A Danubius Hotels kötelékébe tartozó, idén 110 éves Radisson Blu Béke Hotel gasztronómiai és kulturális eseményekkel – hétfogásos vacsoraestek, angol teadélutánok és szállodai geocaching – várja a jubileum alkalmából, 4…
A török elnök a választási évben még a tragédiát is arra használja föl, hogy éket verjen az ellenzék pártjai közé. A kétségbeesés szítja a közvélemény haragját: a 180 ezres Iskenderun városában a kutató-mentők száma tegnap nem haladta meg az 50-et. Káncz Csaba jegyzete.
A kormányhivatal több bejelentést kapott a Tolna megyei település ovijának nedves falai miatt, ezért elrendelte a falak rendbe tételét. Nemrég a gyerekek mosdóit kellett megigazítani, mert, mint azt a Blikk is megírta, nagyon alacsonyan voltak, és a kicsik térdelve, ülve mostak kezet benne.
Erős jelek utalnak arra, hogy maga Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak – közölte a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport szerdán.
Putnokon veszélyes, míg Ajkán, Győrben és Sajószentpéteren egészségtelen volt a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi Központ levegőhigiénés értékelése szerint, és kifogásolt minősítést kapott tizenkét további település.
Közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifa-csalót a Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei - közölte a hivatal az MTI-vel szerdán.
A BMW, a Renault és a Peugeot plug-in hibrid autói sokkal jobban szennyezik a környezetet, mint a gyártók által megadott értékek, különösen a BMW 3-as sorozata, amely több mint háromszor annyi káros anyagot bocsát ki, mint a hivatalos adat – ez derült ki abból a tanulmányból, amelyet a Grazi Műszaki Egyetem kutatói végeztek el egy hordozható tesztr
Erős jelek utalnak arra, hogy maga Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak - közölte a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport szerdán.
Alex Albon szerint a Forma-1-es versenyzők mindegyikét aggasztja, hogy az FIA mostantól korlátozza őket a véleménynyilvánításban, társadalmi kérdésekben való felszólalásban. A Williams versenyzője szerint “zavaró” az FIA azon döntése, hogy írásos engedély nélkül megtiltja az ilyen nyilatkozatokat, főleg, hogy nem kellően tisztázott az új előírás. “
Gyógyszerhiány tombol Európa-szerte, a legtöbb országban szűkösek az antibiotikum-készletek és egyelőre nem látszanak enyhülésre utaló jelek, a generikus gyógyszerek alacsony árai mellett ugyanis nem éri meg a gyártóknak a kapacitásokat masszívan bővíteni. Vannak, akik szerint egyenesen fenntarthatatlan a generikus gyógyszergyártás jelen formájában
Joe Biden az évértékelő beszédében leginkább a hazai témákról, gazdasági sikerekről és az amerikai gyártás felfuttatásáról beszélt, Ukrajnáról és úgy általában a külpolitikáról kevesebb szó esett – írja a Privatbankár.hu.
Az adományozott járművek némelyike legfeljebb mozgó célpontnak alkalmas. A nyugati államok megszabadulnak használhatatlan készleteiktől, Ukrajna pedig roncstemető lesz.
A brit versenyhatóság közölte, hogy az Activision Blizzard Microsoft általi 69 milliárd dolláros felvásárlása a árthat a versenynek az Egyesült Királyság gaming piacán, és lépéseket tehet az üzlet megakadályozása érdekében. A Verseny- és Piacfelügyelet (CMA) szerdán közzétett egy átmeneti határozatot, amely szerint az üzlet versenyjogi aggályokat
Januárban kevesebb németországi vállalat érezte úgy, hogy működése veszélyben van, mint a múlt év utolsó hónapjában – derült ki az ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az MNB jóváhagyta a Molnak az Alteo törzsrészvényeire tett nyilvános ajánlatát. A Budapesti Értéktőzsde oldalán most közzétette az Alteo a vállalat igazgatóságának véleményét a kötelező nyilvános vételi ajánlat kapcsán, az igazgatóság a rendelkezésére álló dokumentumok és információk alapján nem javasolja az a
A leveleket - amelyekből 50 eddig ismeretlen volt a történészek előtt - Stuart Mária váltotta híveivel abban az időben, amikor Erzsébet királynő házi őrizetében élt.
