Friss képek jelentek meg a 93 éves Clint Eastwoodról, aki jelenleg a Juror #2, a Kettes számú esküdt című filmen dolgozik. Clint Eastwood a kilencedik ikszen is túl, továbbra is aktívan dolgozik a filmiparban, új megjelenésére viszont alig lehet ráismerni.
Bővülés jöhet a lakáshitelek piacán, ám érdemes figyelnie arra a hitelfelvevőknek, hogy megfelelő biztosításuk is legyen, amely teljes körű védelmet nyújt - közölte a Netrisk. Az idén kötött lakásbiztosítások éves átlagdíja közel 35 ezer forint, ami töredéke a lakáshitel összegének, pláne marginális tétel a lakáséhoz képest.
A 2010-ben alapított Petri-díjat minden évben a legígéretesebb kötet nélküli pályakezdőnek adják át, akinek a tárgyi ajándék mellett a legnagyobb jutalma az, hogy a Magvető Kiadó jelenteti meg az első kötetét. A Petri-díjat 2023-ban Kupihár Rebeka kapja. A szerző 2023. december 22-én, Petri György 80. születésnapján, a Fugában veheti át az elismeré
Az ázsiai tőzsdéken felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel, ezt követően Európában kisebb pluszban nyithatnak a tőzsdék, míg Amerikában a stagnálásé lehet majd a főszerep délután. Ma idehaza nem közölnek fontos adatot, külföldön a brit inflációs adatot ismertették. Az Egyesült Államokban közzéteszi a Conference Board a decemberi fogyasztó
Miért kellene több sót ennünk időskorunkban? Miért van a modern életformánkból fakadó alváshiány különösen rossz hatással a serdülőkre? Miért lehet a depresszió gyulladásos bélbetegség tünete? Miért olyan magas az Okinaván élők várható életkora? Miért kell a dohányzó nőknek korai klimaxra számítaniuk? A Hormonok című könyvből az olvasó reális képet
Jövőre folytatódik az agrárdiplomáciai menedzser képzés az Agrárminisztérium és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) együttműködésében, így az egyetem újabb hallgatók jelentkezését várja a 2024 februárjától keresztféléves programra.
Több mint ajándék „Egy szívvel közösen” mottóval idén is meghirdette a karácsonyi ajándékgyűjtést nehéz sorsú gyerekek számára a Jövőt a Fiataloknak Alapítvány. Tapodi Krisztián, a gyulai Nádi Boldogasszony-templom káplánja koordinálja az akciót. A 2020-ben a Covid „következménye” volt a Szent Gellért Szeminárium növendékei és elöljárói által szerv
A következő hetekben - már-már hagyományosan - megjelentetjük a Budapest Business Journal Listák Könyve (Book of List) HR-rel, vezetéssel kapcsolatos friss iparági toplistáit. Az első részben a vezetési tanácsadással foglalkozó cégeket vesszük nagyító alá.
Egy dubaji fedőcégen keresztül továbbra is üzletel Oroszországgal a francia Decathlon sport- és szabadidős cikkeket gyártó csoport - derítette ki a Disclose oknyomozó szervezet.
A legnagyobb foglalkoztatók közé tartozó Postánál és a Volánnál a 400 ezer forintot sem éri el az átlagfizetés, több állami cégnél viszont meghaladja az egymilliót. De kik a legjobban kereső vezetők?
Közeleg az év vége, ami az ünnepekre történő készülődés mellett azt is jelenti, hogy mindössze néhány napunk maradt arra, hogy maximalizáljuk az elérhető adójóváírásokat. A legmagasabb összeget, 150 000 forintot az önkéntes pénztárakba történő befizetésekkel lehet elérni, ráadásul a szolgáltatók zöme különböző nyereményjátékokkal is próbálja motivá
Fantasztikus csatát tartogatott a Finn Rally 1997-ben, ahol az A-csoportos Mitsubishivel Tommi Makinen, a Ford Escort WRC-vel induló Carlos Sainz és Juha Kankkunen harcolt a győzelemért.