Tavaly 3,3 milliárd forint értékben vásároltak az ügyfelek befektetési célú aranyat, ami a 2021-es forgalom háromszorosa; az értékesített aranytömbök mennyisége december végére elérte a 141 kilogrammot – tájékoztatta a BÁV Zrt. a fiókhálózatának adatai alapján az MTI-t közleményben szerdán.
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. befogadta az első, Széchenyi Kártya Program MAX+ hitelhez kapcsolódó garanciakérelmeket, és meg is kezdte a garanciavállalási nyilatkozatok kiadását.
Kulcsár Edina követőit nem hagyja nyugodni, hogy G.w.M-mel mi alapján választottak nevet születendő kislányuknak. A modell a közösségi oldalán most újabb részleteket osztott meg a fontos döntésről.
Élhettek volna gazdag német Buddenbrook családként, ehelyett Magyarországra költöztek, hogy vagyonuk egy részéből intézeti gyerekeket támogassanak. Portré a februári Forbesban Wirtz Ágnesről és férjéről, Albrecht Wirtzről, a Világszép Alapítvány létrehozóiról.
Januárban elérhette a 25%-ot a magyar infláció, azonban már nagyon közel lehet a tetőzés – vélekednek a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az év végére pedig jókora esés jöhet, a szakemberek szerint nem is kérdés, hogy 10 százalék alatt zárja-e 2023-at az áremelkedés.
Nagy János egy Facebook-posztban sorolta fel, miről tárgyaltak az elmúlt három napban a kihelyezett kormányülésen, az egészségügyet és az Erasmust nem említi. Gulyás Gergely holnap délelőtt Kormányinfón számol be a stratégiai kormányülés döntéseiről.
Május elején tartja alakuló közgyűlését a Mindenki Magyarországa Néppárt, amely önállóan mérettetné meg magát a 2024-es európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be Márki-Zay Péter szerdán Hódmezővásárhelyen.
Az elmúlt 2 évben nőtt a felnőtt tartalmakkal, a magukat gyereknek kiadó felnőttekkel, valamint a zsaroló vagy adathalász üzenetekkel való találkozások száma is.
Szerdán már úgy fogalmazott, „soha nem tenne olyan feltételezéseket, hogy a magyar titkosszolgálatok részéről kiszivárogtatás folyik Oroszország felé”.
Kedvezőtlenül alakul több település levegőminősége - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK. Azt írták: kedden Putnokon veszélyes, míg Ajkán, Győrben és Sajószentpéteren egészségtelen volt a levegő minősége az NNK levegőhigiénés értékelése szerint, és kifogásolt minősítést kapott tizenkét további település.
Az OpenAI ChatGPT-je ellen harcba induló Bardot népszerűsítő rövid videóba pont olyasmi került, ami miatt egyelőre érdemes fokozott óvatossággal kezelni az algoritmusok generálta szövegeket.
Curtis nem aprózza el, hatalmas show-kat és koncerteket tervez az idei évre. Először indítja meg úgy majd a koncertszezont, hogy már nem áll mellette a színpadon az egykori társa, Majka. Most bevallotta, mire törekszik 2023-ban.
Miközben az orosz katonai szóvivő szerdán súlyos ukrán veszteségekről számolt be, az Ukrajnától elszakított luhanszki régió megbízott vezetője közölte, hogy az ukrán hadsereg erőösszpontosítást hajtott végre egy ellentámadáshoz.
Januárban kevesebb németországi vállalat érezte úgy, hogy működése veszélyben van, mint a múlt év utolsó hónapjában - derült ki az ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
A brit történelem legrövidebb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke szerint az országa nem állt készen a reformjaira. Liz Truss tudta, hogy nehéz feladat vár rá, na de hogy ennyire, azt nem sejtette. Nem hibáztat senkit, de sokakra azért neheztel, visszatérni pedig nem tervez a Downing Streetre. Igaz, erre sok esélye sincsen.
Engedélyt kapott az orosz MTS Bank arra, hogy megvesse a lábát az Egyesült Arab Emírségekben, a nyugati országok viszont nem nézik ezt jó szemmel - írja a Financial Times.
Insta-sztorikban válaszolt a követői kérdéseire, többek között arról, hogy hogyan győzi le a betegségeket anyaként, illetve milyen szempontok alapján választott a babának nevet.
Az amerikai haditengerészet kiemelte a tengerből a kínai léggömb roncsainak egy részét. Amint az időjárás engedi, a víz alatt is folytatják a kutatást.
Versenyt hirdetett a Red Bull Forma-1-es csapata. A Bikák az Egyesült Államokban esedékes 3 verseny során (Miami, Austin és Las Vegas) különleges fényezést fognak alkalmazni az RB19-en és ezeket a festéseket bárki megtervezheti. A „Make Your Mark” névre hallgató versenyt – ahol akár a szurkolók is részt vehetnek – Christian Horner jelentette be a R
A vállalatok az elmúlt időszak egyik legkeményebb évével szembesültek 2022-ben, mivel a világgazdaságot több, egyszerre érkező sokk is érte. Most, 2023 elején, a magasabb árak és magasabb kamatok miatt a vállalatok újabb nehéz év elé néznek. Ugyanakkor egy évente elvégzett elemzői felmérésének eredménye szerint már látszik a fény az alagút végén, a
Teri Hatcher a Született feleségek egyik legkedveltebb sztárja volt, szépségével pedig a férfi és a női nézőket is megbabonázta. Az immáron 58 éves színésznőn egyszerűen nem fog az idő, és ma is pont olyan bombázó, mint évtizedekkel ezelőtt.
A kelet-közép-európai bankpiac kiemelkedően stabil maradt a régió gazdaságait ért kihívások ellenére, ideértve a járványt, az orosz-ukrán háborút, valamint a jelenlegi magas inflációs környezetet - ismertette a Deloitte könyvvizsgáló sajtótájékoztatón Budapesten.
Több mint hárommilliárd forint értékben vásároltak befektetési célú aranyat 2022-ben a BÁV Zálog fiókhálózatában. Ez az érték a 2021-es forgalom háromszorosának felel meg, ami nagyrészt annak tudható be, hogy a bizonytalan gazdasági helyzetben, a magas inflációs környezetben a legbiztosabb eszközöket igyekeznek megtalálni a befektetők. Éppen ezért
A többszörös arany- és platinalemezes Ámokfutók és a frontember-producer-dalszerző Kozso legnagyobb bombaslágerei visszatérnek egy új kiadványban, „Szállj velem!” címmel.
„Nagy-Britanniában a király a légierő egyik pilótája. Ma Ukrajnában a légierő mindegyik pilótája igazi király” – mondta az ukrán elnök a brit parlament előtt.