2050-re évente közel tízszer annyi, tízmillió ember halálát okozhatják a gyógyszerrezisztens szuperbaktériumok, amelyekkel csak akkor tudjuk hatékonyan felvenni a küzdelmet, ha csökkentjük a gyógyszeripari és mezőgazdasági tevékenységekből fakadó környezetszennyezést - figyelmeztetett az ENSZ friss jelentésében.
Május elején tartja alakuló közgyűlését a Mindenki Magyarországa Néppárt, amely önállóan mérettetné meg magát a 2024-es európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be Márki-Zay Péter szerdán Hódmezővásárhelyen.
A földgázárak a tavaly nyári jóslatokkal ellentétben jelentősen visszaestek a télre Európában. Mindebben fontos szerep jutott a jelentős uniós raktározás mellett az enyhe télnek is. De Kínai politikai irányváltása hosszútávon is segíti az alacsony árszintek fennmaradását.
Havonta kétszer, összesen legfeljebb 150 ezer forintig minden magyarországi bankszámlás ügyfélnek ingyen készpénzfelvétel jár bármely hazai ATM-ből. Azonban egy pici figyelmetlenségért akár több ezer forintot kifizettet veled a bankod. Mutatjuk a részleteket, amelyekkel elkerülheted ezt.
Az előrejelzések szerint 2023-ban óriási népszerűségnek fog örvendeni az olvasztott dekor trend, mutatjuk is, honnan tudod beszerezni a legtrendibb darabokat.
Központi helyen szerepel a képeken. Magas rangú tisztviselők hajlonganak Kim Dzsue előtt, és az áradozó szövegek Kim „legkedvesebb” gyermekeként írják le a lányt.
NAPI Kommentár. Nem szeretném, ha a kedves olvasó egy percig is azt hinné Ligeti Miklósról, a Transparency International Magyarország Alapítvány jogi igazgatójáról, hogy rendes ember.
Akkor indult a karrierje, amikor másnak már leáldozóban van, talán lélekben már le is tett róla, hogy színészként terem neki babér, amikor nem más hívta fel, mint Robert De Niro. Az akkor már befutott színész a következő filmjében őt nézte ki a testvére szerepére. Joe Pesci éppen egy vendéglőben dolgozott, innen indult a világhír felé a most 80 éve
Ha találomra megkérdeznénk embereket, hogy modern korunkban miről híres egykori királyi székhelyünk, mindenki csak a „mi autónk”, a Suzuki gyártóüzemét vágná rá. Pedig van ott egy másik világszínvonalú cég is, amely nem négy-, hanem kétkerekű járműveket, bicikliket állít elő. Éppen most, mikor egyre csökken a klímarettegők, környezetvédők célkeresz
Az Ethereum teszthálózatán történő szimuláció során sikeresen megtörtént a stakelt ethereumok kifizetése. A blokklánc ezzel hatalmas lépést tett annak érdekében,
Nem mutat számottevő változást a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.
Milyen gyakran vet számot az elért sikerekről? Szakmailag csúcspontnak érzi-e aktuális bemutatóját, a Don Juan-t? A jelenleg legtöbbünket érintő, aligha befolyásolható negatív hatásokat beépíthetőnek tartja-e a színészi játékba? A többi között erről beszélgetett Rozgonyi Ádám, Bordás Roland színművésszel, akinek főszereplésével ma (szerdán) este de
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A takarmánykeverékekben a szója szinte pótolhatatlanak tűnő fehérjeforrás, amely egyre drágább és a szállítása is akadozik. Dániában az ökológiai gazdálkodást folytató baromfitenyésztők a kihívásra egy "magyaros" megoldást fejlesztenek.