2023. március 13. hétfő

márc. 13
13:15
MOK: „a magyar egészségügyet csak a dolgozók önkéntes munkája tartja életben” (Menedzsment Fórum)
Elvennék az önként vállalt többletmunkáért járó juttatást azoktól az egészségügyi dolgozóktól, akiknek erre nincs vagy megszűnt a megállapodásuk. A MOK szerint ez törvénybe ütközik.
márc. 13
13:15
Minden bizonytalan a női NBA küszöbén álló magyar játékos körül (Infostart)
Örömmel jönne a magyar válogatottba, illetve szerepelne az észak-amerikai női profi ligában (WNBA) Juhász Dorka, az amerikai egyetemi bajnokságban szereplő UConn kosárlabdázója.
márc. 13
13:15
Ők Az év mentes séfjei – Akarsz velük személyesen találkozni? (Metropol)
Ők Az év mentes séfjei – Április 1-jén a RaM-ban!
márc. 13
13:15
A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kivizsgálása (WebBeteg)
A COPD egy krónikus progresszív gyulladásos megbetegedés, amely elsősorban a légutakat érinti, de a betegség tartós fennállása, folyamatos súlyosbodása a szervezet oxigénhiánya miatt több szerv károsodását okozza.
márc. 13
13:15
Tavasszal indul a lakáshitelek zöld korszaka! (TőzsdeFórum)
Áprilistól új szakaszba lép a magyarországi lakáshitelezés, a jegybank Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelei (MFL) ugyanis megváltoznak, szerepet kapnak a zöld, azaz energiatakarékossági szempontok. Az új minősítési rendszerben a folyósítási díj, illetve a zöld hitelcél ellenőrzéséhez kapcsolódó díj és egyéb költség nem kerülhet felszámításra. Az
márc. 13
13:15
Ismét kifakadt a jegybank a Revolut miatt (Bank360 blog)
Ismét közleményben jelezte a Magyar Nemzeti Bank, hogy szeretné, ha a Revolut Bank itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, a jegybank felügyelete alá tartozva végezné a tevékenységét. Revolut fióktelepről volt már ígéret, ez azonban még nem teljesült, közben a jegybank a fintech bevételei miatt is aggódik.
márc. 13
13:15
Feloszlatja a Petőfi Kulturális Ügynökség egyik kuratóriumát Demeter Szilárd (Magyar Nemzet)
A döntés hátterében a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában kiadott Meseország mindenkié című Lmbtq-kötet áll.
márc. 13
13:15
Összevesztek a kasszaszalagnál, gázpisztollyal riasztotta el támadóit egy nő egy tatabányai áruházban (Telex)
Verekedésbe torkollott a vita tavaly május elején, az ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot.
márc. 13
13:17
Lengyelországi irodaház-komplexumot vett az Appeninn (TőzsdeFórum)
Sikeresen lezárta azelső külföldi akvizícióját az Appeninn Nyrt. A vállalat a Cherry MidCo B.V.-vel írt alá megállapodást a lengyelországi Varsóban található Wiśniowy Business Park C, D, E és F irodaépületeinek megvásárlásáról. A tranzakció fontos mérföldkő az Appeninn Nyrt. 2022 februárjában módosított üzleti stratégiájának megvalósításában, amely
márc. 13
13:18
A Marca szerint Xavi meghosszabbította szerződését a Barcelonánál (m4sport.hu)
Szerződést hosszabbított a klubbal Xavi, az FC Barcelona futballcsapatának vezetőedzője – adta hírül hétfőn a legolvasottabb spanyol sportnapilap, a Marca. Az újság úgy tudja, hogy a szakvezető megújított kontraktusa 2026-ig szól.
márc. 13
13:18
Brüsszel torkán akad az orosz „véres gyémánt”, a világpiac pedig éhes rá (vg.hu)
Továbbra sincs megegyezés az unióban az oroszországi gyémántexport szankcionálásáról, ugyanis a döntésnek komoly piaci hatásai is lehetnek, miután Oroszország a világ legnagyobb kitermelője.
