2023. november 7. kedd

nov. 7
11:42
Három győzelem a Városi Sportuszodában (Nyíregyháza)
Nyertek a vízilabdások.
nov. 7
11:45
Rablópárost fogtak el Budapesten, végül egy térfigyelő kamera vette őket észre (Blikk)
Elfogták azt a fiatal rablópárost, amelyiket egy kerepesi, illetve csömöri bolti lopások után a budapesti Kerepesi úton szúrta ki a térfigyelő kamera.
nov. 7
11:45
Új és nagyon más karácsonyi ajándékra vágynak a hazai gyógyszergyártók (Portfolio)
A patrióta gazdaságpolitika mellett patrióta jogszabályalkotásra lenne szükség - hangzott el a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége keddi konferenciáján a legnagyobb hazai gyógyszergyártó cégek első emberei részéről, utalva arra, hogy mennyire hátrányosak a szektor szereplőinek a derült égből érkező különadóhoz hasonló intézkedések. A
nov. 7
11:45
Szenved a lassú Wi-Fi miatt? Ez a négy alkalmazás lehet a bűnös (ATV)
Nem gondolnánk, de van néhány olyan alkalmazás, ami jelentősen lassítja a Wi-Fit. Nem meglepő módon a legtöbb sávszélességet igénylő alkalmazások pont azok, amik egyébként a legnépszerűbbek is.
nov. 7
11:45
Idős sofőr okozott komoly életveszélyt: forgalommal szemben hajtott, majdnem magát is elüttette (Pénzcentrum)
Az M30-as autópályán történt az igen veszélyes kaland, végül mindenki megúszta baj nélkül.
nov. 7
11:48
Pottyondy Edina L. Simon László kirúgásáról: "Éppen úgy járt, mint a mesebeli disznó, aki a saját hányásában fulladt meg" (SzMo)
A humorista nem kímélte Dúró Dórát sem. Tóth Gabi friss videóklipjéről is elmondta a kendőzetlen véleményét.
nov. 7
11:48
Vak lány küld titkos üzeneteket rádión A láthatatlan fényben – valahogy mégsem áll teljesen össze a sorozat (SzMo)
A Deadpool rendezőjének legújabb sorozata a Netflixen közel sem olyan, mint arra elsőre számítana a néző. Steven Knight és Shawn Levy legújabb műve egy húsbavágó dráma... is lehetne.
nov. 7
11:48
Reménykedhet még a csodában, aki szinte mindent elvesztett? – Megnéztük Maggie Smith új filmjét (WMN)
Egy anya, aki végzetes hibát követett el a fia ellen, egy nő, aki mindent elvesztett, és egy út, amelyen mindenki a csodában reménykedik.
nov. 7
11:48
Az orosz légvédelem újabb ukrán dróntámadásokat hárított el a Fekete-tenger térségében (Magyar Hírlap)
Áldozatokról a tárca nem tett említést.
nov. 7
11:48
Súlyosan megsebesült egy francia fociszurkoló, akit huligánok késeltek meg Milánóban (Telex)
Feszült a hangulat a kedd esti AC Milan–PSG BL-meccs előtt.
nov. 7
11:48
Hát ez hihetetlen: L. L. Junior ismét randizik a volt feleségével, akitől egy hónapja vált el (naphire.hu)
Erre a fordulatra bizonyára senki sem számítatott.
nov. 7
11:50
Csökkent a félelem az állásvesztéstől egy felmérés szerint (Magyar Hírlap)
Az adatok alapján a foglalkoztatottak hangulatát továbbra sem befolyásolják a gazdasági nehézségek.
nov. 7
11:51
Gáztranzit: Bulgária leadta az első lövést a gazdasági háborúban (HírTV)
A bolgárok keményebben váltották be a fenyegetésüket annál, mint amennyire attól tartani lehetett: a területükön áthaladó összes gázra kivetették az extra exportvámot, nemcsak az oroszországi eredetűre.
nov. 7
11:51
Münchenben vásárolt be a cseh miniszterelnök (444.hu)
Hogy bizonyítsa, a multik olcsóbban adják a termékeiket Németországban, mint Csehországban.
