Teljesen normális, hogy mindkét félnek vannak vágyálmai az ágyban - ezek olykor találkoznak, olykor pedig egyáltalán nem. Az is teljesen normális, hogy bizonyos dolgokról azt gondoljuk, hogy a másik fél vágyik rá, miközben egyáltalán nem. Ezen cikkünkben azt vizsgáljuk, hogy melyek azok a dolgok, amelyek a férfiak szerint túlértékeltek a szex során
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi és ipari termelési adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal az idei tizedik hónapra vonatkozóan. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója javult: 6,5 százalékkal esett az éves index októberben, havi alapon enyhén mérséklődött a volumen. Az élelmiszer jellegű üzletek eladásainak mérs
Tartózkodnunk kell attól, hogy a decemberi EU-csúcson megvitassuk Ukrajna uniós csatlakozásának kérdését, mivel a tagállamok között nincs egység ebben a kérdésben – írta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az X-en (korábban Twitter).
Az Európai Bizottság már lényegében csak a Kúria ügyelosztási rendjénél az emberi beavatkozás lehetőségét kizáró passzusra várt a befagyasztott magyar kohéziós források kiszabadításánál. Most pedig az Igazságügyi Minisztérium kiadta azt az egybekezdéses szöveget, ami ezt a problémát kezelheti.