Megkezdődtek a 2022. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások kifizetései, így a tavaszi munkák idején a tervek szerint mintegy 130 milliárd forint értékben jutnak forráshoz a programokban részt vevő gazdálkodók, jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Szerdán kormányülést tartott az Orbán-kabinet, csütörtökön 10 órától pedig jön a Kormányinfó, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismerteti a meghozott döntéseket.
Oroszországban tíz hónapon belül először februárban emelkedtek a termelői árak havi szinten, miközben éves összevetésben gyorsult a termelői árak csökkenése az orosz statisztikai hivatal szerdán ismertetett adatai szerint.
Sok minden megváltozott, mióta Harry herceg és Meghan Markle úgy döntött, hogy hátat fordítanak a királyi családnak. Ennek hatása az is, hogy Harry már nem léphet be csak úgy Angliába, előre kell szólnia.
Az ukrajnai háború és a szankciók hatására kialakult gazdasági válság miatt Szlovákia magyarok által is lakott területein a vállalkozásaik bezárásától tart a vállalkozók többsége - derült ki abból a felmérésből, amelyet a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Baross Alapítvány által készített, és amelynek összegzését szerdán juttatták el az
Akár szerdán az amerikai, csütörtökön a svájci jegybank is a helyi bankrendszer problémáit félresöpörve kamatot emelt: mindkét banknál az inflációs célra szegezik a szemüket, de van egy nagy eltérés.
Az Európai Bizottság a gázkereslet uniós szintű, összehangolt csökkentéséről szóló sürgősségi jogszabály meghosszabbítását javasolja egy évvel az ellátásbiztonság és az árstabilitás garantálása érdekében - tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.
A stabil internet-, TV, és telefonszolgáltatást ma már természetesnek vesszük, a mindennapi életünk szerves, nélkülözhetetlen részét képezik; ha nem működik a net, vagy nem tudunk telefonálni, azt elfogadhatatlan kényelmetlenségnek éljük meg. Azért, hogy minél kevesebb hibával vagy kimaradással találkozzunk, a Magyar Telekom Szolgáltatás- és hálóza
Noha a Brent olaj ára nagyot zuhant, ez az üzemanyagok beszerzési árában nem olyan mértékben mutatkozik majd meg, mint azt sokan várták. Ugyanakkor így is figyelemreméltó, aminek szemtanúi lehetünk majd péntektől, ugyanis míg a 95-ös benzin ára nem változik, a gázolajé csökken bruttó 8 forinttal literenként, ami egyben azt is jelentheti, hogy nagyo
Szerdán kormányülést tartott az Orbán-kabinet, csütörtökön 10 órától pedig jön a Kormányinfó, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismerteti a meghozott döntéseket. A miniszter elmondta, Magyarország részt vesz a közös európai lőszerbeszerzésben, de Ukrajnába nem küld lőszert és fegyverek
Az izraeli parlament, a kneszet elfogadta a miniszterelnök hivatalviselésre alkalmatlannak ítélését, valamint felfüggesztését akadályozó törvényt – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Közzétette közgyűlési előterjesztéseit a Nyomda, amely tartalmazza az olyan szokásos pontokat, mint az igazgatóság és a felügyelőbizottság jelentése, és a beszámoló elfogadása. A befektetők számára a legizgalmasabb az adózott eredmény felhasználására vonatkozó javaslat, azon belül is a javasolt osztalék.
2035-től elvileg csak elektromos autókat állhatnak majd forgalomba az EU-ban, de a német ellenállás után most újabb ötlettel állt elő az Európai Bizottság.
A svájci jegybank, az SNB csütörtökön a piaci várakozásoknak megfelelően az erősödő inflációs nyomásra hivatkozva 50 bázisponttal 1,50 százalékra, 2008 novembere óta a legmagasabbra emelte meg az irányadó kamatot. Az SNB az előző, decemberi ülésén is 50 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot.
Hamarosan egyszerre hat helyen kezdődnek meg a munkálatok a Budapest–Ploče autópálya boszniai szakaszán. A magyar fővárost Bosznia-Hercegovinán át az Adriával összekötő sztráda építése a vártnál jobb ütemben halad ezért az sem kizárt, hogy a tervezettnél két évvel korábban, már 2028-ra elkészül.
Megindultak a 2022. évi agrár-környezetgazdálkodási (Akg) és ökológiai gazdálkodási (Öko) támogatások kifizetései, így a tavaszi munkák idején a tervek szerint mintegy 130 milliárd forint értékben jutnak forráshoz a programokban részt vevő gazdálkodók. A magyar kormány és az agrártárca továbbra is a magyar gazdák mellett áll – hangsúlyozta Nagy Ist
2008 novembere óta nem volt ilyen magas, 1,50 százalékos a jegybanki alapkamat Svájcban. De lehet, a kamatemelési folyamatnak még nincs vége. A jegybanki lépés oka az ott magasnak számító, 3,4 százalékos infláció.
A kormány továbbra is minden támogatást meg fog adni a beruházásokhoz az egészségügyi innováció területén, ahogyan az a tumordiagnosztikát forradalmasító megoldások kidolgozására irányuló projekt esetében is történt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Uniós támogatásból sikerült felépíteni egy 50 méter hosszú lombkorona sétányt, az építkezés közben azonban kivágták a fákat. Mármint azokat a fákat, amiknek a lombkoronáját lehetett volna bámulni a sétányról.
Munka után megivott egy sört, ez pedig az életébe került egy új-zélandi fiatalnak. A rendőrség mostanra derítette ki, hogy mi lehetett a halál oka – írja a Spiegel.
Szerda este a Scruton közösségi térben Lentner Csaba professzor és Szekeres Bence vagyonkezelő az amerikai bankcsődről, valamint annak a globális pénzügyi szektorra gyakorolt rövid és hosszú távú hatásairól beszélgetett. A bankrendszer általános állapotáról folytatott beszélgetést szakmai szinten nem minősíteném vitának, nem igazolódott be a mondá
A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egy százalékát – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.
Kovács István szövetségi kapitány a szerdai szólítást követően kihirdette a férfi tornászválogatott az áprilisi, törökországi Európa-bajnokságra utazó keretét.
Újbuda polgármestere is csatlakozott a szakrendelők államosítása ellen tiltakozókhoz. Dr. László Imre, az egykori kórházigazgató határozati javaslatot nyújtott be a képviselőtestület elé, hogy ne támogassák a kerület szakrendelőjének államosítását.