2023. március 23. csütörtök

márc. 23
14:15
Itt az ukrán parancsnok bejelentése: indul az ellentámadás (Blikk)
A már négy hónapja védekezésre kényszerülő ukrán erők a nagyon közeli jövőben ellentámadást fognak indítani az orosz csapatok ellen – mondta Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka csütörtökön.
márc. 23
14:15
Kreml: Oroszország rakétákkal lőné Berlint, ha letartóztatnák Vlagyimir Putyint (Infostart)
Oroszország 1500 páncélost akar gyártani idén, hogy az ukrajnai harctérre küldhesse őket - mondta Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt államfő és miniszterelnök egy interjúban.
márc. 23
14:15
Hamarosan kezdődik a rókák vakcinázása (Adózóna)
A rókák veszettség elleni immunizálására idén tavasszal is sor kerül, melyhez kapcsolódóan az ebzárlat és a legeltetési tilalom életbe lépése sem marad el az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2023. április 1-én kezdődik hazánk déli és keleti megyéiben, olvasható a Nébih honlapján.
márc. 23
14:15
Helyi rádiókról és frekvenciáról döntött a Médiatanács (ProfitLine)
Helyi rádiókról és frekvenciáról, valamint egy berettyóújfalui rádió hatósági ellenőrzése során feltárt jogsértésekről döntött a Médiatanács - tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
márc. 23
14:15
A Kremlhez hasonlította a magyar kormányt az amerikai nagykövet (Demokrata)
Ismét hazánkat támadta David Pressman – írja a Magyar Nemzet.
márc. 23
14:15
Törvényt sért, aki az interneten rendel dohányterméket (Demokrata)
Jövedéki törvénysértést követ el, aki interneten rendel és szállíttat belföldre dohányterméket – közölte a NAV.
márc. 23
14:15
Letartóztatták a brit világbajnok exfeleségét, aki tagadja az ellene felhozott vádakat (Racing)
Sajtóértesülések szerint a japán hatóságok letartoztatták Jessica Michibatát, Jenson Button exfeleségét kábítószer-birtoklás miatt. A japán-hawaii modell 2009-ben tűnt fel először a brit világbajnok oldalán. 2014-ben a pár összeházasodott, ám egy évvel később a válás mellett döntöttek. A házasságuk alatt nem éltek együtt, mivel Button Monacóban lak
márc. 23
14:15
Sokkoló dokkbaleset: leszakadt és felborult egy hajó (AC News)
A legénység több tagja eltűnt, de utóbb valamennyien előkerültek. A Petrel nevű kutatóhajó valószínűleg az erős széllökések miatt borult fel az edinburgh-i kikötőben.
márc. 23
14:18
Elvont, néhol perverz és zseniális: elfolyó órák alatt megnéztük a Dalí-kiállítást (SzMo)
Festmények nélkül is ütős a világhírű szürrealista festő szobraiból és litográfiáiból álló tárlat, mutatjuk a fényképes beszámolónkat.
márc. 23
14:18
Letöltendő börtönt kapott egy bombával fenyegetőző férfi (Magyar Hírlap)
A vádlott elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.
márc. 23
14:20
Stoltenberg: A Nyugatnak Ukrajna hosszú távú támogatására kell felkészülnie (Magyar Hírlap)
A NATO nem részese a konfliktusnak, és a tagállamok saját hatáskörükben döntenek a fegyverszállításokról.
márc. 23
14:21
Navracsics Tibor szerint a magyar gazdaságnak fog fájni, ha Budapestet nem támogatják? (Menedzsment Fórum)
Két vármegyének lehet saját gazdasági profilja a főváros mellett.