márc. 13
13:18
Szűnőben az infláció? 5-39 százalékkal lesz olcsóbb több termék is hétről hétre a Sparban (SzMo)
Ezen a héten a kenyerek például 13-39 százalékkal kerülnek kevesebbe, a szalámik, sonkák, párizsik árát pedig 5-21 százalékkal csökkentik.
márc. 13
13:18
"Borzalmas élmény volt" - Regina és párja is részesei voltak az M1-es tömegbalesetnek (BorsOnline)
Egymáson próbáltak segíteni a borzalmas M1-es tömegkatasztrófa áldozatai a szörnyű baleset kellős közepén. Regina és párja menekülés közben torkuk szakadtából kiabáltak azoknak, akik a kocsijaikban maradtak.
márc. 13
13:18
Átlátszó ruhában állt színpadra Oláh Ibolya - Lékai-Kiss Ramóna megdicsérte a hátsóját (Life)
Miley Cyrus bőrébe bújt vasárnap Oláh Ibolya a Sztárban sztár színpadán, sokat mutató szettjét a zsűritagok sem hagyták szó nélkül.
márc. 13
13:18
Nők a pilótafülkében (Autószektor)
A közleményben hangsúlyozták, a 18 év feletti nőknek szóló "She Can Fly" pilótaakadémiai program egyedülálló, egyszerű és pénzügyileg is kedvező lehetőséget biztosít azoknak, akik a Wizz Air kereskedelmi járatainak pilótái szeretnének lenni. A képzési program - amelyre pilótatapasztalat nélküli jelentkezőket is várnak - 18 hónapig tart, és a magyar
márc. 13
13:21
Jótékonysági műsorral nyitja meg idei turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz (hirado.hu)
Szenzáció címmel indítja országjáró turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz szerdán Budapesten.
márc. 13
13:21
Itt a 2023-as nagy nyárigumi teszt: méregdrága abroncs bukott el, életveszélyes (Pénzcentrum)
Immáron kibővített környezetvédelmi és gazdasági kritériumokkal zajlott le a Német Autóklub 2023-as nyárigumi tesztje. A németek most a 205/55 R16 V méretben. Mint kiderült, hét abroncs is "nem megfelelő" minősítést kapott.
márc. 13
13:21
Jótékonysági műsorral nyitja meg idei turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz (Demokrata)
Szenzáció címmel indítja országjáró turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz.
márc. 13
13:21
Változik a menetrend március 15-én (Magyar Nemzet)
Ünnepi és hétvégi forgalmi rend lép életbe a nemzeti ünnepen.
márc. 13
13:21
Fontos döntést hozott a Versenyhivatal a tőzsde egyik sztárjáról (Forbes)
Az elmúlt egy év egyik legjobb tőzsde sztorija volt a pesti parketten az Alteo energiacég. Most kormányközeli szereplők vásárolnák fel.
márc. 13
13:21
A Binance 1 milliárd dollárnyi tőkét más kriptovalutákba fektet (BitcoinBázis)
Alig pár órával ezelőtt írtunk arról, hogy a Silicon Valley Bank csődje kapcsán a Tether és a Binance is milyen
márc. 13
13:23
Különadó: nem értik a téglagyártók sem, mitől védi őket a kormány (Forbes)
Lehet választani: vagy veszteséggel termelnek, vagy 90 százalékos különadót fizetnek. A tégla- és tetőcserépgyártók szövetsége azt sem érti, hogy mi a baj a külföldi tulajdonú vállalatokkal.
márc. 13
13:24
Bankpánik Amerikában – az SVB-csőd csak az első csontváz a szekrényben? (hirado.hu)
Újabb aggasztó jelek kísérték a hétvégén a Szilícium-völgy legnagyobb pénzintézete, a technológiai statupokat kiszolgáló Silicon Valley Bank (SVB) pénteki összeomlását: meredek zuhanásnak indult az egyik nagy amerikai kriptovaluta. Janet L. Yellen amerikai pénzügyminiszter bejelentette, hogy minden betétes pénzét garantálja a kormányzat. Sokan bírá
márc. 13
13:24
Nem hiszed el, kik segítenek új házat építeni a Veszprém vármegyei tűzkárosult családnak (Ripost)
Összefogott Halimba a háromgyermekes Kiss családért.
