kora. A sötét hátsó udvarok sem válnak fehér, felmatricázot
Lewis Hamilton szerint sokat változott a Forma-1 az új tulajdonosi kör keze alatt. A brit pilóta elfogadóbbnak és empatikusabbnak tartja most a sportágat. Bernie Ecclestone 40 éven át volt az F1 ura. A 70-es években nyerte meg a küzdelmet az irányítás kapcsán, majd 2016-ban eladta a száguldó cirkuszt a Liberty Mediának. Az első években (2017-2019)
A kriptovaluták onnan kaptak hatalmas pofont, ahonnan talán a legkevésbé volt várható. Az Nvidia amerikai chipgyártó óriásvállalat fogalmazott meg róluk végletekig lesújtó véleményt, annak ellenére, hogy a kriptobányászat a termékei nélkül nem működhetne. A Santa Clara-i cég már inkább az AI-robbanásra és a chatbotokra fogad.
5-8 éves távlatban folyamatosan csökken a magyar almatermő terület. Ráadásul az ültetvények folyamatosan öregszenek: java része már átlépte a 20-23 éves életkort, és 23-25 éves kor körül a teljesítőképesség "rohamosan zuhan" - mondta el az InfoRádióban Apáti Ferenc, a FruitVeb elnöke.
Március 28-án tartott sajtótájékoztatót az eddig foodpanda, de ezentúl foodora néven működő ételfutár cég. Az eseményen a Pénzcentrum is részt vett, itt hivatalosan is bejelentették, hogy a cég nevet vált és foodora néven folytatja tovább. Az átállás április 11-től kezdődik. Lapunk kérdésére az ügyvezető beszélt az elmúlt időszak drasztikus szállít
Amerika-szerte felháborodást kletett, hogy a demokrata elnök az iskolai lövöldözés utáni sajtótájékoztatóján arról kezdett beszélni, mennyire szereti a fagyit.
Bayer Ilona volt a Magyar Televízió első női híradósa még 1985-ben, s bár közel 25 éve visszavonult a szakmától, azóta sem tétlenkedik – ráadásul ma is pont olyan elbűvölő, mint amikor megismerte az ország.
A hónap elején a brit királyi család frissítette weboldalát, hogy pontosítsa Archie herceg és Lilibet hercegnő királyi címét – de úgy tűnik, hogy a művelet során hiba csúszott a gépezetbe.
Mivel a Bitcoin adoptációja semmilyen más technológiával nem összevethetően példátlan ütemben növekszik, a Bitcoin-rajongók és hívők világszerte nemcsak a digitális
2022. IV. negyedévben a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) a szezonális hatások kiszűrésével a negyedéves GDP -7,5 %-a volt - áll a Magyar Nemzeti Bank mai jelentésében. A friss adatok megerősítik azt a várakozást, hogy tavaly év végén még nem nagyon látszódott a külső egye
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2023 januárjában 528 ezer, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 363,9 ezer forint volt. A bruttó átlagkereset 16,1, a nettó átlagkereset 16 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – derül ki a KSH friss, ma közzétett adataiból.
Legfrissebb olaj- és gázipari szektorelemzésében a korábbi 2860 forint után 2950 forintra emelte a Mol célárát az Erste elemzője, emellett Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a szakértő az olajcéget. A rendkívüli osztaléknak köszönhetően a tavalyi sikeres év után 16 százalékos osztalékhozamra számít az elemző.
A Mecsekerdő Zrt. által létesített 500 négyzetméteres Mecsek Discovery Center (MDC) névre keresztelt komplexumban a Mecsek kulturális és természeti világát bemutató kiállítás és erdei iskola kapott helyet. A beruházás keretében…
„Milyen vitáik vannak? Kigúnyolták önöket? Vagy azt mondta a svéd parlament egy tagja, hogy bibibi?” – kérdezte Csárdi Antal a hétfő este 10 után zajló parlamenti vitán.
Nem lesz jó vége annak, ha a kormány és a jegybank egymás ellen ható intézkedéseket hoz – ezt mielőbb meg kell szüntetni. A betétikamat-stop apropóján ez is elhangzott a legutóbbi Klasszis Klubban, ahol ezúttal első alkalommal személyes beszélgetés keretében faggattuk banki szakértőinket. Szó volt még arról, lesz-e elég hitel, milyen kiszorító hatá
Délután három órakor háttérbeszélgetést tart a monetáris politika aktualitásairól Virág Barnabás, az MNB alelnöke – derül ki a jegybank meghívójából. Vagyis a kamatdöntő ülés után immár szokás szerint megszólal a döntés hátteréről az MNB.
2023-ban a legalább 20 főt foglalkoztató cégek 74 százaléka tervez áremelést. Az áremelést tervező cégek túlnyomó többsége már az első negyedévben emelné az árait. A cégvezetők tizede nem vár nyereséget 2023-ban. Negyedük visszaesésre, több mint negyedük viszont növekedésre számít.
Idén másodjára is megrendezésre kerül, fizikai formában, a Watches & Wonders expó. A Baselworld megszűnése után ez a rendezvény vette át a legnagyobb órás kiállítás címet. Itt gyűlnek össze a…
Semmi sem bizonyítja, hogy a két férfi a magyar kormány megbízásából akart hálózatot építeni Brüsszelben. Ugyanakkor a szakportál szerint gyanús az időzítés.
A statisztika szerint Mexikóban négyszer annyi a gyilkosság, mint az USA-ban. A legutóbbi adatok szerint 100 ezer emberre 28 emberölés jut. És gyakori a váltságdíjas emberrablás is.