2023 januárjában 16,1 százalékkal 528 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset Magyarországon, míg a nettó 16,1 százalékkal 363900 forintra emelkedett 2022 januárjához képest. A brutális infláció miatt azonban a reálkereset 7,6 százalékkal csökkent egy év alatt.
Egy napon érkeztek meg a britek és a németek korábban ígért tankjai Ukrajnába. A német védelmi miniszter szerint az Ukrajnába érkezett harckocsik döntő változást hozhatnak majd a háborús fronton.
Idén év végéig meghosszabbítják Spanyolországban és Portugáliában az áramtermelési célú nagykereskedelmi gázra vonatkozó ársapkát, hogy az áramárakat kordában tartsák, az emögötti állami támogatást pedig elfogadja az Európai Bizottság – számolt be a fejleményről Teresa Ribera spanyol energiaügyi miniszter.
Egy síbaleset miatt perli Gwyneth Paltrow-t egy férfi, aki azt állítja, az Oscar-díjas amerikai színésznő még 2016-ban okozott neki súlyos sérülést utahi síelése során. A férfi most a bíróságon azt mondta, "vérfagyasztó sikolyt" hallott nem sokkal az ütközés előtt.
Újabb részlet derült ki a Televíziós Újságírók Díja holnapi gálaestje kapcsán, az esemény és az online közvetítés műsorvezetője Gundel Takács Gábor lesz. Idén 14 kategóriában hirdetnek majd győztest. (kiemelt fotó: Televíziós Újságírók Díja) Online közvetítések révén a meghívott vendégek mellett a nagyközönség is figyelemmel kísérheti a Televíziós
Száz évvel ezelőtt egy kalandvágyó nő úgy döntött, hogy megtöri az előítéleteket, és megmutatja: ő is fel tudja fedezni a világot. 1922 és 1927 között Aloha Wanderwell az első nőként autózta körül a Földet, és utazása során 43 országon robogott keresztül. Útját részben a Ford Motor Company szponzorálta, és Aloha világrekordot állított fel a Ford T-
Nem a klímaváltozás jelenti az egyedüli kihívást a növénytermesztés számára: Az input- és üzemanyag árak az egekben, csökken a jövedelmezőség. Ráadásul egyre gyakoribb a fagyás, jégverés, hirtelen váltakozó hideg- és hőhullámok, vagy épp a szélsőséges szárazság. Mindehhez a növények nem tudnak elég gyorsan alkalmazkodni, így a gazdáknak kell reagál
Az Intelligence Online nemzetközi portál, amely a titkosszolgálati témákra specializálódott, írt két fiatal magyar tevékenységéről Brüsszelben. Az írásuk azt sejteti, hogy a kormány megbízásából hálózatépítésre kerül sor az Európai Unió szívében.
Kőbánya felsőnél váltóhiba lassítja a forgalmat, ezért késnek a hatvani vonalon a Keleti pályaudvar felé közlekedő vonatok – közölte a Mávinform kedd délelőtt a Facebook-oldalán.
Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway újabb 3,7 millió Occidental Petroleum részvényt vásárolt, mintegy 216 millió dollár értékben március 23-án és 27-én - írja a Reuters.
A körforgásos gazdaság kialakításához vezető általános és regionális keretekről, valamint lehetőségekről szervez fórumsorozatot valamennyi gazdaságfejlesztési régióban a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) - közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.
Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára - emelte ki az Agrárminisztérium közleménye szerint köszöntő beszédében Zambó Péter az AM erdőkért felelős államtitkára a tárca konferenciáján, melyet az Erdők Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián rendeztek.
A Binance igazgatója közleményben reagált az amerikai hatóságok által tegnap indított eljárásra. Az ügy előzményei itt olvashatók: Eljárás indul a legnagyobb kripto tőzsde ellen “A CFTC (XYCYXCXY)váratlanul és kiábrándító módon feljelentést tett ellenünk, annak ellenére, hogy több mint két éve együttműködünk velük. A keresetük tények szelektív fels
Eluralkodott a pánik a bankpiacon, így egyre többen sürgetik a pénzintézetek kötelező likviditási tartalékaival kapcsolatos szabályok szigorítását. A kérdés nemcsak az amerikai bankok esetében kerül elő, hanem a már most sokkal szigorúbb szabályozási környezetben működő európai bankoknál is. Hiába van azonban szándék a pénzügyi szektor rövidebb pór
A Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-vel.
A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol – ismertette januári felmérésének eredményeit kedden az MTI-vel az MKIK Gazdaság- és
A franciaországi üzemanyagtöltő állomások mintegy 17 százalékánál hiányzott legalább egy termék tegnap este - közölte a francia energiaügyi minisztérium adataira hivatkozva az UFIP francia kőolajipari szövetség.
Idén 16-17%-os lehet az átlagbérek növekedése az elemzők szerint, ugyanakkor az infláció ezt meghaladó mértékben, 18-19%-kal nőhet. Ennek alapján a reálbérek visszaesése várható. Ráadásul könnyen megeshet, hogy az infláció tartósan magas marad.
Előfordul, hogy az örökhagyó a vagyonából már életében is adományoz olyan személyeknek, akik később az örökösei lesznek. Több örökös esetén, ha valamely örökös már életében is jelentősebb vagyont kapott az örökhagyótól, akkor ezt bele kell-e számítani az örökségbe?
A tegnapi piaczárás után tette közzé negyedik negyedéves számait a Waberer’s, amelyeket a Concorde friss elemzésében értékelt. Az elemzőház célára továbbra is vétel, a célárát pedig változatlanul hagyta.