márc. 13
13:24
Marozsán Dzsenifer lemondta a válogatottságot (m4sport.hu)
A Budapesten született középpályás a brazilok ellen búcsúzik.
márc. 13
13:24
Járványos gyermekbénulás elleni országos oltási kampány indul Afganisztánban (Magyar Hírlap)
Az oltást végző egészségügyi dolgozók sok esetben szélsőségesek támadásainak esnek áldozatul.
márc. 13
13:25
Itt építi fel az állam az újabb gázerőműveket (Forbes)
Még Orbán Viktor jelentette be múlt csütörtökön, hogy újabb gázerőművek épülnek a keleti országrészben a beruházások növekvő energiaigénye miatt.
márc. 13
13:26
Fennmaradhat egy kihalástól fenyegetett oroszlánalfaj Szenegálban (hirado.hu)
A három-négy hónapos állatok a nyugat-afrikai oroszlánok utolsó négy ismert populációjának egyikéhez tartoznak.
márc. 13
13:27
Amerikai bankcsőd: tovább szakadnak a hozamok, sosem volt még ekkora esés (Portfolio)
Nincs megállás a kötvényhozamok esésében, az amerikai kétéves múlt hét óta több mint 1%-pontot esett, ilyen esésre az 1987-es fekete hétfő óta nem volt példa. A kétéves német kötvény hozamának mai esése pedig precedens nélküli. Az ok: a befektetők aggódnak az amerikai bankcsődök miatt, a kamatemelési várakozások esnek az USA-ban.
márc. 13
13:27
Az állam nem fizet Mészáros Lőrincéknek – kisebb cégek kerülhetnek emiatt bajba (Forbes)
Váratlan helyeken bukkant elő a „Városháza-ügy" egyik főszereplője.
márc. 13
13:27
A DK szerint az Orbán-kormány a felelős az M1-esen történt balesetben elhunyt férfi haláláért (Mandiner)
A Gyurcsány-párt közleményében Mészáros Lőrinc neve is felmerül.
márc. 13
13:27
Történelmet írt a legendás Ferrari-főnök élettársa az Oscar-gálán (Racing)
Jean Todt élettársa, Michelle Yeoh nyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, amivel történelmet írt.
márc. 13
13:29
Ami az SZJA-bevallás tervezetéből kimaradt (Portfolio)
Március 15-től elérhetővé válik a NAV által készített 2022. évi SZJA-bevallási tervezet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki nyugodtan hátradőlhet anélkül, hogy bármit módosítana a tervezeten. Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy mire érdemes figyelni annak érdekében, hogy SZJA-bevallásunk hiánytalanul ki legyen töltve annak érdekében, hogy eg
márc. 13
13:29
„A hal feje már teljesen elrohadt” – már Putyint is támadják az orosz nacionalisták (Mandiner)
Egyre hangosabbak Oroszországban a radikális megmondóemberek, akik jobboldalról kritizálják a háború alakulását. A katonai vezetők után már Putyin is a verbális célkeresztjükbe került.
márc. 13
13:30
Járványos gyermekbénulás elleni országos oltási kampány indul Afganisztánban (hirado.hu)
Az oltást végző egészségügyi dolgozók sok esetben szélsőségesek támadásainak esnek áldozatául.
márc. 13
13:30
Kiderült, kiknek érdemes szerdáig várni a tankolással és kiknek nem (Ripost)
Felemásan alakul az üzemanyagok ára.
márc. 13
13:30
Nem sikerült a bravúr, Póta kiesett egyesben a szingapúri Grand Smash-versenyen (m4sport.hu)
Póta Georgina a második fordulóban búcsúzott egyesben az asztaliteniszezők szingapúri Grand Smash-versenyén. A világranglistán 65., kétszeres Európa-bajnok játékosnak a hazai színeket képviselő Vong Hszin-zsu (206.) búcsúztatása után kedden bravúrra lett volna szüksége, hogy ismét továbblépjen, ezúttal ugyanis a nemzetközi szövetség rangsorában 16.
