Donáth szerint meg kell újítanunk az ellenzéket, új elnökséggel vágna neki a jövő évi választási kampánynak. Gelencsér Ferenc állítja: neki csak az volt a feladata, hogy egyben tartsa a pártot, amíg Donáth újra készen nem áll a vezetésre. Ez most jött el.
Jelentős pénzbüntetésre, felfüggesztett börtönre és foglalkozástól eltiltásra ítélte szerdán nem jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék azt a szülészorvost, aki a magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével.
Nyíregyháza Mjv Önkormányzata nettó 1,508 milliárd Ft, százszázalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a "Indiaház és Madárröpde létesítése a Nyíregyházi Állatpark területén" című, Top-6.1.4-16-Ny1-2017-00001 azonosító számú pályázat megvalósítására, mely a Top-6.1.4-16 kódszámú, Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejle
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 13 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a folyósítási kontrollfolyamataiban és a felügyeleti adatszolgáltatásaiban feltárt hiányosságok miatt. A Felügyelet határidő kitűzésével intézkedések megtételére kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. Az azonosított problémák nem hordoznak rendsz
Ellentétes a magyar kormány menekültügyi politikájával az a migrációs csomag, amelyről megállapodtak Brüsszelben – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára.
Orbán Viktor kormányfő a hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg, hogy ma este 18:30-kor a TV2-n jelenik meg egy vele készített interjú. A kormányfő fontosabb üzeneteiről, esetleges bejelentéseiről ebben a cikkünkben percről percre számolunk majd be.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 13 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a folyósítási kontrollfolyamataiban és a felügyeleti adatszolgáltatásaiban feltárt hiányosságok miatt.
Egy orosz bíróság 4,6 milliárd rubelre (17,7 milliárd forintra) bírságolta a Googlet, amiért nem törölte az ukrajnai háborúról és más egyéb témákról szóló "hamis" információkat - jelentette szerdán a TASZSZ orosz hírügynökség.
Huszonhetedik alkalommal indult útjára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös, Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akciója, melynek révén 2023-ban közel 200 tonna tartós élelmiszerből készülhettek ajándékcsomagok, melyek 25 ezer rászoruló család megajándékozását tették lehetővé még az ünnepek előtt. Mindebből látszik, hogy a
A nemrég megjelent magyar PISA eredményeknek sokféle értelmezése látott napvilágot az elmúlt hetekben – hogy jól vagy nem jól teljesítettek a diákjaink, és összességében az oktatásügyünk. A cikkben most a PISA 2022 egyik talán legmeghatározóbb tényezőjére térünk ki: a kutatás a COVID idején zajlott, ami rányomta a bélyegét az eredményekre – de nem
Megnyílt az út, hogy a kormány a gazdasági növekedés helyreállítása érdekében 2024-ben is széles körű állami támogatásokat biztosíthasson, derült ki a GFM mai közleményéből.
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Győr-Moson-Sopron vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van.
A Szent Atya szerint Jézus születése az emberek életében az igazán fontos értékekre emlékeztetett, a karácsony pedig a mértéktartás és az öröm ünnepe, nem pedig a lázas ajándékvásárlásé.
Megnyílt az út, hogy a kormány a gazdasági növekedés helyreállítása érdekében 2024-ben is széleskörű állami támogatásokat biztosíthasson - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). Az Európai Bizottság jóváhagyta az ideiglenes válság- és átállási keret (Temporary Crisis and Transition Framework, továbbiakban TCTF) 2.1. pontjára vonatkozóan
A tökéletes szilveszter estét sok minden meghatározza, egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy kivel, hogyan és – legfőképp – hol töltjük el az adott év utolsó óráit. Utóbbival kapcsolatban tökéletes választás lehet a VIRTU Restaurant újévi vacsoraestje, mely csodálatos panorámával és kiváló champagne-nal várja az érdeklődőket.A MOL Campus 28. emeleté
Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Győr-Moson-Sopron vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
Történelmi döntést hozott Colorado állam legfelsőbb bírósága! Kizárta annak lehetőségét, hogy Donald Trump elinduljon ebben a régióban a jövő évi elnökválasztáson a republikánus elővoksolás coloradói indulói között.
Bíró Barna Botond a Hargita Megyei Tanács alelnöke az eset kapcsán úgy fogalmazott: a legnagyobb kár nem az anyagi kár. Fájdalom és düh uralkodik, fontos, hogy megtalálják tragédia felelőseit.
A párt szerda délutáni közleményében jelentette be, hogy lemondott a Momentum elnöke, Gelencsér Ferenc, és visszatér a párt élére Donáth Anna. Egyúttal a Momentum teljes elnöksége távozik, így Donáth egy új csapattal indul neki majd a jövő júniusi EP- és önkormányzati választás kampányának.
Egy küldöttközgyűlési döntés értelmében a korábban MKB Magánnyugdíjpénztárként ismert, ám ma MHB Gondoskodás Nyugdíjpénztár néven működő szervezet magán ága beolvad a Budapest Magánnyugdíjpénztárba. A döntés egyelőre nem végleges.
December 21-én, kizárólag a HírTV-n élőben ad interjút Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfőt a Napi aktuális stúdiójában Bayer Zsolt fogadja csütörtökön 19 óra 30 perctől.