márc. 23
14:21
Elképesztő, ami a magyar szerencsevadászokra vár március 25-én: ennyi pénzt már rég lehetett nyerni (Pénzcentrum)
Több mint 3,6 milliárd forint a tét az ország legnépszerűbb lottójátékán, amelyen már 21 hete nem született telitalálatos. Bár a milliárdos nyeremény várat magára, ezidő alatt 490 szerencsés léphetett be a milliomosok klubjába négytalálatos szelvényével, köztük 11 szerencsés majdnem 4 millió forintra, egészen pontosan 3,9 millió forintra válthatta
márc. 23
14:21
Történelmi pillanat: Románia utolérte Magyarországot gazdasági fejlettségben (Portfolio)
Az előzetes adatok alapján 2022-ben Magyarországon az egy főre jut GDP (vásárlóerő-paritáson) az Európai Unió átlagának 77%-án állt. Ugyanide zárkózott fel Románia adata is, ezzel a legismertebb fejlettségi mutató tekintetében délkeleti szomszédunk utolért minket. A régióban már csak Bulgária, (a gyanúsan alacsony adatokat jelentő) Szlovákia, Horvá
márc. 23
14:21
Párizsban repülőtéri terminált blokkolnak a munkavállalók, az egész országban folytatódnak a nyugdíjreform elleni tüntetések (444.hu)
A legjobb válasz, hogy milliók sztrájkolnak és töltik meg az utcákat, mondta egy szakszervezeti vezető.
márc. 23
14:23
Zsiday Viktor a bankválságról: „Nem értem, mire várunk” (Portfolio)
A bankválság nem bug, hanem feature, visszatérő velejárója a bankrendszer jelenlegi működésének, amelyben összekeveredik a biztonságos pénzmegőrzés és a tranzakciókra szolgáló pénz kezelése a kockázatos hitelezéssel – írja blogján Zsiday Viktor befektetési szakember, aki szerint mielőbb be kellene vezetni a digitális jegybankpénzt, amely mindezt or
márc. 23
14:24
Ha ezt az 5 dolgot minden reggel megteszed, pikk-pakk eltűnik rólad a felesleg (Femcafe)
Nem csupán a helyes táplálkozással és a rendszeres testmozgással tehetünk sokat azért, hogy leszaladjanak rólunk a felszedett pluszkilók – azzal is hozzájárulhatunk a sikerességhez, ha változtatunk a reggeli rutinunkon.
márc. 23
14:24
Ha az Emily Párizsbant trash-nek érzed, nézd meg Párizs utcáit ezen a videón (Glamour)
Kevés olyan ország van, ahol az emberek olyan vehemenciával küzdenek a jogaikért, mint Franciaországban. Párizs napok óta lángokban áll, ráadásul több ezer tonna szemét halmozódott fel az utcákon. A romantizált francia fővárost végre az influenszerek is teljes valójában mutatják meg – a maguk furcsa módján.
márc. 23
14:24
Csak függetlenül (Magyar Hírlap)
Varga Judit: A kormány és a törvényhozó hatalom minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a magyar bírák független és pártatlan ítélkezésének feltételeit.
márc. 23
14:24
Fenntarthatósági szempontok a borászatban (Magyar Mezőgazdaság)
Ma már a környezettudatosság egyre több iparágban, tevékenység során kap szerepet. Benesch Antal főborásszal arról beszélgettünk, hogy a borászati-szőlészeti tevékenység hogyan tud környezettudatos lenni, az Érseki Pincészet esetében milyen intézkedéseket tesznek e téren.
márc. 23
14:27
Új, azeri forrásból származó kőolajat tesztel a Mol (Infostart)
Rövidesen megérkezik az első kőolajszállítmány a Mol csoporthoz arról az azerbajdzsáni mezőről, amelyben a magyar vállalat a harmadik legnagyobb részvényes. A 90 ezer tonna kőolaj egy tartályhajón érkezett Törökországon keresztül egy horvátországi kikötőbe, onnan pedig az Adria-vezetéken jut el a szlovákiai Slovnaft finomítóba.
márc. 23
14:27
A Geely kínai járműgyártó rekordbevétellel zárta 2022-t (Alternatív Energia)
A Geely Auto Group kínai autógyártó rekordbevételt ért el tavaly a tartós chiphiány és a koronavírus-járvány ellenére - közölte a hongkongi tőzsdén jegyzett vállalat kedden.