márc. 13
13:30
Hihetetlen, de igaz: ezeken a területeken már egymillió forint az átlagfizetés Magyarországon! (vg.hu)
Két nemzetgazdasági ágazatban decemberben megközelítette az 1 millió forintos álomhatárt a bruttó átlagkereset, amiben az év végén kiosztott prémiumoknak és béren kívüli juttatásoknak volt döntő szerepe. Arra még várni kell, hogy a teljes gazdaságban ekkora legyen az átlagfizetés.
márc. 13
13:30
Bombasztikusan szexi volt Rihanna az Oscaron: a várandós énekesnő két ruhát is viselt (Life)
Volt egy ruha, amiben bevonult, és egy, amiben fellépett. Mindkettő láttatta a pocakját.
márc. 13
13:30
Perújrafelvételt rendeltek el a világ legrégebbi halálraítéltje ügyében (Magyar Hírlap)
Az Amnesty International szerint az egykori beismerő vallomást erővel csikarták ki.
márc. 13
13:30
A legújabb kori aranyláz már a lítiumról és a ritkaföldfémekről szól (Bitport)
Az Európai Unió is begyújtotta a rakétákat, hogy diverzifikálja a "fehér arany" és más ásványi anyagok beszerzését, de a Kínától való függőség felszámolását már sokkal korábban el kellett volna kezdenie.
márc. 13
13:31
Figyelmeztet a NAV: már csak 3 nap maradt a gépjárműadó első részletének befizetésére (Portfolio)
Március 16-án éjfélig kell befizetni a gépjárműadó első részletét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.
márc. 13
13:33
Spaklival mennének az építőanyagosok a Lázár János-féle törvénytervezetre (Infostart)
Az építőanyag-gyártást érintő rövid és helyenként erősen vázlatszerű, hatásaiban azonban jelentős kockázatokat hordozó részeket ki is kennék belőle.
márc. 13
13:33
Megütötték az OTP-t, magával rántotta a magyar tőzsdét (Portfolio)
Jelentősen esnek ma az európai tőzsdék, miután a SVB bedőlése aggodalmakat vetett fel a bankrendszer stabilitásával kapcsolatban, ami miatt ütik a bankrészvényeket. Ez alól az OTP sem kivétel, a hazai bankpapír gyengesége pedig a BUX-ot is lehúzza.
márc. 13
13:33
Van-e még jelentősége az Oscarnak? (ATV)
Vasárnap hajnalban megtörtént az Oscar-díjátadó, vagyis ,,átadták az arany szobrocskákat". A Start plusz vendége Réz András filmesztéta, aki többek között arra a kérdésre is választ ad, hogy van-e még egyáltalán jelentősége a díjátadónak.
márc. 13
13:33
Új PR ügynökséggel folytatja az EcoFamily (MMonline)
Az ország egyik legnagyobb magyar tulajdonú kiskereskedelmi lánca, az EcoFamily a külső kommunikációjának további erősítése érdekében új PR ügynökséget választott. A bolthálózat PR és sajtó képviseletével a PEERS Communication-t bízta meg. A 2004-es alapítású, 100%-ban magyar tulajdonú EcoFamily kiskereskedelmi lánc mára az FMCG szektor egyik megha
márc. 13
13:33
Orosz vadászgépekkel erősíti légierejét Irán (Mandiner)
Az Egyesült Államok korábban többször is aggodalmát fejezte ki az Irán és Oroszország közötti növekvő katonai együttműködés miatt.
márc. 13
13:33
Azonnali vizsgálatot követel az árnyékkormány az M1-es autópályán történt halálos tömegszerencsétlenség ügyében (Nyugati Fény)
Vizsgálatot és válaszokat követelnek.
márc. 13
13:33
Magyar mondókát énekelt az Oscar-gálán Jamie Lee Curtis + képgaléria és videó (Magyar Nemzet)
Magyar örökségéről is beszélt a díjazott színésznő, amelyre néma csenddel reagált a közönség.
márc. 13
13:36
A Kínával szembeni védekezésről tárgyal Amerikában a brit kormányfő (hirado.hu)
További 5 milliárd fontot költ az atomfegyverzettel ellátott tengeralattjáró flottája fejlesztésére és az Ukrajnának szánt fegyvertámogatásokra az Egyesült Királyság kormánya.

Keresés