nov. 7
11:53
A cseh miniszterelnök Németországban és Csehországban is bevásárolt: az eredmény döbbenetes + Video (HírTV)
Petr Fiala rájött, hogy olcsóbban tudja beszerezni az alapvető termékeket a németeknél.
nov. 7
11:54
Független Benzinkutak Szövetsége: vidékellenes a kormány lépése (Menedzsment Fórum)
Petícióval fordul a kormányhoz a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) az extraprofitadó szabályainak átírása miatt.
nov. 7
11:54
Felpörög az EU-bővítés, három ország a küszöbön (Infostart)
Egyszerre három ország is az uniós tagság közelébe kerülhet: az Európai Bizottság tervezete szerint megnyitnák az új tárgyalási fejezeteket Ukrajnával, Moldovával és Bosznia-Hercegovinával.
nov. 7
11:54
Micsoda ambíciók! Katalin hercegné szerepére hajt a 32 éves magyar színésznő (Femcafe)
Sztarenki Dóra örömmel eljátszaná Wales hercegnéjét A korona című sorozatban, de Liptai Claudia és Voight Ági is rajonganak a brit királyi családért.
nov. 7
11:54
Paul Auster legújabb regényében egy özvegy férfi küzd a gyásszal, az emlékekkel és a magánnyal (Könyves Magazin)
Az amerikai megjelenéssel egy időben, kedden kerül a boltokba Paul Auster legújabb, Baumgartner című regénye Pék Zoltán fordításában. A kötet igazi irodalmi szenzáció, hiszen az írónak legutóbb hat éve jelent meg könyve.
nov. 7
11:54
Körözési listára került a Pussy Riot egyik tagja (Magyar Hírlap)
Azzal vádolják, hogy álhíreket terjesztett az orosz hadseregről.
nov. 7
11:54
5 millió forintot ér egy olimpiai kvóta Magyarországnak! – Kevesebből többet fordít a párizsi játékokra a nagy bejelentéssel kirukkoló sportvezetés (Mandiner)
A korábbiakkal ellentétben időben megkapják a támogatásokat a szövetségek, pénzhiány miatt egyetlen sportolónk sem marad le versenyről.
nov. 7
11:54
Ellentmondásba került önmagával Orbán, Vadai Ágnes kíméletlenül szembesítette ezzel (Nyugati Fény)
Semmitmondó választ kapott.
nov. 7
11:54
Rétvári Bence a kórházi fertőzésekről: Minden kórházi ellátás valamilyen kockázattal jár (Telex)
Közös cél, hogy minél kisebbek legyenek a kockázatok. Amúgy pedig Luxemburgban és Norvégiában rosszabb a helyzet, mondta.
nov. 7
11:54
Nagyon sok család élhet az új csok plusz lehetőségével (Kölöknet)
Az ingatlanfejlesztők üdvözlik a csok plusz konstrukció bevezetését - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára azt követően, hogy a szektor képviselőivel egyeztetett csütörtökön Budapesten.
nov. 7
11:56
Semmi nem stimmel Rétvári Bence állításaival (Kölöknet)
Szinte már rendszeressé válik, hogy az oktatási adatokat félreinterpretálják a kormányzati szereplők. Az egyik ilyen ferdítés, amikor az alacsony tanuló/pedagógus arányból messzemenő következtetéseket vonnak le a rendszer jóságára vonatkozóan. De most megjelentek további gyöngyszemek is, ezúttal Rétvári Bence szájából.
nov. 7
11:57
Túlárazott munkásszálló - vádat emeltek a volt polgármester ellen (HR Portál)
Vádat emeltek Újszentiván volt polgármestere és négy társa ellen, akik egy munkásszálló építése során több mint 200 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek – írta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleménye.