márc. 23
14:27
Lengyelországban újratemettek három magyar katonát (ATV)
Három, a második világháború során a Vörös Hadsereggel folytatott harcokban elesett, ismeretlen magyar katonát temettek újra csütörtökön a Varsó melletti Kobylka község katolikus temetőjében.
márc. 23
14:27
Meg kell változtatni a budapesti Horn Gyula sétány nevét (Demokrata)
A Fővárosi Közgyűlésnek 30 nap áll a rendelkezésére, hogy átnevezze a sétányt.
márc. 23
14:27
Bohár Dániel: Ezért nem fog a baloldal soha választást nyerni (Mandiner)
Lerí róluk a gőg, az arrogancia.
márc. 23
14:27
Biztos érdemes Budapestről repülni? A szomszédban tízezrekkel olcsóbb lehet a jegy (Forbes)
A Forbes.hu olyan olasz várost is talált, ahova húsvétkor negyedáron lehet Bécsből utazni ahhoz képest, mintha Budapestről indulnánk.
márc. 23
14:27
Lappinak nem kell változtatnia (Racing)
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke nem szeretné, ha Esapekka Lappi változtatna hozzáállásán a mexikói baleset ellenére sem.
márc. 23
14:29
Boldog Ramadánt kívánt a német kancellár (Mandiner)
Olaf Scholz Twitteren fejezte ki jókívánságait a muszlim híveknek.
márc. 23
14:33
Jogszabálysértő lett Horn Gyula, így le is szedik (ATV)
Sokaknak nem tetszik: át kell nevezni a Horn Gyula sétányt.
márc. 23
14:33
Vilmos herceg megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját Varsóban (ATV)
Megkoszorúzta csütörtökön az ismeretlen katona sírját Varsóban Vilmos herceg brit trónörökös, hogy lerója kegyeletét azok előtt a lengyelek előtt, akik a korábbi háborúk során életüket vesztették.
márc. 23
14:33
Élőben nézhetjük a leghosszabb motoros vb-t (MMonline)
A hétvégén elrajtol a sporttörténelem leghosszabb - és talán legizgalmasabb - gyorsaságimotoros-világbajnoksága. A MotoGP 2023-as idénye 21 versenyhétvégét ölel fel és most először sprintfutamokat is rendeznek. A Network4 csoport platformjai, az ARENA4 és a MATCH4 televíziók, valamit NET4+ streamingszolgáltató közvetíti idén is a MotoGP küzdelmeit
márc. 23
14:33
Martin Ethelwolf: Amikor az ellenzék azt állítja, hogy a rezsim diktatúra (Mandiner)
...úgy ezzel az ellenzék önmagát kimondatlanul kollaborációval vádolja.
márc. 23
14:33
Itt a vége: A Mi Hazánk betiltatta a kormánnyal a Horn Gyula sétányt (Nyugati Fény)
Hosszú út vezetett a döntésig.
márc. 23
14:33
Hét éves szünetet szakít meg az austini futam (Racing)
A COTA új kihívást jelent majd a pilótáknak, méghozzá azért, mert most először lesz lehetőség az NASCAR egyik új szabályát alkalmazni, az idei első épített pályás versenyen.
márc. 23
14:33
„Az aránytalan gazdagodás további elkerülése miatt” a kormány meghosszabbította a betéti kamatsapkát (Üzletem)
A kormány június 30-ig meghosszabbítja annak a korábbi döntésének a határidejét, amelynek értelmében egyes intézményi befektetők és a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a látra szóló és legfeljebb egyéves futamidejű betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukciós átlaghozamának mértékéné
márc. 23
14:36
Az Mlsz szerint nincs ellentmondás a történelmi jelkép ügyében (HírTV)
A magyar Labdarúgó Szövetség közleményben erősítette meg a történelmi Magyarországot ábrázoló molinók stadionba bevitelére vonatkozó állásfoglalást, kiemelte, hogy a döntést saját hatáskörben hozta meg az európai szövetség (Uefa) és diszkriminációellenes csoportja (Fare) "megfontolt és körültekintő nyilatkozatát értékelve".
