Keressük az új, tiszta energiahordozót. Nem csak az EU, az egész világ kapaszkodik a hidrogénbe, mondván annak elégetésével csak vízpára lesz. Persze minden új technológiára pénz kell, és mint ilyenkor megszokott, a nagyvállalatok is beszállnak a fejlesztésbe. Sokan bíznak a legkönnyebb elemben, de legalább annyi az ellenzőjük.
A méltó halálért küzdő alkotmányjogász öccse és ápolója a hvg.hu-nak arról beszélt, milyen érzés a családnak, a testvérnek és a segítőnek átélni egy nyilvánosság előtt vállalt halálos betegséget.
Nemzetközi mércével mérve Magyarországon kifejezetten alacsony az oktatási mobilitás. A különbségek nagyok és már fiatal korban kiütköznek. Diplomás szülő nélkül nehéz, nőként még nehezebb. Kisebb valószínűséggel szereznek diplomát a nem diplomás hátterűek, mint az értelmiségi családból érkezők, és ez jórészt már a tizedik osztályra megszilárdul –
Románia és Bulgária a légi és tengeri forgalomban 2024 márciusában csatlakozik a schengeni övezethez, miután az elmúlt napokban politikai megállapodás született erről Ausztria és Bulgária illetékes minisztereivel.
A kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. A BUX 5,91 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel 60 288,49 ponton zárt szerdán.
December 28-a az aprószentek ünnepe. Az újszövetségi történet szerint azokat a fiúgyermekeket nevezik így, akiket Heródes lemészároltatott Jézus születése után. A keresztények a vértanúkra emlékeznek ezen a napon.
Három olyan ünnepnap is lesz a 2024-es évben, ami keddre vagy csütörtökre esik. Mindhárom alkalommal az ünnepnapot megelőző, illetve azt követő munkanap szabadnap lesz, azokat viszont szombatokon dolgozzuk le.
A Christian Beck vezette LawConnect lerázta magáról rossz szerencséjét, és elsőként ért célba az idei Rolex Sydney Hobart Yacht Race-en. A Christian Beck-féle maxi helyi idő szerint december 28-án reggel 08:03:58-kor (1 nap 19 óra 03 perc 58 másodperc menetidő) haladt át a célvonalon, mindössze 51 másodperccel a második helyen becsorgó Andoo Comanc
Károly király és két évvel fiatalabb húga, Anna hercegnő nagyon szoros testvéri viszonyt ápolnak egymással. Ez a király koronázásának napján is megmutatkozott egy kedves gesztus formájában, amikor a hercegnő egy aranyos becenévvel illette szeretett testvérét.
A Liverpool szlogenjével erősít Olaf Scholz német kancellár, akire szörnyűséges év vár a brüsszeli lap szerint, s aki legfőbb szövetségesét is elveszítheti.
Adrian Newey nemrégiben tiszta vizet öntött a pohárba a Forma-1-es jövője kapcsán. A brit tervező guru nem tervez a közeljövőben visszavonulni, és még jó sokáig töltené be a jelenlegi szerepkörét a Red Bullnál. Newey – aki a napokban ünnepelte a 65. születésnapját – az energiaitalosok sikereinek egyik legnagyobb kovácsa. A legendás tervező még 2006
Pajkaszegen az ünnepek beköszöntével sem áll meg az élet. A karácsonyi és a vadonatúj szilveszteri epizód után, január 6-án érkezik a 8. évad folytatása.
Az újévi fogadalmak között gyakorta szerepelnek az egészségesebb életmódot célzó ígéretek, ilyen lehet a dohányzásról való leszokás is. Most sportolók és orvosok adnak tanácsot, hogyan teheti le végleg a cigarettát.
Nem csoda, hogy néha úgy érezzük, a japánok jobban élnek, mint mindenki más a világ többi része. Titkuk az élet különböző területein alkalmazott tudatosságukban rejlik.Más szóval, ha szeretnél változtatni azon, ahogy élsz, merülj el a japán filozófiában. Elhoztunk neked 3 olyan elvet, amit követve te is tudatosabbá válhatsz.1. Kintsugi: az aranyja
A 36. újévi koncertre készül a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar. Január elsején öt órára várják a zenekedvelőket a Continental Arénába egy számukra ünnepi esztendő első napján, hiszen a zenekar 85 éves lesz 2024-ben, míg az országban elsőként létrehozott majorette csoport 50 éves jubileumnál tart. Kérdésünkre Bakó Levente, az együttes művészeti vezet
Nem akart gyalogolni, ezért ellopott egy autót egy férfi Kardoskúton. Miután elakadt vele, az indítókulcsot a földbe rejtette, de így is gyorsan kiderült, hogy mit tett. Autót lopott egy férfi 2023. december 27-én éjjel fél 3 körül Kardoskúton. Hazafelé tartott, de a település központjától távolabb lakik és nem akarta a körülbelül nyolc kilométert
A geopolitikai feszültségek – köztük az ukrajnai konfliktus – hozzájárultak a globális védelmi kiadások megugrásához. Tizenöt védelmi konszern összesített rendelésállománya 2022 végén 777,6 milliárd dollár volt, szemben a két évvel korábbi 701,2 milliárd dollárral. A lendület 2023-ban is folytatódott, már az év első hat hónapjában a rendelésállomán
Románia és Bulgária megállapodott Ausztriával arról, hogy 2024 márciusától légi és tengeri úton is csatlakozik az európai határokon átnyúló schengeni övezethez, a tárgyalások jövőre folytatódnak a szárazföldi határokról – jelentette be a román belügyminisztérium.
Bakondi György tévesnek nevezte azt az uniós álláspontot, hogy azokat a bevándorlókat, akik legalább 6-8 biztonságos országon keresztül érkeznek, engedjék be az Európai Unió területére, majd ezt követően itt bírálják el menedékkérelmüket.