2023. december 17. vasárnap

dec. 17
14:42
Megszólalt Halász Judit: nagy a baj, minden előadását lemondta (Pénzcentrum)
A Kossuth-díjas művésznő két "Karácsonyi Csiribiri" néven meghirdetett zenés gyerekdarabot is játszott volna a Vígszínházban, azonban a teátrum közleményben tájékoztatta az érdeklődőket, hogy mindkét előadás elmarad.
dec. 17
14:42
Megszólalt Ferenc pápa a gázai helyzetről (Portfolio)
Ukrajnában és a Közel-Keleten is a béke melletti elkötelezettség erősítését sürgette a karácsonyi ünnepek közeledtével Ferenc pápa, aki a gázai katolikus plébánia halottairól is szólt a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
dec. 17
14:42
Elkobozzák a karácsonyi ajándékokat a határon, a könyvek és a gyerekjátékok sincsenek biztonságban (vg.hu)
A rendelet alól a kozmetikumok sem képeznek kivételt.
dec. 17
14:42
Három árulkodó jel a megcsalásra, így megy tönkre a kapcsolatod (BorsOnline)
Ne légy vak, így veheted észre, ha a párod már más oldalán keresi a boldogságot.
dec. 17
14:42
Ferenc pápa a béke útjainak megnyitását sürgette advent harmadik vasárnapján (Magyar Hírlap)
A pápa köszöntötte azokat a római gyerekeket is, akik a hagyomány szerint a karácsony előtti utolsó vasárnap a gyermek Jézus szobraival érkeztek meg a Szent Péter térre.
dec. 17
14:42
Novák Katalin fogadja a hívásokat a Jónak lenni jó! központjában (Demokrata)
A köztársasági elnök dél óta fogadja a hívásokat a közmédia adománygyűjtő jótékonysági akciójának telefonos központjában.
dec. 17
14:42
Végre egy megnyugtató kijelentés Putyintól (Tudás.hu)
Képtelenségnek nevezte egy vasárnapi tévéműsorban Vlagyimir Putyin orosz államfő Joe Biden amerikai elnöknek azt az állítását, hogy Moszkva megtámadhatja a NATO-t . "Ez teljes képtelenség. Úgy gondolom, hogy ezt Biden elnök is érti, ez csak egy szófordulat, hogy igazolja az orosz viszonyban folytatott elhibázott politikáját" – jelentette ki Putyin
dec. 17
14:42
"Későn eszmélt a Momentum, a baloldal lapjai le vannak osztva" – véli Botka László tanácsadója (Magyar Nemzet)
Ruff Bálint szerint a Momentum esetében nincs olyan ember az országban, aki tudja azt, hogy mit szeretne csinálni a lila párt.
dec. 17
14:42
A 18 éves debütáló góllal járult hozzá a Milan győzelméhez (Sportal)
Az AC Milan 30-ra nyert a Monza ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában vasárnap délután.
dec. 17
14:42
Bedurvult a járvány, a java pedig még csak most jön (naphire.hu)
Súlyos légúti járvány van Magyarországon, az influenza pedig még csak most fut föl.
dec. 17
14:44
Hófúvás helyett nyakunkon a karácsonyi árvíz (Magyar Hírlap)
Dunakeszinél homokzsákokkal védik a parthoz közel fekvő területeket, de lakóházakat még nem fenyeget a víz.
dec. 17
14:45
Megölték az operatőrt, miközben egy iskola lebombázásáról tudósított (Privátbankár)
A történtek miatt az Al Jazeera a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordul.
dec. 17
14:48
Ehető-e a citrom, a narancs héja? És a gyümölcshúshoz tapadó fehér szálak? Itt a válasz! (Ripost)
Mi a helyzet a citrusok héjával, ehetők?
dec. 17
14:48
Párizs 2024 – Hat magyar cselgáncsozó áll olimpiai kvótát érő helyen (Magyar Hírlap)
Az összegzés szerint az Eb-bronzérmes Pupp Réka és az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián szinte biztos indulónak számít.
dec. 17
14:48
Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint is idézte Donald Trump a kampányrendezvényén (Magyar Nemzet)
A korábbi elnök óriási előnnyel vezet republikánus riválisai előtt a legfrissebb felmérések szerint.
dec. 17
14:48
A Vajdaságban a legnagyobb a részvétel a szerbiai választáson 12 óráig (Mandiner)
Eddig többen szavaztak délig, mint 2022-ben.
dec. 17
14:48
Ez most komoly? Olyat mondott Szijjártó egy francia tévében, hogy beleremegett a plafon (Nyugati Fény)
Vicceseket mondott a külügyminiszter, fapofával.
dec. 17
14:48
Be akart szólni az I. kerületi polgármesternek a fideszes képviselő, de elég rosszul jött ki belőle (Telex)
Harrach Tamás amiatt sopánkodott, hogy nem tudott bejglit venni a Ruszwurm cukrászdában, mert V. Naszályi bezáratta. A cukrászda azonban a mai napig nyitva van.
