Húsz év után is dúl a szerelem Rubint Réka és Schobert Norbert között. A házaspár jelenleg Thaiföldön tölti az ünnepeket a gyermekeikkel, ahol rengeteg izgalmas programon vesznek részt.
Hihetetlen jelenetsor zajlott le egy hajdú-bihari vasúti átkelőnél, ahol egy áthaladó kamionos úgy gondolta, nem kell megállnia, így aztán – a piros lámpára ügyet sem vetve – a sorompót is letörte.
Január 9-én kezdődik a CES kiállítás, és a Hyundai az eseményt arra fogja felhasználni, hogy kiemelje a hidrogénnel, a mesterséges intelligenciával és az elektromos függőleges fel- és leszálló repülőgépekkel (eVTOL) kapcsolatos terveit.
Újabb, csaknem 300 milliárd forint uniós forrás érkezett csütörtökön Magyarországra - jelentette be a közösségi oldalán csütörtökön Varga Mihály pénzügyminiszter.
Felajánlásokból összegyűlt az a 40 millió forint, amiből külföldi gyógykezelésre mehet egy éber kómában fekvő raliversenyző. A férfinak még egy pályabejáráson állt meg a szíve, s négyszer kellett újraéleszteni. A felesége fogott a gyűjtésbe, miután rátalált rá egy kóma kutatócsoportra Belgiumban.
Vacsorára egy jó tésztasalátával szerintem nem lehet mellényúlni. Színes, ízletes, tápláló és a friss zöldségeknek köszönhetően tele van vitaminnal is. A virslinek hála pedig a gyerekek is imádni fogják!
Dózsa László felesége közel két héttel a férje halála után megtörte a csendet: a könnyeivel küszködve nyilatkozott lapunknak az érzéseiről, illetve az elmúlt évekről.
A rabok kínzására "szakosodott" szibériai büntetőtáborban sínylődik Vlagyimir Putyin orosz elnök legismertebb kritikusa. December elején eltűnt, s három hétig azt sem lehetett tudni, életben van-e, ám a napokban az ügyvédei rátaláltak a különféle koholt vádak alapján elítélt Alekszej Navalnijra. Teljes titokban Oroszország leghírhedtebb fogolytelep
A péntekre virradó éjszaka folyamán az ország északi felén nagy területen tartós, sűrű köd képződhet (ködfoltok kisebb körzetekben másutt is megjelenhetnek), ami holnap napközben a legtöbb helyen feloszlik, de helyenként akár tartósan is megmaradhat. Holnap reggel az Alpokalján és a Kisalföldön akár ónos szitálás is előfordulhat. A riasztás terület
A pizza-világbajnokságra azért nem biztos, hogy beneveznék ezzel a pizzával, viszont otthon garantált lesz az első hely. Bár most, hogy beszélek róla, ki tudja… lehet, a jövő évi versenyen történelmet írok ezzel a recepttel?!?!
Ritkán lehet együtt látni Delhusa Gjont és a három fiát, ám a mostani karácsony összehozta a családot, így együtt ünnepelhettek. A zenész büszkén mutatta meg immár felnőtt fiait, akik szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat az összejövetelen.
A hazai szövetség weboldalának beszámolója szerint a Mihók Attila és Cseh Sándor által irányított magyarok a találkozó nagyobb részében jól védekeztek, a második negyedben viszont a világbajnoki ezüstérmes rivális pontosabb volt a kapu előtt.
A legjobb magyar férfi kosaras csapata, a szerb Crvena zvezda 82-65-re kikapott a görög Panathinaikosz otthonában a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján.