Az élelmiszer-hulladékokkal együtt komposztálható úgynevezett bioműanyag csomagoló anyagokat fejlesztett ki a Bibo Franchise Kft., amelynek alapítója, kutatási vezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának kedden megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
Romániában 2024 szeptemberétől 40%-kal emelkednek az állami nyugdíjak. A hivatalos ok az unió által szorgalmazott nyugdíjreform, aminek az egyenlőtlenségek csökkentése mellett részét képezné, hogy a választási megfontolásoktól független legyen a nyugdíjpolitika. A nyugdíjemelés utáni bő fél évben Románia három választást tart.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság - nem jogerősen - 10 év fegyházbüntetést szabott ki egy férfival szemben, aki fél év alatt kétszer rabolta ki ugyanazt a vegyesboltot - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
A Magyarországon illegális szereplőkkel versenyezve is évről évre két számjegyű növekedést ért el a Szerencsejáték Zrt. az online sportfogadással: a TippmixPro 2013-as bevezetése óta folyamatosan és nagy mértékben emelkedtek a szegmensből származó bevételek. Az idei év egyik legfontosabb változása, hogy jelentős fejlesztések zajlottak: teljesen meg
Star Wars-os videóval jelentkezett Orbán Viktor a TikTokon. A miniszterelnök Nekünk a szabadság életösztön! címmel kirakott videója máris több ezer lájknál jár.
Harry herceg és édesapja, Károly király között hosszú ideje már, hogy nem túl felhőtlen a hangulat. Az uralkodó hamarosan 75. születésnapját fogja ünnepelni, a partira pedig kisebbik fia elmondása szerint a pletykákkal ellentétben ő nem kapott meghívót.
A román szenátus elfogadta hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) által kezdeményezett törvénytervezetet, amely a medvevadászatot újraengedélyezve megelőzési és beavatkozási kvótákat ír elő a romániai állományra.
Egy reprezentatív felmérés válaszadói sebességkorlátozást vezetnének be a kezdők számára, megtiltanák a dohányzást az autóban gyerekek, illetve terhes nők jelenlétében, de nem támogatják az idős autósok újravizsgáztatását.
Harmadik hete játsszák a mozik Luc Besson ígéretes visszatéréseként várt új filmjét, ám alig vonzott nézőket, a legutóbbi adatok szerint mindössze 4400-an váltottak rá jegyet. Megnéztük, vajon csak egy elsikkadt, de értékes filmről vagy tényleg teljes kudarcról van szó - nos, a DogMan - A kutyák ura valahol pont a kettő között áll, hiába van egy er
Az már régi lemez, hogy a reklámok és a divat világa kéz a kézben jár, hiszen mindkettőnek a kreativitás a mozgatója. Az viszont meglepő, hogy egy reklámügynökség egy nagyszabású cipővásáron indítson kreatívokat toborzó kampányt. Márpedig az idén először megrendezésre kerülő Sneakerness fesztiválon erre is számíthatnak az odalátogatók.
Frank Vandenbroucke belga szövetségi egészségügyi miniszter felhívást intézett mintegy száz belga kórházhoz, hogy segítsenek a menedékkérők elszállásolásában, ezzel is enyhítve az elhelyezési válságot - erősítette meg a belga egészségügyi minisztérium.
Amerikában jellemzően emelkedtek az árak, míg Európában inkább az eladók domináltak, de két termény ára a pénteki szinten zárt. Chicagóban a búza 0,6 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 1,5 százalékkal drágult. Európában mind a malmi búza és a kukorica olcsóbb lett, a repce és a takarmánybúza kurzusa a
A 2-es típusú cukorbetegséggel összefüggésben általában a cukor jut sokak eszébe a káros élelmiszerek közül, bár a bizonyítékok erre vonatkozóan még mindig nem egyértelműek. Egy új amerikai tanulmány azonban a sófogyasztást emelte ki kint a betegséggel kapcsolatban.A New Orleans-i Tulane Egyetem kutatói által végzett, a UK Biobank tanulmányból szár
A Magyar Turisztikai Ügynökség a New York Timesban hirdette a Tiborcz István tulajdonában lévő Bdpst egy érdekeltségét, ezzel most a II. kerületi rendőrkapitányság foglalkozhat.
Javában benne vagyunk már az őszben egy csodaszép indiánnyár után. Ideális alkalom ez kiránduláshoz, túrázáshoz, a Budapest környéki túraútvonalak felfedezéséhez. A legtöbb Budapest körüli kirándulóhelyszín könnyen elérhető tömegközlekedéssel is. Akik…
Az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal emelkedtek, az egy évvel korábbitól azonban átlagosan 11,2 százalékkal elmaradtak az ipari termelői árak 2023 szeptemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az ismert jobbos véleményvezér hibásan érvelő, felkészületlen woke fiatalokat eszik reggelire – ezúttal Oxfordban szállt vitába a Hamász-párti mozgalmárokkal. "Megkérhetnélek, hogy fogd be a pofádat?" – kérdezték a Donald Trumpot pártoló újságírót a szólásszabadság szentélyében. De ő nem fogta be.
Ugrásszerűen megnőtt a csalások száma a banki pénzforgalomban, az adatainkkal való visszaélésre alapuló átverési kísérletek a mindennapjaink részévé váltak. E csalások kivédésére hangzott el öt fontos tanács a Portfolio keddi konferenciáján.
Tatabánya leglátogatottabb pihenőhelyén, a Csónakázó-tó körül közel 900 millió forintos beruházással elkészült a Millenniumi Közpark felújítása - közölte a városháza az MTI-vel.
A probiotikumok a bél mikroflórájának olyan, jótékony hatással bíró, természetes, élő mikroorganizmusai, melyek segítenek megőrizni és helyreállítani bélflóránk egészségét, és ezzel immunrendszerünk megfelelő működésében is nélkülözhetetlenek.
Kína októberben már zsinórban 12. hónapja növelte aranykészletét, a szakértők szerint általánosságban a központi bankok nagymértékű vásárlásai is hozzájárultak az elmúlt időszakban látott árfolyam emelkedéshez - írja a Bloomberg.
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában alkalmazták a TriClip eljárást a billentyűelégtelenség kezelésében. A katéteres beavatkozás során kapcsokat (clip) helyeznek el a jobb szívfélben lévő billentyűn, így szüntetik meg a vér visszaáramlását. A műtét után a betegek életminősége jelentősen javul.