dec. 17
14:54
Lázár János: Lezárult a Nemzeti kastély- és várprogram (Magyar Hírlap)
A miniszter a Fenékpuszta majorság fejlesztésének átadásán kifejtette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-re bíznák az épületegyüttesek egy részét.
dec. 17
14:54
Karácsony előtt mondta le két koncertjét Halász Judit: "Sajnálom, akiknek csalódást okoztam... Lelkileg megterhelő ez" (Sassy)
Az énekesnő betegsége miatt törölték a két előadást, amit januárban pótolnak majd.
dec. 17
14:54
Ünnepi koncertet adott az Erkel kórus (Gyulatelevízió)
Hodozsó Norbert zongorajátéka mellett, egy Bach darabra, mécsessel a kezükben vonultak be szombat este a Vigadó színpadára az Erkel Ferenc Vegyes Kar tagjai. A hagyományos karácsonyi koncertet telt ház fogadta. A programon nemcsak zenedarabok csendültek fel, a kórus mindig szeret személyes élményeket bemutatni. Papp Zoltán egy köröstárkányi látogat
dec. 17
14:57
Lehull a lepel a Gellért Szálló titkairól – Politikusok, kémek, ünnepelt színészek adták egymásnak a kilincset (Blikk)
Rákosi Mátyás unokahúga prostituáltként dolgozott a Gellért Szállóban, Gábor Zsazsa pedig hangos botrányt rendezett, amikor kutyái szétrágták a hotel szőnyegeit és ki akarták vele fizettetni a kárt. Horthy Miklós ugyanitt vette át korábban az ország vezetését - ez is kiderül egy, a legendás, jelenleg felújítás alatt álló szálló történetét bemutató
dec. 17
15:00
Előkerült egy szerelmes nyári emlék Tóth Gabiról és Papp Máté Bencéről (Blikk)
Az énekesnő egyre több közös fotót oszt meg szerelmével a közösségi oldalán.
dec. 17
15:00
Gondot okoz a belvíz a mezőgazdasági területeken (Agroinform)
Áldás vagy átok a sok csapadék?
dec. 17
15:00
Ilyen időre számíthatunk a jövő héten (hirado.hu)
Mutatjuk a várható időjárást!
dec. 17
15:00
A jövő héten a köd lesz az úr (vg.hu)
Szerdától megérkezik a csapadék is.
dec. 17
15:00
Halász Judit életében először lemondta egy gyerekkoncertjét, mert beteg: "Lelkileg megterhelő ez" (SzMo)
A színésznő sajnálja, hogy csalódást okozott karácsony előtt, de pótolni fogja az eseményeket.
dec. 17
15:00
Egy korszak vége: távozik a képernyőről a sokak által kedvelt híradós, az ismert televíziós ezért hagyta ott a csatornàt (Promotions)
Beadta a felmondását, nem köszönti többet a nézőket.
dec. 17
15:00
Ervin! Pocsék rosszul játszod a vesztes szerepét (Mandiner)
Lekezelőek vagytok, nagyképűek és szájhősök.
dec. 17
15:00
Matthew Perry exe azt követeli, hogy a színész ketamin okozta halála miatt orvosait is vizsgálják ki (Sassy)
A színész ketamin akut hatásainak következtében vesztette életét még októberben.
dec. 17
15:06
Ma délelőtt bárki felhívhatja Novák Katalint (Blikk)
Novák Katalin déltől az MTVA stúdiójába látogat és a telefonközpont munkájába bekapcsolódva fogadja majd személyesen a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági kampányába érkező telefonos felajánlásokat mondta el Siklósi Beatrix, a program projektvezetője, a Kossuth rádió csatornaigazgatója az M1 aktuális csatorna reggeli híradójában.
dec. 17
15:06
Rendkívüli bejelentést tett az Energiaügyi Minisztérium, ez minden magyart érint (ATV)
Idén másodszor áll 90 százalékon a hazai gáztárolók töltöttsége - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap a Facebook-oldalán.
dec. 17
15:06
EURO-2024 – Neuer márciusban visszatérhet a német válogatottba (Magyar Hírlap)
A Bayern München hálóőre védte a Nationalelf kapuját 2010 óta minden nagy tornán.
dec. 17
15:06
Mennyi időt tölthet a gyerek a képernyő előtt, hogy ne legyen komolyabb baja? (Tudás.hu)
A szülőknek két szempontból fontos szabályozni a gyerekek videojátékát. Egyrészt, hogy mivel játszik a gyerek és hogy mennyi időt tölt vele. Mindkettőre van szakértői ajánlás. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kézikönyv gamer gyerekekhez címmel nagyon hasznos rövid útmutatóban mutatja be, mit javasolnak a szakértők a gyerekek körében na
dec. 17
15:06
Felháborító, hogy a zsidókat fenyegető baloldaliakra azt mondják az elnyomók, hogy antiszemiták! (Mandiner)
Az antiszemita az a jobboldali.
dec. 17
15:06
Nagy Ervin nem bánta meg, hogy kiütötték (Magyar Nemzet)
Nagy Ervin annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy sokkal igazságosabb volt a kádári rendszerben az élet.
