A 65. Év Sportolója Gála több szempontból is kiemelt jelentőséggel bírt. Elsőként a rendkívüli, nívós helyszín, a felújítás után újjászületett Operaház miatt, másodsorban, mert a rendezvény történetében először lovas szakember adott át díjat.
Újabb két magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba, így számuk már hétre nőtt, a helyszínen lévő alakulatok eddig 21 embert mentettek ki élve a romok alól, közöttük öt gyereket - jelentette be a tárca közleménye szerint szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A kelet-közép-európai bankpiac kiemelkedően stabil maradt a régió gazdaságait ért kihívások ellenére, ideértve a járványt, az orosz-ukrán háborút, valamint a jelenlegi magas inflációs környezetet - ismertette a Deloitte könyvvizsgáló sajtótájékoztatón Budapesten. Az adótanácsadó 14 országra kiterjedő tanulmányában megállapította, hogy a térség pénz
Berki Krisztián egykori feleségére, Berki Mazsira férje halála után ismét rátalált a szerelem, a legújabb információk szerint azonban a kapcsolat már korábban elkezdődhetett – amikor még Berki Krisztián is életben volt.
Törökországban 8754 megerősített halálos áldozata van a hétfő hajnali földrengésnek - jelentette be szerdán a földrengés sújtotta övezetben Recep Tayyip Erdogan török elnök, így a Szíriában közölt több mint 2200 halálos áldozattal együtt a földmozgás több mint 11 ezer ember életét oltotta ki.
Még most is jeleznek életet a keresőkutyák, teljes erőbedobással dolgoznak a nemzetközi szervezetek. 18 magyar volt a földrengés sújtotta török területen - friss helyzetkép a török-szír földrengésről.
Csütörtökön délelőtt 10-kor kezdődik a Kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztat a legfrissebb döntésekről – derül ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ meghívójából.
Újabb két magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba, így számuk már hétre nőtt, a helyszínen lévő alakulatok eddig 21 embert mentettek ki élve a romok alól, közöttük öt gyereket – jelentette be a tárca közleménye szerint szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Letartóztatták nyaralásán a kétszeres NASCAR-bajnokot, miután tudtán kívül törvényt sejtett. A keménységéről ismert Kyle Busch így már elmondhatja magáról, hogy priusza is van.
Áremeléssel és a működési költségek mérséklésével enyhítenék a válság hatásait a vezérigazgatók a PwC felmérése szerint. A PwC Magyarország tizenkettedik alkalommal kérdezte meg személyes interjúk keretében a hazai vállalatvezetőket arról, hogyan látják az elkövetkező időszakot, a gazdasági környezetet, saját üzleti helyzetüket, illetve milyen kock
Tavaly decemberben az export euróban számított értéke 12, az importé 9,9 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 204 millió euróval javult - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az OTP megvásárolta Szlovénia második legnagyobb bankját, a tranzakció után (mint ahogy arra számítani lehetett) változások történtek a szlovén bank felsővezetésében.
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa január végi ülésén az alapkamat 13 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. A monetáris tanács január 24-i, idei első kamatdöntő ülésén fenntartotta a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13,0 százalékos szintjét, valamint 18 száz
A brit lánynak azt tanácsolta a főnöke, hogy mindegyik vevővel váltson pár szót, mert lehet, hogy mással nem is beszélnek aznap. Azonban volt, amikor így túl sok információt tudott meg ismeretlenektől.
Az Európai Unió tovább szigorítja az Oroszországgal szembeni szankciókat az Ukrajna elleni orosz támadás első évfordulóján – mondta Olaf Scholz német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Tavaly a Főtaxi éjszakai fuvarjainak száma 44 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami azt mutatja, hogy újra visszatért az élet a fővárosba. Az év taxisának választott Marjai Attila elmondása szerint a koronavírus-járvány idején életbe lépett kijárási korlátozás volt a legnehezebb időszak. „Üres volt a város, alig volt mozgás, mintha m
Karl Nehammernél betelt a pohár. Az osztrák kancellár megelégelte a migráció megfékezésével kapcsolatos üres frázisokat. A konzervatív politikus azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben a küszöbön álló európai uniós csúcstalálkozón nem születik konkrét megállapodás az illegális bevándorlás megfékezéséről, Ausztria megakadályozza a szokásos zárónyilatk
Február 9-én, csütörtökön délelőtt 10-kor Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő - tájékoztatott a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Várhatóan kiderül, milyen döntések születtek a háromnapos, Sopronba kihelyezett kormányülésen.
Ne engedjük a belső küzdőerőnket legyengülni, kapaszkodjunk saját céljaink húzóerejébe – javasolja Bagdy Emőke. A pszichológusprofesszor szerint bár az élettörvény ellen ható, destruktív irányba haladunk, a magyar nemzetnek küzdenie kell a fennmaradásért. Interjú.
Az Európai Unió tovább szigorítja az Oroszországgal szembeni szankciókat az Ukrajna elleni orosz támadás első évfordulóján - mondta Olaf Scholz német kancellár.
A nyomozók szerint az orosz elnök adhatott utasítást arra, hogy a kelet-ukrajnai felkelőket légvédelmi rakétarendszerrel is ellássák. Oroszország mindvégig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.
Stella McCartney divattervezőt hatalmas megtiszteltetés érte: tegnap a Windsori kastélyban Károly király CBE kitüntetésben részesítette, így Stella McCartney hivatalosan is a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka lett.