A Fafe Rally Power Stage szakasza előtt csupán 2.8 másodperccel követte Hayden Paddon Mikko Heikkilát, azonban a záró szakaszon a finn versenyző defektet szedett össze, így végül első ERC futamgyőzelmét szerezte az új-zélandi pilóta.
Már folynak az energiavásárlási tárgyalások, hogy importárammal segítsenek be a térség épülő gyáraihoz. Szeged és Szolnok között teljesen újjáépítik a több mint ötvenéves távvezetéket.
A művésznek folyamatosan látszania kell, mindent alkalmat meg kell ragadnia, hogy megmutassa magát, bizonygassa tehetségét. Kellő nárcizmus nélkül nem lesz valakiből nyugati értelemben vett „művészember”.
Pénzügyi mintaprogramot indít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Provident Pénzügyi Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az együttműködésről szóló megállapodást hétfőn írták alá.
Magyar idő szerint március 13-án, hétfő hajnalban adták át a 95. Oscar-gálán az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díjait. A díjakat 23 kategóriában lehet elnyerni, a különleges, életműdíjakon, emlékdíjakon túl, melyekhez egy ikonikus szobor is jár a nyerteseknek. Azt gondolhatnánk, hogy egy-egy nagy művész szobrocskája kisebb vagyonokért
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary a magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképessége érdekében hozott stratégiai döntésként értékeli a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary a magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképessége érdekében hozott stratégiai döntésként értékeli a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését.
Eltérő irányba változnak az üzemanyagárak a hét közepén - írja a holtankoljak.hu. A benzinár esetében emelkedésre, míg a gázolajnál csökkenésre lehet számítani.
Világviszonylatban is kifejezetten nagy kedvezmények járnak a magyar anyáknak és apáknak: összeszedtük, hogy mennyi extra szabadság jár a szülőknek 2023-ban, és hogy milyen feltételekkel lehet ezeket a plusz szabadnapokat igénybe venni. Mint arra a Portfolio felhívta a figyelmet, az OECD-tagállamok között a szülői szabadságot tekintve Magyarország
Az egész országot sokkolta a szombaton történt tömegbaleset. Az M1-es autópályán több mint negyven gépjármű ütközött össze, többen súlyosan megsérültek és egy 44 éves férfi az életét vesztette. A kiérkező autómentősök azt hitték, rengeteg lesz a halott, de valahogy szinte mindenkinek sikerült időben kimenekülnie.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary a magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások versenyképessége érdekében hozott stratégiai döntésként értékeli a kormány napidíjemelésről hozott intézkedését.
Öt éve nem alakult ilyen kevés cég, mint januárban (1710), kivéve a Covid első lezárt hónapját, de szezonálisan a februári cégalapítás is az elmúlt öt év legalacsonyabb értékét hozta. Ismét 1000 feletti az újonnan indult felszámolási eljárások száma. A megszűnt cégek több mint 70 százaléka végelszámolás volt.
A katargate-botrány miatt az Európai Bizottság szigorítana akar a civil szervezetek szabályozásán. Magyar módra közzé kellene tennie minden alapítványnak, hogy pontosan milyen külföldi szereplőktől fogadtak el támogatásokat.
A budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója, A helység kalapácsa című vendégelőadás lesz látható március 15-én, szerdán Kolozsváron, Vidnyánszky Attila rendezésében.
A Budapest Airport cégcsoportnál a munkavállalói bérek egy év alatt átlagosan több mint harminc százalékkal emelkedtek - közölte a repülőtér-üzemeltető társaság.
Lejárt tartozások miatt 409 ezer fizetési meghagyást kezdeményeztek tavaly, 9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) a Pénzcentrummal.
A délutáni, kora esti óráktól már teljes szélességében haladhat a forgalom az M1-es autópálya szombati tömegbalesetben sérült szakaszán – tudta meg a Világgazdaság.