Már a harmadik negyedéves gyorsjelentésében jelezte a Masterplast, hogy várhatóan nem fogja tudni tartani idei eredménycélját, ma pedig közzétette a vállalat, hogy várhatóan hogyan alakultak a főbb számok 2023-ban.
Számomra a 2023-as év HR szempontból változatlanul a gyorsulás és a szakmai kijózanodás időszaka volt. A pandémia járvány által bemozdult kihívásos időszak és folyamatok csak tovább gyorsultak az idén betört inflációs és recessziós hatások miatt. A HR, mint funkció folyamatosan egyre többet kénytelen teljesíteni, egyre több feladat találja meg és a
Az Egyensúly Intézet negyedévente megjelenő szegénységkutatásában azt vizsgálja, hogy a magyaroknak egyéni szinten mekkora összegre van szükségük a szűkös, az átlagos szintű, illetve a gondtalan élethez. A legfrissebb adatfelvétel alapján a nyár óta egy magyarnak jellemzően havi nettó 250 ezer forintra lenne szüksége a szűkös megélhetéshez. A megké
Richard Gere és Sylvester Stallone két teljesen eltérő műfajban alkottak nagyot a hollywoodi filmtörténelemben, ez viszont nem az egyetlen ellentét, amely a két színész között feszül.
Ha kellő időt töltöttünk már a négy fal között, mindezt bejgli majszolásával és ajándékok nézegetésével tarkítva, akkor remek alternatívát jelenthet számunkra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Nagy Téli Madárlese. A december 28. és február 29. közötti eseményen bárki részt vehet, előzetes természetismereti képzés nélkül is.
Ha 20 ezerre tesszük a magyar méhészek számát, akkor a méhész–fogyasztó arány belföldön 1:0,002 körül mozog, ami 0,2 százaléknak felel meg. Most akkor kinek az érdekei elsődlegesek?
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végén: szilveszterkor számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik.
Már a harmadik negyedéves gyorsjelentésében jelezte a Masterplast, hogy várhatóan nem fogja tudni tartani idei eredménycélját, ma pedig közzétette a vállalat, hogy várhatóan hogyan alakultak a főbb számok 2023-ban.
Vas Kata Blanka kulcscsonttörése óta a legjobb eredményét érte el azzal, hogy negyedik lett a diegemi villanyfényes cyclocross (terepkerékpár)-viadalon.
Az elmúlt időszak legsúlyosabb támadássorozata volt a pénteki. Legalább tizenketten meghaltak, sok a sérült. Zelenszkij fogadkozik, hogy válaszolni fognak a csapásra.
Kína először lesz a világ legnagyobb autóexportőre az idén, miután megugrottak a szállításai Oroszországba és Mexikóba - írja a Nikkei, a japán üzleti körök lapja.
A Diófa Alapkezelő vezetői, Mikesy Álmos elnök-vezérigazgató és Erdélyi Zombor vezérigazgató-helyettes értékelték az eltelt évet és vázolták a jövő évi kilátásokat.
A magyar vállalkozások megerősítése érdekében a kormány az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP) keretösszegét közel hatszorosára emeli – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.
Az újévi ünnepi időszakban is a már megszokott rend szerint szállítja el a hulladékot a Budapesti Közműveken belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió; december 30-án, szombaton pedig az öt kiemelt forgalmú hulladékudvarban hosszabb nyitvatartás lesz.
Kanada eddig is liberális módon szabályozta az eutanáziát, ám egy új, 2024-ben életbe lépő törvény már nem csak fizikai, hanem pszichés betegek is orvosi segítséggel lehetnek öngyilkosok.
A Kossuth-díjjal kitüntetett művész testvére, Kulka Janina patológus társaságában beszélgetett Friderikusz Sándorral. Az interjú során a színészóriás hét évvel ezelőtti stroke-ja is szóba került.
Az EU megkezdte az Ukrajnának szánt alternatív segélyterv előkészítését. Ez 20 milliárd eurót juttatna Kijevnek. Kommentátorok szerint a "hitel alapú csomag megkerülné Magyarországot" és lehetővé tenné a pénz gyors folyósítását.
Gazdasági szempontból hektikus évet zárhatunk le hamarosan, amelyben nem volt könnyű úgy lavírozni, hogy az embernek ne kelljen végül veszteségeket leírnia, de Bozsogi Tamás, az OTP Private Banking vezetője szerint a szektor összességében nem jött ki rosszul az évből, saját kezelt vagyonukban 6 százalékos növekedést értek el a harmadik negyedév vég
December 31-én alkoholmámorban búcsúztatjuk az óévet, aminek egyik elengedhetetlen alapanyaga a sertéshús, az is leginkább virsliként tálalva. A HelloVidék most egy könnyű, olcsó receptet hozott.
Már egy ideje közismert, hogy 2024 első hónapjában brutálisan emelkednek a hazai üzemanyagárak, hiszen a Pénzügyminisztérium január elsejétől megemeli a