nov. 7
11:57
20 milliárd dollár kincs a tét: Kié lesz az elsüllyedt spanyol aranyhajó? (ATV)
A világ legnagyobb tenger alatti kincséért indult versenyfutás, miután Kolumbia partjainál megtalálták az egykori spanyol San Jose aranyhajót.  Először a kolumbiai kormány jelentette be, hogy a haditengerészet búvárai rátaláltak a roncsokra, és fényképekkel is dokumentálták a felfedezést, amelyeken látszik, hogy a rakomány szinte tökéletesen állapo
nov. 7
11:58
Tankötelezettség súlyosan sérült gyerekkel - Édesanya magyarázza el az intézményválasztási lehetőségeket (Kölöknet)
A most 5 éves mozgássérült és értelmileg akadályozott Luca anyukája Barbara azzal a céllal indította el Lucababa elnevezésű blogját, hogy erőt és iránymutatást adjon olyan szülőknek, akik hozzá hasonlóan halmozottan sérült gyermeket nevelnek. Barbara írásaiban olyan gyakorlatias témákkal foglalkozik, amelyek a sorstárs szülőket éppúgy kihívások elé
nov. 7
12:00
ENSZ-főtitkár: Gáza gyorsan egy gyerektemető lesz (Magyar Hírlap)
Az izraeli külügyminiszter szerint nem országa intézkedései okozzák a problémát Gázában, hanem a Hamász.
nov. 7
12:00
Ellentmondásba került önmagával Orbán, Vadai Ágnes kíméletlenül szembesítette a kormányfőt az üzleti ügyievel (Nyugati Fény)
Dublőrt küldött maga helyett a kormányfő.
nov. 7
12:00
Schadl vízzel menő autójának feltalálója: Orbán Győző, a miniszterelnök testvére is eljött hozzánk háromszor (Telex)
A vád szerint Völner Pál két minisztert, Palkovics Lászlót és Süli Jánost is megpróbálta behálózni ahhoz, hogy segítsék Schadl vízüzemű motorját pályázathoz jutni. A találmány valódi feltatálója szerint felmerült, hogy ők azt akár a magyar államnak is eladnák.
nov. 7
12:00
Zseniális ötletet találtak ki a kínai iskolákban! Ággyá nyitható iskolapadokban szundíthatnak a diákok! (Kölöknet)
Ilyen egyszerű módja lenne annak, hogy a leterhelt gyerekek hogyan pihenjék ki magukat az iskolában. Mutatjuk!
nov. 7
12:02
A neves politikai elemző súlyos tényre hívta fel a figyelmet L. Simon László kirúgása után (Nyugati Fény)
Ez állhat a háttérben.
nov. 7
12:02
Őszi Diy gyerekkel: 20 egyszerű kreatív ötlet színes falevelekből (Kölöknet)
Őszi séta vagy kirándulás közben gyűjtsétek a lehullott, színes faleveleket, otthon pedig kreatívkodjatok közösen a gyerekkel. Ehhez hoztunk néhány inspirációs ötletet.
nov. 7
12:04
Mostantól már az apa és a dúla egyszerre is bent lehetnek a szülésnél az Uzsokiban (Kölöknet)
Meghallotta a nők hangját az Uzsoki kórház, és engedélyezte, hogy a vajúdás és a szülés alatt egyidejűleg jelen lehessen az apa (vagy más felnőtt kísérő) és a kismamát vagy a szülőpárt támogató dúla is. A Mérce riportja következik.
nov. 7
12:06
Magyar olimpiai érmesről neveznek el egy uszodát, megszólalt a legenda (Infostart)
Kedden 14 órakor nyílik Budakeszin az új tanuszoda. Hargitay Andrásról, a városban élő olimpiai bronzérmes úszóról nevezik el.
nov. 7
12:06
Gyorsítja a futást egy különös hátizsák (Magyar Hírlap)
Eddig elképzelhetetlen volt, hogy bárki is gyorsabban fusson egy hátizsákkal a hátán.
nov. 7
12:06
Ez a modell volt a britek favoritja októberben (Autószektor)
A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 17,1 százalékkal, 5261-re csökkent, piaci részesedésük az eladásokból 3,4 százalékra zsugorodott a tavaly októberi 4,7 százalékról. Idén októberben 62 ezer 303 új benzinüzemű autót adtak el, ez 9,3 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk ugyanakkor 42,4 százalékról 40,6
nov. 7
12:06
Ford: nem nyertünk elég versenyt, de a három bajnoki cím magáért beszél (Racing)
A NASCAR mindhárom fő sorozatában csak egy-egy pilótájuk volt a bajnoki döntőben, mégis teljes söprést hajtott végre a NASCAR-ban a Ford Performance csapata.
