Az uniós tagországok az Ukrajnának szánt lőszerek biztosításának módjairól, köztük a közös beszerzésről, a gyártásól és a szállításról a hét elején, a tagállami kormányokat tömörítő tanács ülésén született megállapodás részletiről fognak egyeztetni a most kezdődő uniós csúcson - mondta el Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai
A fő téma az orosz-ukrán háború, és a Kijevnek szállítandó 1 millió lőszerügye lesz. Hazánk békepárti álláspontja nem változott, és nem támogatja a fegyver- illetve lőszerszállítást. Videókapcsolaton keresztül Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz a tanácskozáson.
Uniós tagságunk 20. évfordulóján, 2024 második felében ismét hazánkon a sor, hogy – 2011 után újra – betöltse az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a közeljövőben szükség lesz minél több, az Európai Unió működését jól ismerő és értő fiatal, hazai szakemberre.
Kötvényaukciót tartott ma az ÁKK, három futamidőn összesen a tervezett 30 helyett 76,5 milliárd forintnyi állampapírt adtak el. Vagyis bőséges volt a kereslet, és még a hozamok is csökkentek.
Erdős Pál és Raoul Bott magyar származású, Wolf-díjas matematikusok tiszteletére emlékérméket bocsát forgalomba pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a tavaly indított emlékérme-sorozatában - tájékoztatott az MNB.
Egy ritka kozmikus esemény világítja be az éjszakai égboltot e hónap végén, amikor öt bolygó egyszerre tökéletesen együtt áll. A Jupiter, a Merkúr, a Vénusz, az Uránusz és a Mars március 28-án egy ritka bolygóparádé keretében fog felsorakozni. Ráadásul ugyanabban az időpontban jelennek meg az égitestek közvetlenül napnyugta után. Sőt, már a megelőz
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2023. március 13-19. között az országban 221 400 fő fordult orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 44 100 influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Csütörtökön 5,3-as erősségű utórengés rázta meg a dél-törökországi Kahramanmaras tartományt, amely február 6-án két nagyon erős, hatalmas pusztítást eredményező földrengés központja volt – jelentette az NTV török hírtelevízió a török katasztrófavédelem (AFAD) közleményére hivatkozva.
A főváros mellett Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye fejt ki kiemelkedő gazdasági teljesítményt és esélyük lehet, hogy Budapesthez képest önálló gazdasági profillal rendelkező vármegyék legyenek - mondta a területfejlesztési miniszter Komárom-Esztergom vármegye gazdasági évnyitóján, Naszályon.
Hazánk folyói, tavai, felszín alatti vízkészletei állapotának megőrzése, a velük kapcsolatban élő ökoszisztémák megóvása alapvető nemzeti érdekünk, hiszen a következő generáció számára is biztosítanunk kell a tiszta és egészséges vízkészletet - hangsúlyozta szerdai közleményében Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a ví
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: azt a rendkívüli veszélyt, amit egy atomhatalom által folytatott háború, és egy ezzel szemben álló katonai tömörülés belesodródása jelent ebbe a háborúba, a lehető leggyorsabban meg kell szüntetni. Magyarország nem támogat olyan döntéseket, amelyek a háború eszk
Éves összehasonlításban 19 százalékkal rekordszintre, 33,4 milliárd dollárra emelkedett a Syngenta agrárvállalat árbevétele tavaly - derült ki a konszern jelentéséből.
Aki interneten rendel és szállíttat belföldre dohányzást helyettesítő nikotintartalmú terméket vagy egyéb dohánygyártmányt, jövedéki törvénysértést követ el - írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.
Aki interneten rendel és szállíttat belföldre dohányzást helyettesítő nikotintartalmú terméket vagy egyéb dohánygyártmányt, jövedéki törvénysértést követ el - írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a csütörtöki közleményében.
Folytatódtak Franciaországban a tüntetések a kormány nyugdíjreformja ellen, csütörtökön a tiltakozók blokád alá vonták az ország északi részén lévő Dunkerque cseppfolyósítottföldgáz- (LNG)-terminálját.