Három vitorlás jacht beszerzésére írt ki pályázatot a Mathias Corvinus Collegium, ám a pályázat eredménytelenül zárult, írt Facebook oldalán Hadházy Ákos ellenzéki képviselő.
A repülőtér-üzemeltető tavaly márciusban átlagosan 13 százalékkal, októberben pedig – rendkívüli eljárás keretében, a 2023-as béremelést előrehozva – 10 százalékkal növelte a munkavállalók fizetését.
A honvédelmi miniszter az Indexnek adott interjújában az elhúzódó háborúról, a haderőfejlesztésről, a fiatalítási akcióról és a toborzókampányról is beszélt.
„Több alkotótársammal együtt arra tettük az életünk, hogy a Kárpát-medencében fellelhető alapanyagokból a népi hagyományra építve, azt megújítva, a modern kor igényeit kiszolgáljuk. A „lúítető” kosár, vagy ismertebb nevén a gazdasági kosár így tovább él, gyermekeink játékát tárolja, vagy akár a tűzifát egy elegáns kandalló mellett.”
Az OECD főtitkárával folytatott ma délelőtti párizsi tárgyalás után Flamanville-be repül Szijjártó Péter, ahol „a nukleáris ipar egyik világvezető vállalatával, a Framatome-mal tárgyalunk a PAKS2 beruházásban való francia részvétel növeléséről” – jelezte Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
„Vannak bizonyítékok arra, hogy létezik biológiai alapja az egyén olyanfajta nemi identitásának, amely független az illető nemétől” – többek között ezt oktatják amerikai orvostanhallgatóknak egy kötelező képzésen, melynek keretében azt is megtanulják, hogyan kell kezelni egy „eltérő nemi fejlődésű” személyt annak négyéves korától a felnőttkorig.
Legyen szó sikoltozó gyerekekről, túlárazott mogyorókról vagy lármás esküvői partikról - köztudott, hogy a repülőgépek határozottan nem a legelbűvölőbb közlekedési eszközök.
Az illegális bevándorlás feltartóztatását szolgáló lengyel határkerítés miatt időről időre felmerülnek aggodalmak annak környezetkárosító hatása miatt. Pénteken a fehérorosz külügyminisztérium figyelmeztetett arra, hogy a Bialowieza-erdő területén tavaly felhúzott kerítés fenyegeti az európai bölények állományát.
Nem csak az európai bankrészvényeket ütik a befektetők, az USA-ban ugyanúgy masszív esés látszik a nyitás előtti kereskedésben, és vannak olyan bankrészvények, amelyek 60-70 százalékos mínuszban nyithatnak – írja a CNBC.
Az ügyet közelebbről ismerő források beszámolója szerint Hszi csin-ping kínai elnök már jövőhéten Oroszországba utazhat, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A források szerint a találkozó hamarabb jöhet létre, mint számítottak rá – írja a Reuters.
Jubileumi, 95. alkalommal adták át tegnap az Oscar-díjakat. Az amerikai Filmakadémia idén szinte mindegyik nagyobb kategóriában ugyanazt a filmet, a Minden, mindenhol, mindenkor című alkotást találta a legjobbnak.
Csaknem egymilliárd forintból új üdítőital-gyártó gépsorral fejlesztette vállalkozását a Márka Üdítőgyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a Bács-Kiskun vármegyei Felsőlajoson - közölte a cég az MTI-vel.
Március 16-án éjfélig kell befizetni a gépjárműadó első részletét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.
A politikus azonban úgy gondolja: „biztos lesz olyan kollaboráns ügyész, aki elutasítja majd a nyomozást valamilyen furcsa, jogsértő logikát alkalmazva”.
A nem éppen oroszpárti Economist Intelligence Unit (EIU) globális előrejelzéseket készítő csapat szerint is egyre több ország távolodik el az „amerikai narratívától” a háború kapcsán, és közel sem olyan vehemensen támadja a világ Oroszországot, mint bő egy évvel ezelőtt. Mutatjuk a számokat!
Tíz évvel ezelőtt választotta Róma püspökének és ezzel a katolikus világ fejének a vatikáni bíborosi testület az olasz származású argentin bíborost, Jorge Mario Bergogliot, miután 2013 februárjában XVI. Benedek bejelentette lemondását. A Ferenc névvel a pápai trónt március 13-án elfoglaló Bergoglio bíboros életében különleges hónap a március. Bemut