márc. 23
14:36
Pucéran már villogott, de a diplomával mikor fog? VV Kriszti utálja a prolikat, és örül a potya 36 milliójának (Promotions)
VV Kriszti nem érti, miért őt szidják, mikor nem ő akarta megnyerni a Való Világot.
márc. 23
14:36
Két nap alatt 74 bangladesi vendégmunkás próbált Romániából Magyarországra szökni (Magyar Hírlap)
A jármű átvizsgálása során a határrendészek 23, Romániába legálisan érkezett bangladesi vendégmunkást találtak a rakomány között megbújva.
márc. 23
14:38
Novák Katalin: A természeti kincsek és az itt élők adják Magyarország szépségét (Magyar Hírlap)
Közös pont a Balaton is, ami „a szívünket mindenütt a világon egyszerre dobbantja meg”.
márc. 23
14:39
Megint kamatot emeltek a britek (Privátbankár)
A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 4,25 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England.
márc. 23
14:39
10 szerencsés most első kézből, ingyenes mesterkurzuson ismerheti meg „a boldogság titkát”: még nem késő jelentkezni (Blikk)
Finnországot immár harmadszor választották meg a világ legboldogabb országává, ők pedig most megosztják a világgal a titkot: a Visit Finland a világ minden tájáról keres résztvevőket egy boldogság-mesterkurzusra, amelyet júniusban tartanak a finnországi Kuru Resortban, a finn tóvidéken.
márc. 23
14:39
Már a BKK is májust mond a felújított 3-as metró ügyében (Infostart)
A felújítás várhatóan májusban fejeződik be.
márc. 23
14:39
Jöhet az új történelmi csúcs a bitcoinnál? (Portfolio)
A bitcoin jegyzése idén eddig közel 70 százalékot emelkedett, a CNBC-nek nyilatkozó iparági bennfentesek pedig továbbra is bizakodóak, egyikük szerint a legnagyobb piaci mérettel rendelkező kriptovaluta akár új történelmi csúcsot is elérhet idén. Több ok is van az optimizmusra, elég arra gondolni, hogy a bankcsőd során egyelőre remekül működik mene
márc. 23
14:40
Párt kapott a debreceni állatkert nagy marája (Magyar Hírlap)
A fiatal hímet a jelek szerint elfogadta társának az intézmény tavalyelőtt érkezett nősténye.
márc. 23
14:42
Rengeteget veszít e-autóin a Ford (autopro)
A vállalat villanyautókra szakosodott üzletága több milliárd dollár veszteséget termelt két év alatt.
márc. 23
14:42
Edzőváltás Újpesten (HírTV)
Nebojsa Vignjevic váltja Milos Kruscicot a labdarúgó OTP Bank Ligában tizedik helyen álló Újpest FC vezetőedzői posztján.
márc. 23
14:42
Josep Borrell: A tagállami vezetőkkel az Ukrajnának szánt lőszer biztosításáról egyeztetünk (Magyar Hírlap)
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is részt vesz az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozóján.
márc. 23
14:42
Kerékpáros szezonnyitó Burgenlandban (Autószektor)
A napok egyre hosszabbak, a hőmérséklet emelkedik és a természet is felébred téli álmából Burgenlandban. Didi Tunkel, a Burgenland Tourism ügyvezető igazgatója a három burgenlandi turisztikai szövetséggel együtt számos nagyszerű kerékpáros fesztivállal kívánja motiválni az embereket a kerékpározásra tartományszerte. Fotó: www.burgenland.at Burgenl
márc. 23
14:44
Lengyelországban újratemettek három második világháborús magyar katonát (Magyar Hírlap)
A helyi lakosok nyírfából készítettek nekik sírkeresztet, „Itt három magyar katona nyugszik, 1944” felirattal.
márc. 23
14:45
Kilóg a sorból a magyar tőzsde (Portfolio)
A borongós nemzetközi hangulat ellenére kifejezetten jól teljesít a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül a Mol vezeti az emelkedést.

Keresés