Egy hátrahagyott levélben ismerte el a prágai mészárlás elkövetője, hogy egy férfit és kisgyermekét is megölte. A levél pontos tartalmát nem hozták nyilvánosságra.
Átlagosan 22 ezer forint havi zsebpénzt kapnak a 14-18 év közötti fiatalok a szülőktől – derült ki a K&H fiatalok pénzügyi helyzetét felmérő kutatásából. A vizsgálat szerint a fiatalok 94 százaléka rendelkezik valamilyen bevételi forrással, jellemzően zsebpénzből vagy ösztöndíjból. Érdemes ezért már a gyerekeket is beavatni a családi költségvetés
Changpeng “CZ” Zhao, a Binance kriptotőzsde alapítója és volt vezérigazgatója helyet kapott a Bloomberg által összeállított, a világ leggazdagabb embereit
A német rendőrszakszervezet elnöke zavargásokra és erőszakra számít szilveszterkor, és azt mondta, hogy a politikusok nem tudták megakadályozni a várható zűrzavart.
Az Apple folytathatja a legújabb Apple Watch-ok értékesítését, miután egy fellebbviteli bíróság ideiglenesen felfüggesztette az importtilalmat - írta meg a CNBC.
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, az idei brutális infláció egyik oka az a mintegy 1000 milliárd forint volt, amit a kormány a 2022-es választási évben szétosztott.
A Duna House előrejelzése aktívabb ingatlanpiacot, vásárlói szempontból támogató környezetet, így több hiteles vásárlót mutat a 2024-es évre. A nagyvárosi ingatlanok mellett a jó elhelyezkedésű kistelepülések lehetnek az otthonkeresők és befektetők elsődleges célpontjai. Aktívabb ingatlanpiacon, 20-30 százalékkal több adásvétel A mindjárt véget é
A kínai Anhui Egyetem (Anhui Normal University, Wuhu) jelentette be, hogy az általuk felfedezett új faj a sünök Mesechinus neméhez tartozik. A kelet-kínai sünfaj több morfológiai jegyében és filogenetikai tulajdonságaiban is eltér ázsiai rokonaitól.
Csökken a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja, bár az eredmények továbbra is emelkedett értékeket mutatnak - közölte honlapján az NNK.
A leggyakrabban hangoztatott jelzők. Nemcsak az idei évvel, de a folytatással kapcsolatban is. A Marketing&Media magazin évről-évre megkéri a szerkesztőbizottsági tagjait, hogy értékeljék a jelent, és mondják el, mit várnak a jövőtől. Ezúttal is ezt tettük. Szerkesztőbizottsági évértékelés és várakozások – 2. rész. Gulyás János, Wavemaker, ügyvez
Bár az Európai Bizottság már elfogadta a Mol pozsonyi finomítójának átalakítására adott, ez év végi határidő meghosszabbítását, végső döntés azonban nem született az ügyben, ezért a Népszava szerint a Mol az év elejével a finomító termelésének körülbelül egyharmadnyi visszafogását fontolgatja. A Mol megkeresésünkre tisztázta a helyzetet: közölték,
Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy "mindenkinek" elmeséljük, milyen terveink vannak a jövőre nézve. Ám mielőtt bárkinek bármit elmondanánk, érdemes tudni, hogy a pozitív vagy negatív visszajelzések is nagyban befolyásolhatják döntéseinket – írja a brigitte.de. Nézzük, miért!
Sokkal rugalmasabb, újfajta szervezeti és HR-szakmai megközelítést igényelnek a média szektorban és a külső környezetben zajló változások. Az RTL-nél az elmúlt években számos szervezeti átalakulás zajlott, munkáltatóként is a megújulás a cél. Endrei-Kiss Judit 2023. januárjában csatlakozott a vállalathoz, így az első év a megérkezés ideje is volt,
Az amerikai munkáltatók a Federal Reserve felmérései alapján 2024-ben várhatóan kevesebb embert vesznek fel, ami a jelentések szerint a munkaerőpiac esetleges lehűlését és a béremelkedések lassulását jelzi. Mindez pedig abba az irányba mutat, hogy az amerikai jegybank elkezdheti a lazítást, és összejöhet a puha landolás az amerikai gazdaságban.
