Üdvözölte, hogy az OECD és főtitkára azon kevés szervezet és vezető között van a világon, amelyek és akik „nem ideológiák foglyai”, hanem „két lábbal a földön állva, racionális, reális, józan észre alapuló gazdaságpolitikát folytatnak”.
Március 15-e sokak számára kizárólag nemzeti ünnepünket, az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc emléknapját jelenti. Az autótulajdonosok azzal is tisztában vannak, hogy ehhez a naphoz kötődik a gépjárműadó első félévi részlete, viszont érdemes tisztában lenni azzal, hogy a helyi adók tekintetében is befizetési határidő kötődik e naphoz. E hatá
Az intézmény neve is változik, Magyar Külügyi Intézetként viszont a továbbiakban is a sajtó, valamint a hazai és nemzetközi szakmai közösség rendelkezésére áll.
A Duna House becslése szerint februárban országosan 6253 adásvétel történt, 7 százalékkal több, mint januárban; a Credipass adatai szerint a hitelpiacon 35 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, ami az előző hónaphoz viszonyítva stagnálást jelent.
„A magam részéről a továbbiakban sem szeretnék cenzúrát” – írta Demeter, de azért a jövőben bekérik a nemzetközi vásárokra szánt kiadványok listáját „alkotmányossági vizsgálatra”.
A választás előtti évben a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnökének munkáját hatmillió forinttal ismerték el, ami egy kezdő oktató kétévi nettó fizetése.
Legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott értesítésekben, határozatokban szereplő linkre kattintva, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal applikációban, a NAV-Mobilban fizethető be az adó, a pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek átutalással rendezhetik a befizetést - írják a közleményben. Az elektronikus elérhetőséggel rendelkezőknek a hatá
Kirobbanó formáról tanúskodtak pénteken az aranypiacok az amerikai munkaerőpiaci adatok bejelentése után. A piac lélegzetvisszafojtva várta a bejelentést, mivel ezek az értékek kritikus szempontként jelenhetnek meg majd a Fed döntésében is. A bejelentés után a dollár index az elmúlt hét legnagyobb veszteségébe futott bele. A zuhanás után viszont a
Számos magyar kisvállalkozás került anyagilag lehetetlen helyzetbe, miután két hete közölték velük, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló R-Kord Kft. mint fővállalkozó egyelőre nem fizeti ki elvégzett munkájukat egy uniós beruházás keretében.
Romániában két hónapnyi lassulás után februárban ismét enyhén emelkedett az inflációs ráta, amely éves szinten elérte a 15,5 százalékot - közölte hétfőn az országos statisztikai intézet (INS).
Bizonyára minden szülő számára fontos, hogy a gyermeke megfelelő anyagi háttérrel rendelkezzen, amikor belép a felnőttek világába. Erre jó megoldás lehet a Magyar Államkincstárnál vásárolható Babakötvény, ebben a cikkben erről gyűjtöttük össze a legfontosabb információkat.
Ralf Schumacher attól tart, hogy a Ferrarinak már nincs esélye megszerezni az idei bajnoki címet. Az időmérőn még szorosan követte egymást a három csapat, ám a Red Bull a futamon feljebb kapcsolt. A többiek bottal üthették a csapat nyomát, így be kellett érniük a pontszerző helyekkel. A Mercedes az Aston Martinnal csatázott, míg a Scuderia
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) légúti figyelőszolgálatában résztvevő orvosok jelentéseit követő becslések szerint 2023. 9. hetében, február 27-e és március 5-e között 295 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, 200-zal kevesebben, mint egy héttel korábban. Közülük 65 700 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetege
Régi tradíciót éleszt újra a NASCAR-ban két F1-es világbajnok. Bár nem feltétlenül ez volt a céljuk, előreláthatólag kisebb sereget vonzhatnak az év első „road” versenyére.
Idén rendezték meg 95. alkalommal a legrangosabb filmes díjátadót, az Oscar-gálát. Az est ezúttal mentes volt a pofonoktól, ám könnyekben és káprázatos ruhakölteményekben most sem volt hiány.
A Kívülálló Jónás Tamás új, önéletrajzi elemekből (is) építkező regénye, mely egy őszinte és személyes, a vallomás műfaji hagyományait követő írás. Már a címben megjelenő pozíció is árulkodó a szöveg egészére nézve: főhős-elbeszélője, bár nagyon is az élet sűrűjében jár, mintha mégis folyamatosan kívül érezné magát a világon, az emberi kapcsolatoko
A Grease sztárja elérzékenyült az idén elhunyt színészlegendák megemlékezésén, akik között ott volt filmbéli szerelme, a tavaly augusztusban 73 éves korában elhunyt Olivia Newton-John is.
Romániában két hónapnyi lassulás után februárban ismét enyhén emelkedett az inflációs ráta, amely éves szinten elérte a 15,5 százalékot - közölte az országos statisztikai intézet (INS).
Érzékenyen érinti a Credit Suisse árfolyamát is Silicon Valley Bank összeomlása, olyannyira, hogy a bank CDS-felára rekordmagasra ugrott – írja a Reuters.
Vasárnap este ismételten kiosztotta a Filmakadémia a legrangosabb filmművészeti díjait. Az Oscar-gála legtöbb pillanatát élőben közvetítette a televízió, azonban az integető, mosolygó és szüleiknek meghatottan köszönetet mondó színészek igazi arca a kulisszák mögött mutatkozik meg igazán. Hogy hogyan érezték magukat a 95. Oscar-gálán a filmcsillago
Idén az informatikai kiadások világszerte elérhetik a 4,5 ezer milliárd dollárt, ami 2,4%-kal múlja felül a tavalyi informatikai költségeket. A Deloitte elemzése szerint ennél jóval gyorsabb is lehetne a fejlődés, ha sok cég és magánszemély nem halogatná a meglévő hardver-eszközeinek cseréjét, a recessziós kilátások miatt. Idén a nagyvállalati szeg
Az intézmény neve is változik, Magyar Külügyi Intézetként viszont a továbbiakban is a sajtó, valamint a hazai és nemzetközi szakmai közösség rendelkezésére áll – írták közleményükben.