2023. december 29. péntek

dec. 29
9:54
Nagy mélységeket járt meg idén Istenes Bence, ám mostanra olyan emberré vált, amilyen régóta lenni akart (Blikk)
Istenes Bence saját podcastműsorában, az Istenest évzáró epizódjában összegezte a Sztárboxban szerzett élményeit.
dec. 29
9:54
Újabb fordulat Donald Trump ügyében (ATV)
Donald Trump is szerepelni fog Colorado állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon - közölte Colorado közigazgatásának vezetője.
dec. 29
9:54
Rendkívüli évet zárt a hazai természetvédelem (Magyar Hírlap)
Van mire büszkének lenni.
dec. 29
9:54
Rendkívüli évet zárt a hazai természetvédelem (Demokrata)
Hazánk területének több mint egyharmada természetközeli állapotban maradt fenn.
dec. 29
9:54
Itt vannak a részletek: hatalmasat csavar a brutális benzináremelésen a Mol (Forbes)
Trükkel, két részletben vezeti be a január elsejétől érvényes, brutális jövedékiadó-emelést a Mol a benzinárakon.
dec. 29
9:54
Ipszilonban fordult meg az M3-ason, kevésen múlt a tömegkaramból (Autószektor)
December 27-én, 11 óra 27 perckor az M3-ason, Debrecen irányába haladtunk, amikor egy szürke Opel Corsa majdnem tömegkarambolt okozott - írta a portál olvasója. A képre kattinva nézheti meg a videót. Le akart térni a sztrádáról, de túlment, és ahelyett, hogy a következő lehajtón folytatta volna útját, inkább Y-ban megfordult az autópályán. "Nem csa
dec. 29
9:54
Istenes Bence abbahagyta a hisztit és válaszolt a Sztárboxszal kapcsolatos legfontosabb kérdésre (naphire.hu)
Hiába ért véget a műsor, az Istenes Bence-Rácz Jenő közötti összecsapás hullámai még nem múltak el teljesen.
dec. 29
10:00
A kormány lépett, végre Magyarországon is épülhetnek szélerőművek (Menedzsment Fórum)
Az újévben életbe lépnek a szélerőművek telepítését megkönnyítő rendelkezések - számol be a jó hírről az Energiaügyi Minisztérium, miután a kormány feloldja az évek óta életben lévő gyakorlati tilalmat a megújuló energia termelésének ezen formájáról.
dec. 29
10:00
Magyarok nélkül, oroszok pénzéből - tervezgetik, miből finanszírozzák Ukrajnát (Menedzsment Fórum)
A háromnaposra tervezett háború 674. napján látszik, mekkora gondot okoz ukrajna finanszírozása - uniós és elkobzott orosz pénz is szóba jöhet ehhez. Összefoglaló.
dec. 29
10:00
Wolf Kati Pamela Anderson nyomdokaiba lépett, és a követői imádják érte (Femcafe)
A kitűnő énekesnő új videoklipje mindent vitt: az egész magyar internetet a feje tetejére állította!
dec. 29
10:00
Rossz hírre ébredtek december utolsó péntekén az autósok (BorsOnline)
Ennek aligha fog bárki is örülni.
dec. 29
10:00
Varga Viktor a Dunába engedte halait, miután elöntötte a házát az áradó folyó (SzMo)
Az énekes három hala azonban elpusztult. Az életben maradtakat a folyóba engedte.
dec. 29
10:00
Még 200 milliárd forintot kap a kedvezményes vállalati hitel (Bank360 blog)
A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram eddigi 1000 milliárd forintos keretét újabb 200 milliárd forinttal toldja meg a kormány 2024-re. Erre már meg is van az igény, hiszen eddig csaknem 1600 milliárdot igényeltek a vállalatok a kedvezményes forrásból.
dec. 29
10:00
Utazás a Föld középpontja felé: kínai kutatók elsőként fúrnának le a bolygónk köpenyéig (Mandiner)
Teljesen átformálhatja a földtudományokat, amennyiben sikerül áttörni a Földkérget.
dec. 29
10:00
Elkapták a szegedi őrjöngőt (Magyar Nemzet)
A szakértők szerint kábítószer hatása alatt állt.
dec. 29
10:00
Most érkezett: Januártól készülni kell, brutális benzináremelést zúdít a nyakunkba a kormány (Nyugati Fény)
Próbálnak kíméletesek lenni. De sikerül?
dec. 29
10:03
Új főigazgatója van a Sándor-palotának (Infostart)
Személycserék történtek több tárcánál, és a köztársasági elnök stábjában is komoly változás történik január 1-től.