Hivatalosan is bemutatta a Xiaomi a mobilgyártó első elektromos autóját, az eseményen a vállalat vezérigazgatója azt is bejelentette, hogy a kínai cég a világ 5 legnagyobb autógyártója közé akar bekerülni.
Kimi Räikkönen egy újabb extrém sportot próbált ki a közelmúltban. 2007 világbajnoka az Instagram oldalán tette közzé, amint a barátaival együtt hószánoznak. A finn pilóta a 2021-es szezon legvégén vonult vissza a Forma-1-ből, és azóta különböző dolgokkal üti el az időt. A NASCAR-ba való visszatérése óta megszületett a harmadik gyermeke is, és a fi
A probiotikumokról általában elsőként az jut eszünkbe, hogy ha antibiotikumot szedünk, mellette mindenképpen érdemes probiotikumot is bejuttatnunk a szervezetünkbe. Ez valóban így van, hisz az antibiotikumok az egészséges mikrobiomban is kárt tesznek, ezért érdemes idejekorán pótolni a testünk fontos baktériumait. A probiotikumok azonban nem csak e
"Pelikán József gátőrök" most is léteznek, a természet minden rezdülését ismerik és figyelik, munkájuk nagyon fontos - fogalmazott a Duna budapesti tetőzése idején az InfoRádióban Siklós Gabriella vízügyi szóvivő. A járókelőknek nem nagyon szabadna zavarni a védekezési munkát.
Kutatások bizonyítják, hogy a koffein csökkenti a depressziót és a béldaganatok kialakulásának kockázatát, növeli a sportteljesítményt, ugyanakkor igaz az is, hogy felelőtlenül fogyasztva növeli a stresszt, a csontritkulás és a szívproblémák esélyét, olyannyira, hogy még hirtelen szívmegálláshoz is vezethet. De akkor mennyi is az annyi, mennyit igy
Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a szilveszteri ünneplések hangos "robbanások" kíséretében zajlanak, fontos szem előtt tartani az állatok védelmét is.
Törökországban 2024-ben 49%-kal emelik a minimálbért, hogy a megélhetési költségeket enyhítsék a növekvő infláció közepette. A tervezett bérnövelés viszont újra felpörgetheti a pénzromlást.
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a városok nem zsúfolt, stresszes metropoliszok, hanem az innováció és a fenntarthatóság virágzó ökoszisztémái. A jövő városépítészeti vízióinak célja a túlnépesedés kezelése és a zöldtechnológiák gyakorlati alkalmazása, amelyek számos területen forradalmasíthatják urbánus életmódunkat, valamint az egymáshoz és
Már idén is számos helyen valósultak meg korszerűsítések a magyarországi villamos energia hálózaton. Jövőre azonban tömegessé válnak az ellátásbiztonságot új alállomások építésével, a meglévők felújításával, bővítésével, távvezetéki fejlesztésekkel megerősítő beruházások. A hazai és uniós forrásokból támogatott projektek további zöldenergia-termelő
Több mint 591 milliárd forintos vagyonával Mészáros Lőrinc lett 2023-ban a leggazdagabb magyar - derül ki a Forbes magyar nyelvű kiadásának top ötvenes listájából. Mészáros egy év után került ismét az első helyre, megelőzve az OTP-elnök Csányi Sándort és Felcsuti Zsolt ipari befektetőt. A listán szereplő 50 személy összvagyona 6935 milliárd forint,
Az újévre készülődve nem csak a tökéletes szettet, hajat vagy sminket szeretjük kiválasztani, hanem az alkalomhoz illő körmöket is. A fényes és csillogó körömtrend idén is hódít, ha szilveszteri körmök vannak terítéken - lehet egyszerű vagy egészen feltűnő is, a lényeg, hogy az év végén ünnepi köntösbe bújjanak a kezek!
A két szláv népet más fából faragták, mint Európa népeinek nagy részét – sem az oroszok, sem az ukránok kitartása nem volt meglepetés 2023-ban. Demkó Attila évértékelése folytatódik!