nov. 7
12:06
4 legismertebb Márton-napi szólás, népi bölcsesség, amit érdemes megtanítani a gyerekeknek! (Kölöknet)
Szent Márton napja november 11-re esik a naptárban, amelyhez számos szokás, regula és ezzel együtt népi hiedelem, szólás-mondás is kapcsolódik. Ezek közül természetesen a legtöbb már kikopott a mindennapi életünkből és szóhasználatunkból. Mivel a Márton-nap egy idő óta újra reneszánszát éli, és évről-évre egyre népszerűbb a fiatal családok körében,
nov. 7
12:08
Egészségesebb a barnacukor, mint a fehér cukor? (Kölöknet)
A rövid és tömör válaszunk: nem, a hosszabb válaszért olvasd el a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) alábbi szakmai indoklását.
nov. 7
12:09
Egymilliárd forinttal növelheti az ötös lottó nyereményét az szja-mentesség (Blikk)
Különösen szerencsés lehet majd az, aki jövőre megnyeri az ötös lottót: az adómentesség mostantól akár egymilliárd forinttal növelheti a nyereményt.
nov. 7
12:09
Itt a Tv2 nagy bejelentése: ők lesznek a Farm Vip negyedik évadának a versenyzői (Blikk)
November 20-án ismét szélesre tárja kapuit Zsolti gazda farmja a TV2-n. A Farm VIP legújabb évadában - ami a korábbi évadoknál is hosszabb lesz majd - Demcsák Zsuzsa műsorvezető társaként igyekszik munkára bírni a celebeket, akik még nem tudják, mire is vállalkoztak valójában.
nov. 7
12:09
Távmunka, home office: van-e egyáltalán még különbség a szabályozásban? (Adózóna)
Tapasztalatok szerint sokak számára még mindig nem egyértelmű, mi a különbség a távmunkavégzés, illetve a home office-ban végzett munka között. A Maráczi, Fellegi és Társai Ügyvédi Iroda szakértői összehasonlították a kétféle munkavégzési formát.
nov. 7
12:09
Újra lehet pályázni a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram külföldi felvételi költségeket fedező komponensére (ProfitLine)
Újra lehet pályázni a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram A komponensére, amely a világ legrangosabb külföldi egyetemeire felvételizni kívánó fiatalokat segíti pénzbeli támogatással - tájékoztatott honlapján megjelent közleményében a Sándor-palota.
nov. 7
12:09
Hét magyar rekedt Gázában, senki nem vállalja a kihozatalukat (ATV)
Egy 40 kilométeres útszakaszt kellene megtenniük, ám a biztonsági helyzetre és az üzemanyaghiányra való tekintettel lehetetlen kocsit találni.
nov. 7
12:10
Beszorult egy kisfiú az 56-os emlékmű oszlopai közé, szerencsésen kimentették (Kölöknet)
Beszorult az 56-os emlékmű oszlopai közé egy 7 éves kisfiú a Városligetben. Tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk - számolt be róla a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
nov. 7
12:12
Szijjártó Péter a svéd NATO-csatlakozásról beszélt (Infostart)
Nem kapott választ a magyar külügyminiszter arra a levelére, amelyet svéd kollégájának küldött.
nov. 7
12:12
Demi Moore élete legszebb ruhájában ragyogott a vörös szőnyegen (Glamour)
Demi Moore ismét megragyogtatta kortalan szépségét, és csak ámulunk. A hatvanéves színésznő élete legszebb ruhájában lépett a 2023-as CFDA-díjátadó vörös szőnyegére, hogy egy kedves barátnőjének adjon át egy szobrocskát.
nov. 7
12:12
A súlyos beteg Bruce Willis már a volt feleségét, Demi Moore-t sem ismeri fel (Magyar Hírlap)
A színésznőt nagyon szíven ütötte, hogy a volt férje láthatóan nem tudta, ki ő.

Keresés