dec. 29
10:06
Felakasztottak négy embert Iránban, mert együttműködtek Izraellel (HírTV)
Egy emberi jogi csoport szerint Iránban októberig 600 embert végeztek ki.
dec. 29
10:06
A kormány az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program keretösszegét közel hatszorosára emeli (hirado.hu)
A szeptemberben bejelentett ÉLIP iránt óriási méretű érdeklődés mutatkozott.
dec. 29
10:06
Több pénzt ad a kormány a magyar élelmiszeripari vállalkozásoknak (Portfolio)
A magyar vállalkozások megerősítése érdekében a kormány az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP) keretösszegét közel hatszorosára emeli - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a szeptemberben bejelentett ÉLIP iránt óriási méretű érdeklődés mutatkozott.
dec. 29
10:06
Fontos műsorváltozást jelentett be a legnézettebb magyar hírcsatorna (ATV)
Közkívánatra ismét lesz déli híradó és Fórum.
dec. 29
10:06
Iránban kivégeztek négy embert, mert "együttműködtek" az izraeli hírszerző szervezettel (hirado.hu)
A csoportot azzal is megvádolták, hogy az izraeli hírszerző szervezet, a Moszad irányításával nagyszabású akciókat hajtott végre az ország biztonsága ellen.
dec. 29
10:06
10 éve történt Michael Schumacher balesete – barátok, ismerősök a rekordbajnokról (m4sport.hu)
Napra pontosan tíz éve rengette meg a sport és a Forma–1 világát Michael Schumacher súlyos síbalesete. A hétszeres világbajnok azóta eltűnt a nyilvánosság elől, ám mint az a barátok, kollégák és ismerősök nyilatkozataiból kiderül, az emlékekből és a szívekből nem.
dec. 29
10:06
Bombahír az élelmiszeripari cégeknek: hatszorosára emelte a kormány a pályázat keretösszegét (vg.hu)
A magyar vállalkozások megerősítése érdekében a kormány az Élelmiszeripari beszállítófejlesztési program keretösszegét közel hatszorosára emeli.
dec. 29
10:06
Iszonyú jóslattal szembesült Tóth Gabi: Csúfos véget érhet az énekesnő új szerelme (Nyugati Fény)
Müller Rózsa szerint az énekesnő túllendül majd a szakításon.
dec. 29
10:06
Brüsszelben olyan körbezsarolás zajlik, ami alapján a Keresztapa negyedik részét is le lehetne forgatni (Mandiner)
1757-ben Berlin meg akarta sarcolni Hadik Andrást, de végül Hadik sarcolta meg Berlint. Interjú.
dec. 29
10:06
Titokzatos amerikai űrhajót bocsátott fel a SpaceX (Magyar Nemzet)
Nagyon kevés információ érhető el hadsereg speciális kutatásait végző eszközről.
dec. 29
10:08
Menesztették a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért felelős államtitkárát (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Novák Katalin államfő menesztette Gion Gábort, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkárát – írja a Népszava a Magyar Közlöny alapján.
dec. 29
10:12
Rendkívüli évet zár a hazai természetvédelem (Infostart)
Magyarországon az elmúlt 13 évben eddig soha nem látott volumenben valósultak meg természetvédelmi beruházások, hiszen a 10 hazai nemzeti park több mint 1240 munkatársával 90 milliárd forint összértékben hajtott végre fejlesztéseket, amellyel több mint 300 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota – jelentette ki Nagy István agrárminiszt
dec. 29
10:12
"A kis barátaim már az örök halászmezőn vannak" – Varga Viktor az árvíz miatt vesztette el a kedvenceit (Blikk)
Varga Viktor szomorú hírt közölt: három kedves halát is elvesztette az árvíz miatt.
dec. 29
10:12
"Hiányzik majd Mikler Roland" – kőkemény meccsek várnak a válogatottra (Metropol)
Bodó szerint húzós feladatuk lesz Münchenben.
dec. 29
10:12
Káros anyagok a gyertyafüstben, illatgyertyákban (WebBeteg)
Régóta ismert, hogy paraffin alapú gyertya rendszeres használata hosszabb távon okozhat egészségügyi probémákat. A Semmelweis Egyetem közegészségtudományi szakértője most arra hívja fel a figyelmet, hogy mérsékeljük a természetes illatosítók használatát is. Az illatgyertyákból felszabaduló anyagok felesleges terhet rónak az egyébként is sokszor túl
dec. 29
10:12
Binance és Optimism tapasztal egy árrallyt – Meme Moguls a Spearhead Future Altcoin Charge (ProfitLine)
A Binance (BNB) az árfolyamkitörés küszöbén állhat, mivel a grafikonon szereplő adatai a jövőbeni emelkedő lendületet jelzik.
