Fotó: MÁV Nosztalgiavonatok ingáznak Széchenyihegy és Virágvölgy között, de forgalomba áll a Gyermekvasút legújabb felújított járműve, a C50-es típusú zöld dízelmozdony is - írták a közleményben, hozzátéve, hogy a téli szünetben mindennap feldíszített kocsikkal járnak a vonatok, érdemes egy kisvasutazással egybekötött kirándulást tervezni a budai h
A dunai árhullám levonulása zavartalan, de Nagybajcs újabb, a vártnál magasabb tetőzése és a mellékfolyók nagyobb vízszállítása miatt az alsóbb szakaszon is magasabb tetőzés és lassabb apadás várható - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán.
Szinte lasszóval kell majd keresni a munkásokat a Szegeden épülő BYD autógyárba, Csongrád-Csanád vármegyében ugyanis mára elfogyott a hadra fogható munkaerő írja a Világgazdaság.
Három cikluson át töltötte be az Európai Bizottság elnöki posztját, mindenkinél hosszabb ideig. Segített létrehozni az egységes piacot, és az euró alapjait is lefektette.
Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint rekorder, 10 ezer milliárd fölötti bruttó hitelállományt halmozott fel szeptember végére a magyar lakosság. Az egyre több hitelt viszont egyre nehezebb fizetni. A Babaváró-zók is bajba kerülhetnek. A megélhetésre felvett kölcsönökkel egyre több a probléma, és úgy tűnik, a babaváró hitel törlesztése is
A magyar vállalkozások megerősítése és teljesítményük növelése érdekében a kormány arról döntött, hogy további 200 milliárd forintos keret biztosításával 2024. július 1-jéig tovább folytatja a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot. Ezzel összességében tehát 1200 milliárd forintot biztosít a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramo
Gazdasági információk tekintetében ma itthon nem várunk fontosabb adatközlésre, de a nemzetközi porondon sem érkeznek előre bejelentett, a részvénypiaci hangulatot jelentősen befolyásoló adatok, délután azonban megismerhetjük az új munkanélküliségi kérelmek számának alakulását az Egyesült Államokban, ami a munkanélküliség alakulásának előrejelzéséb
Szinte lasszóval kell majd keresni a munkásokat a Szegeden épülő BYD autógyárba, Csongrád-Csanád vármegyében ugyanis mára elfogyott a hadra fogható munkaerő írja a Világgazdaság.
Meglepő, de az ultrafeldolgozott élelmiszerek íze nem jobb, mint a feldolgozatlan vagy minimálisan feldolgozott élelmiszereké. Így tehát nem ez az oka, hogy függőséget okoz.Egy új kutatásból azonban kiderült, hogy a szénhidrát-zsír arány az, ami döntően meghatározza, hogy egy étel mennyire kellemes ízű.A vizsgálat során a kutatók arra voltak kívánc
Az orosz kőolajtermékek exportja napi 2,5 millió hordóra csökkent, különösen a dízel, a nafta (petróleuméter) és a fűtőolaj heti kivitele esett vissza a december 24-ig tartó időszakban – írja a Bloomberg.
Hogyan érhet véget a kivaalanyiság? Melyek azok az esetek, amelyeket a törvény erejénél fogva, és melyek azok, amelyeket saját döntés alapján definiálhatunk? Milyen esetekben bírságolhat az adóhatóság? Szipszer Tamás adószakértőt hallhatják.
Karbantartás miatt pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett több éjszakán át januárban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
III. Károly király és Kamilla királyné rögös utat jártak be az esküvőig, de még a legnagyobb megpróbáltatások sem tudtak éket verni közéjük. Vajon mi a közel 20 éve tartó házasságuk titka?
A 37 éves Nadal a januári ausztrál nyílt bajnokságon játszott legutóbb tétmérkőzést, azóta volt egy csípőműtéte is, s a most hétvégén rajtoló brisbane-i viadalon tér vissza.
Idén eddig 61 baleset történt a MÁV hálózatán a vasúti átjárókban, egyharmaddal kevesebb, mint tavaly, és a halálos áldozatok száma is jelentősen, csaknem negyedére csökkent - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
Japánban elemzők által vártnál jelentősebb ütemben gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése novemberben éves szinten, miközben csökkent az ipari termelés havi és éves összevetésben is.
A háborús előkészületek fokozására szólított fel az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának évzáró plenáris ülése második napján csütörtökön.
A háborús előkészületek fokozására szólított fel az észak-koreai vezető a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának évzáró plenáris ülése második napján csütörtökön.
Közeleg az év utolsó napja, és azon agyalsz, hogy mit vegyél fel? Akár egy fergeteges szilveszteri partira vagy hivatalos, vagy csak egy laza házibuliba, biztosan szeretnéd te is csinosan köszönteni az új évet. Mutatjuk a legszebb, legcsillogóbb ruhákat 10 ezer forint alatt!
Már csak néhány nap, és még tovább súlyosbodik a munkaerőprobléma az egészségügyben, mert 2024 januárjától megszűnik a bérfoglalkoztatás lehetősége, az egészségügyi intézmények kizárólag főállású dolgozókkal működhetnek.
Karbantartás miatt januárban pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett több éjszakán át – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
According to the latest reports, the United States Securities and Exchange Commission (SEC) will give its verdict on Bitcoin Spot ETFs by January 10th.
Meryl Streep, világhírű amerikai színésznő rengeteg hollywoodi kasszasikerben szerepelt, melyek közül kétségtelenül az egyik legnagyobb alakítást Miranda Priestly szerepében nyújtotta Az ördög Pradát visel című filmben.