dec. 17
15:06
A pénztárnál jött rá a háromgyerekes anyuka, hogy nincs nála elég pénz, egy vadidegen kifizette a teljes heti bevásárlását (Sassy)
Egy videóban könnyek között mesélte el szívmelengető történetét arról a napról, amikor elment bevásárolni, de nem volt nála elég pénz.
dec. 17
15:12
Évente 7500-8000 gyermek jön világra koraszülöttként (ProfitLine)
Évente 7500-8000 gyermek jön túl korán a világra - mondta Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója a közmédia Jónak lenni jó! című műsorában vasárnap.
dec. 17
15:12
A női hajhullás okai (WebBeteg)
Bármilyen furcsa, de naponta átlagosan 60-100 hajszálat veszítünk el a fejünkről és ez természetes, normális dolog. A már nem természetes hajhullásnak több oka is lehet, mint például a hormonok károsodása például a szülés vagy a menopauza időszakát követően. Ilyenkor gyakori, hogy a hajszálak elvékonyodnak. Az ösztrogénszint csökkenése átmenetileg
dec. 17
15:12
Munkaszüneti napok 2024: íme, a 2024-es munkaszüneti napok listája! (Pénzcentrum)
Habár 2023-nak még messze nincs vége, hogy megfelelőképpen betervezhessük jövőévi szabadságainkat, érdemes már most átnéznünk az újévre érvényes munkaidő naptárt, hogy megtudjuk belőle, mikor lesznek a munkaszüneti napok 2024 során! Járjunk utána, mi mindent érdemes tudni a 2024. munkaszüneti napok kapcsán, azaz mit ír a 2024 munkaszüneti napok nap
dec. 17
15:12
Szerbiai választások: a vajdasági magyarok szempontjából nagy tétje van a voksolásnak (hirado.hu)
Elkezdődtek a választások Szerbiában. A vajdasági magyarok szempontjából nagy tétje van a választásnak. A Vajdasági Magyar Szövetség jó szereplése ugyanis azt jelentené, hogy várhatóan továbbra is beleszólhatnának a magyarok a kormányzat munkájába. A Vajdaságban egyúttal tartományi választást is tartanak.
dec. 17
15:12
Ezek lesznek 2024 legfontosabb tuningtrendjei (Autónavigátor)
A neonlámpák a karosszéria alján, az aránytalan szpojlerek és a krómozott felnik már rég nem az aktuális autóipari stílusirányzatot képviselik:
dec. 17
15:12
Recseg-ropog a globális rend, recesszió fenyeget – így érdemes befektetni jövőre (vg.hu)
A megnövekedett recessziós kockázatok miatt jövőre ismét eljöhet a kötvények ideje az HSBC 2024-re szóló befektetői stratégiája szerint.
dec. 17
15:12
Szoboszlait már megint fenyegetik; válik a világbajnok magyar sztár (BorsOnline)
Ezek voltak a Bors legolvasottabb sport témájú cikkei ezen a héten.
dec. 17
15:12
Fenntartható tűzszünetet szorgalmaz a brit és a német külügyminiszter (Magyar Hírlap)
David Cameron és Annalena Baerbock a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapban közölték álláspontjukat.
dec. 17
15:12
A karókkal szétverték a buszközlekedést, most próbálják menteni a menthetőt (Demokrata)
A közlekedésszervezésből többször is leszerepelt városvezetés a Kresz által nem ismert táblákkal próbálja megmenteni a reptéri busz közlekedését.
dec. 17
15:12
Szépírásra adta a fejét a 76 éves faműves (Magyar Nemzet)
A szavakkal is ügyesen bánik Szatyor Győző szobrász és grafikus, a faművesség kiváló mestere.
dec. 17
15:12
Radikálisan új festést kapott a Toyota Gr Yaris Rally1 a 2024-es Wrc-szezonra (Autószektor)
A Toyotánál a GR Yaris Rally1 Hybrid számára ezúttal egy merész matt fekete festést választottak, amely felváltja a gyári csapat 2017-es visszatérése óta használt hagyományos piros, fehér és fekete színeket. Az új autókon – melyeket először a január végén megrendezésre kerülő Monte-Carlo-ralin lehet majd versenyezni látni – már szinte csak a csapat
dec. 17
15:12
Edina lett Dubaj királynője - Milliókat és luxusautót nyert a magyar influenszer (naphire.hu)
Nyolcszázan jelentkeztek a Miss Influencer versenyre, amit idén Deák Edina Karina nyert meg az Egyesült Arab Emirátusokban. A magyar lányt láthattuk már szépségversenyeken idehaza, de jó ideje tartalomgyártóként építi a karrierjét, és járja a világot. A váratlan győzelmének köszönhetően a jelek szerint most Dubajban horgonyoz majd le, talán ott tal
dec. 17
15:12
Igencsak várni kell egy újabb évet a fehér karácsonyra (SzabolcsiHír)
Ködös idő többször is várható.

Keresés