Wolf Katiéknál idén másképp telt a karácsony. Kiderült, hogy az énekesnő szülei megfertőződtek a koronavírussal, ezért csak online tudtak együtt lenni, azonban a testvéreivel meglátogatták egymást.
Az amerikai wakeskating úttörője és háromszoros világbajnok Brian Grubb egyedülálló mutatványt hajtott végre a dubaji Address Beach Resort 294 méterrel a tengerszint felett található, Guinness-rekorder végtelenített tetőmedencéjében. A WakeBASE névre…
A közösségi médiában került támadások kereszttüzébe Bianca Bustamante, a McLaren 18 éves juniorversenyzője, miután Twitteren egy olyan bejegyzést kedvelt, amelyben valaki autistának nevezte az Aston Martin F1-es pilótáját, Lance Strollt.
A Magyar Nemzeti Bank a törvényi mandátumának megfelelően végzi felügyeleti tevékenységét, ezért elfogadhatatlannak tartja a Primus Trust félrevezető kijelentéseit.
Kiskunfélegyháza lakói nem mindennapi jelenetnek lehettek a szemtanúi: a központi szórakozóhelyen rendőri jelenlétbe torkollott egy dulakodásnak, aminek állítólag maga a polgármester volt állt a középpontjában. Csányi József minden valószínűség szerint kissé felöntött a garatra, majd egyesekbe belekötött, sőt, öngyilkossággal is fenyegetőzött, ami
Idén eddig 61 baleset történt a MÁV hálózatán a vasúti átjárókban, egyharmaddal kevesebb, mint tavaly, és a halálos áldozatok száma is jelentősen, csaknem negyedére csökkent - közölte a MÁV csütörtökön.
Nem véletlen, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Kárpát-medence országaiban úgy gondolkodnak az emberek az orosz–ukrán konfliktusról, mint Magyarországon. Interjú.
Az elektromos és plug-in hibrid járművek globális piacának vezető szereplője, a BYD történelmi beruházást tervez megvalósítani Szegeden: a kínai vállalat első európai elektromos járműgyártó üzemét hozza létre Magyarországon mintegy 300 hektáros területen. A beruházásnak köszönhetően több ezer magas hozzáadott értékű munkahely jön létre, miközben a
A kormány módosítja a rezsivédelem ellentételezésének kiszámítására vonatkozó előírásokat az Energiaügyi Minisztérium. A szerdán megjelent rendelet kitérnek a villamos energia szolgáltató részére járó ellentételezés kalkulálásának módszertanára, valamint az indokolt ár meghatározására is.
2023-ban számos globális vállalat – többek között az aiMotive, a Continental, a Novartis, a Schaeffer, a Samsung SDI, a Waison, a Rolls-Royce, a Genesys, valamint a 3D HISTECH és az Epredia – választott magyarországi helyszínt K+F projektje(i) megvalósításához. A fejlesztések révén több száz magas hozzáadott-értékű munkahely jön létre. A legjelentő
Január elsejétől indul az üdítő- és szeszesitalok csomagolásának - műanyag, fém, üveg palackok - kötelező visszaváltása egyes üzletekben; az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) élelmiszer kereskedelmi tagvállalkozásai több mint 1100 üzletben üzemeltetnek majd mintegy 1400 automatát.
Dzseninben egy fegyveres terroristacsoportot iktattak ki, miközben a Hezbollah egy csoportja is támadott izraeli egységeket. Eközben Izrael terrorszervezetnek nyilvánított Ciszjordániában öt pénzváltót, amelyeken keresztül pénzelték a Hamászt.
Átlagosan 22 ezer forint havi zsebpénzt kapnak a 14-18 év közötti fiatalok a szülőktől - derült ki a K&H fiatalok pénzügyi helyzetét felmérő kutatásából, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Fischer Gábort, a TV2 Csoport programigazgatóját látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis műsorának karácsony előtti különkiadásában, ahol ezúttal a televíziózás, napjaink és a jövő tartalomfogyasztása volt a központi téma. Van-e különbség Magyarország és Nyugat-Európa között ízlésben? Tényleg minden olyanra igény van, amit a képer
2024. január elsejétől hatályba lépnek azok a jogszabályi rendelkezések, melyek ettől kezdve szabályozzák a különféle üdítő- és szeszesital féleségek csomagolásának - műanyag, fém, üveg palackoknak - a kötelező visszaváltását az üzletekben. Az új előírások azonban csak azokra az italféleségekre vonatkoznak, melyeken a gyártó ezt fel is tünteti a cs
Az ártérben hagyott autókban a víz okozta károkat a kgfb nem, csak a teljeskörű casco téríti meg - hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkuszcég szerdai, MTI-nek eljuttatott közleményében.
Néhány napja az ukrán határőrizeti szervek egyik vezetője határozottan cáfolta, hogy aknazárat építenek a magyar határ ukrán oldalára, hogy így akadályozzák meg a katonakötelesek kiszökését az országból. Ilyen zár tehát nem készül, de az biztos, hogy folyamatosan kapnak el próbálkozókat főleg a román és a magyar határon. Egy most közzétett videó sz
A németországi székhelyű ZF technológiai csoport két nagyszabású projekt megvalósítására összesen 62,5 millió eurót ruház be a magyarországi autógyártás két fellegvárában, Debrecenben és Kecskeméten. Az összesítve 313 új munkahelyet létrehozó beruházások az e-járművek alkatrészgyártásához teremtenek kapacitásokat.