dec. 29
10:12
Mi lesz a magyar alapkezelőkkel 2024-ben? - Elmondták nekünk a vezérek (Portfolio)
Hatalmas összegű pénzbeáramlás, a reálhozamok megjelenése, a kötvényalapok térhódítása és az újabb és újabb szabályozói elvárások jellemezték a 2023-as évet az alapkezelői piacon, de vajon miről fog szólni 2024? A Portfolio megkérte a legnagyobb hazai alapkezelők vezetőit, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2024-re. A
dec. 29
10:12
Januárban nem egyszer, hanem kétszer drágul brutálisan az üzemanyag (ATV)
Bejelentést tett a Mol.
dec. 29
10:12
Tíz fok felett lesz az év utolsó napján, de érdemes esőernyőt és gumicsizmát is előkészíteni (vg.hu)
Szilveszterre változó, felhős időt jósolnak: néhány órán keresztül napsütés várható, majd erősen megnövekedhet a felhőzet, és estétől eső is lehet.
dec. 29
10:12
Mutatjuk, mire számíthatsz: így alakul a főváros közlekedési rendje szilveszter éjjel (Femcafe)
Jó, ha tudod, mire számíthatsz, amennyiben a fővárosban ünnepled az újévet!
dec. 29
10:12
Hadas Alfréd két év után először beszélt édesapja elvesztéséről (BorsOnline)
Hadas Alfréd két éven át őrizte élete legfájdalmasabb tragédiáját. A fiatal rapper apukáját veszítette el.
dec. 29
10:12
Mark Hamill nagyon kiakadt a Star Wars egyik leghíresebb jelenete miatt (Hamu és Gyémánt)
Mark Hamill elmondta, mit gondol a Star Wars egyik legijesztőbb jelenetéről, és a forgatási élményeiről is mesélt.
dec. 29
10:12
Az újévben életbe lépnek a szélerőművek telepítését megkönnyítő rendelkezések (Demokrata)
A kormány nagymértékben enyhítette a szélkerekek létesítésének jogszabályi feltételrendszerét.
dec. 29
10:12
Több tucat feltételezett terrorista adta meg magát az izraeli hadseregnek (Mandiner)
Izrael Gáza középső részén azért fog hadműveleteket végrehajtani, hogy minél hamarabb megsemmisítse a Hamászt.
dec. 29
10:12
Kiegyezett vádlóival a Google az 5 milliárd dolláros megfigyelési perben (Forbes)
Nem lesz következő tárgyalás a perben, amiben azzal vádolták a tech óriást, hogy titokban nyomon követte a felhasználók internethasználatát, még privát böngészési módban is.
dec. 29
10:12
Ezért különösen veszélyes a drog és az alkohol szilveszterkor (Magyar Nemzet)
Folyamatosak a segélyhívások, néha két-három, egymáshoz közeli címet is kapnak a kocsik.
dec. 29
10:12
Apad a Duna – de a Tiszán gond lehet (AC News)
Hosszan elnyúló tetőzések, lassú apadás kíséri a dunai árhullámot. Budapesten szerdán 20 órakor tetőzött az árhullám, ekkor a legmagasabb vízállás 693 centiméter volt – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.
dec. 29
10:12
Az Interpol is kereste a 18 milliós lakókocsit, amire Nagykerekinél akadtak rá (Telex)
A lakókocsit egy tréleren akarták kivinni az országból nem sokkal éjfél után.
dec. 29
10:12
Tragikus csapás Ukrajnára, elfoglaltak egy várost az oroszok és kitűzték a szovjet zászlót (naphire.hu)
Marjinka többé nem létezik, jelentette be Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka.
dec. 29
10:12
Megnyitott a régóta várt, ultrahosszú mexikói turistavasút (Roadster)
A híres régészeti látványosságok és a tengerparti üdülőhelyek között lehet majd vele utazni.
dec. 29
10:14
Veszélyben a hobbik? (Magyar Nemzet)
A digitalizációs terek eltüntethetik a tradicionális hobbikat.
dec. 29
10:15
Készülhetnek a pénzesőre a vállalatok (Piac és Profit)
A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel folytatja az EXIM Magyarország a nagy sikert aratott Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot. A kormány a hitelprogram keretösszegének 200 milliárd forinttal történő bővítéséről döntött, így az EXIM a Baross Gábor Hitelprogrammal 2024-ben is kiemelten támogatja a hazai gazdasági növekedéséb
dec. 29
10:16
Dárdai Pál a darts-világbajnokságon jött szóba példaképként (Magyar Nemzet)
Ricardo Pietreczko német versenyző nagy Hertha-szurkoló, a klub magyar legendáját Roger Federerrel együtt emelte ki.

Keresés